Beszélgetés a premier előtt a Premierről – interjú Hegedűs D. Gézával - Corn & Soda

Beszélgetés a premier előtt a Premierről – interjú Hegedűs D. Gézával

Magyarországon először látható a Vígszínházban John Cassavetes legendás Premier című filmjének színpadi változata Martin Čičvák rendezésében, mely bensőséges vallomás színházról és a színészi létezésről. Az előadás nyers őszinteséggel mutatja be egy ünnepelt színésznő küzdelmét Eszenyi Enikő alakításában, miközben a néző bepillantást nyerhet a színház misztikus világába.

Hegedűs D. Gézával – aki a darabban Mannyt, a rendezőt alakítja – beszélgettünk az előadásról és a színház belső világáról.

Hegedűs D. Géza a Premier című előadás olvasópróbáján
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Corn&Soda: Miközben a drámairodalom végtelennek tűnő anyaggal képes ellátni a színházakat, a repertoárokban egyre több regény- vagy filmadaptációt láthatunk, ahogy a Premier is az. Van valami szakmai oka ennek?

Hegedűs D. Géza: Igen, ez egy tendencia. Sőt, van olyan művészi kiindulás egy előadás létrehozásánál, hogy nincs is szöveg. Egyszerűen nekiáll egy csapat és improvizálva összeállít „valamit”.

A kérdésre válaszolva: adott egy szöveg, melynek alapján létrejön a teátrális megvalósítás. Ez a színházi megoldás már korábban megjelent a posztmodern törekvésekben is, amelyre van egy erős példám. A nyolcvanas évek elején pont itt a Vígszínházban mutattuk be Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című művének adaptációját. Az alap a kerekasztal lovagjainak legendája, miközben hol az angolszász mondakör világból, hol pedig a huszadik századi Nizsinszkij naplójából emelt ki részleteket az adaptáció. Konstruált szövegekből jött létre az előadás. A film is egy konstruált szöveg, amelyben elsősorban képi nyelven mondják el az alkotók a történetet, tehát a filmnél a kép a domináns. A színházi előadás alapja az a szöveg, ami a film forgatókönyve. A Premier előadás esetében a szöveg teatralizálása került előtérbe, mivel színpadra került a filmes alapanyag. A teatralitás pedig azt is jelenti ma, hogy mindenféle összművészeti és kommunikációs eszköz megjelenik az előadásban: a zene, a tánc, mozgókép. A látványvilág ettől lesz komplex és összetett.

C&S: Másik tendencia, hogy számos olyan előadás látható napjainkban, amely történetének alapja a „színház a színházban”. Ilyen a Bíborsziget a Pesti Színházban, és ilyen jellegű a Premier is. A kulisszák mögötti világ bemutatása külön izgatja a szerzőket, rendezőket?

H.D.G.: Ez egy nagyon ősi dolog. Megjelenik már Shakespeare Szentivánéji álmában, Moliere-nél a Versailles-i rögtönzésben, vagy Sütő András Álomkommandójában, de mondhatom Spiró György Imposztorát, és igen, a Bíborszigetet, vagy a Radnótiban most látható A művésznő és rajongói előadást. Hosszasan sorolhatnánk. A színház tulajdonképpen a külvilág, a társadalom metaforája. A színházban is jelen van a gazdasági szakember és a kétkezi munkás is, tehát valamennyi társadalmi réteg leképeződik. A színháznak is megvan a bürokratikus szabályrendszere, ami szerint működnie kell. Próbarend van, időbeosztás van, előadás van. Rengeteg a szerevezési feladat. A színház a maga komplexitásában valóban egy metafora. A Premier előadásban azt látjuk, hogy van egy öntörvényű ember, Myrtle Gordon színésznő, aki ezeket a szabályokat nem akarja tudomásul venni, és áthágja azokat, amivel kiközösítetté és magányossá teszi magát.

Hegedűs D. Géza és Balázsovits Edit a Premier című előadásban
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

C&S: A Premier előadásban azt érzékelhetjük, hogy ennek a belső színházi világnak szinte mindegyik tagja másokkal és magával küzd, miközben alapvetően magányos.

H.D.G.: A színház – amennyire lehet – sűrít és szélsőségesen fogalmaz, és éppen ebből a sűrítésből fakad az, hogy ami a „kinti” életben hosszasan történik, az a színpadon maximum két és fél óra. A buddhizmus tana szerint az élet maga a változás. Az élet változásait a színpadon sűrítve, tömörítve láthatjuk. Az emberek közelednek egymáshoz, aztán fájdalmat okoznak, majd eltávolodnak. Az ember drámai lény. Ma az egyik legdivatosabb kifejezés a fenntartható fejlődés, miközben az ember nem fenntarthatóan fejlődik, pont azért, mert az ember drámai lény. Jönnek az ilyen és olyan fordulatok, élünk valamilyen folyamatban, aztán generálisan jön valami hirtelen ütközés, valami mély fájdalom, valami szélsőséges szembesülés, és egyszer csak valami teljesen új következik. Így van ez a színház belső világában is.

C&S: Ön a Premier előadásban főszerepet alakít, egy színházi rendezőt. A darabban ez a rendező egyszerre pszichológus, tanár és szülő. Ilyen a rendezői munka?

H.D.G.: Igen, ez ilyen. A színházi rendező szintézist teremtő, integráló személy. Az a sokféleség, amiből összeáll ez a világ, azt a rendező próbálja összehangolni, működtetni, működésbe hozni úgy, hogy a végeredmény hasson a közönségre.

C&S: Manny, a rendező, akit ön alakít a Premierben, minden rezdülésével rajta van a színészein, szinte egybeolvadva velük. Ön hasonló habitusban rendez?

H.D.G.: Ugyanazt az utat jártam be ennek a szerepnek a próbái alatt, és a szerepre való rátalálás folyamatában, mint Manny, a rendező. Nem az akartam bemutatni, hogy tessék, ilyen egy rendező, hanem azt, hogy ez a rendező ebben az előadásban most pont olyan, mint én vagyok.

Szilágyi Csenge és Hegedűs D. Géza és Orosz Ákos a Premier című előadás olvasópróbáján
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Szkárossy Zsuzsa

C&S: A Premierben megjelenik az tipikus helyzet, hogy az ünnepelt színésznő elér egy bizonyos kort, és felvetődik a nehéz kérdés, hogy mit tud azzal kezdeni ő maga és a környezete?

H.D.G.: Ezért utaltam az előbb arra, hogy az élet nem más, mint a változás maga. Kormos István a Szegény Yorick című versében az mondja: „aki élt rothad egy miccenésre.” Ez az a miccenés… Ez van és kész…

Nekem az egész életem nők között zajlódott. Gyermekkoromban három édes nővel, anyámmal és a két nővéremmel élhettem együtt, majd felnőttkoromban drága feleségem és két lányommal élem az életemet. A hölgyek kiszolgáltatottabbak ugyan a mai társdalomban, de meggyőződésem, hogy a nők nem öregszenek, ellentétben velünk, férfiakkal, mert mi egyszer csak monomániássá és beszűkültebbé válunk. A hölgyekre lehet, hogy az idő biológiailag negatívan hat, és a testüket meggyötri, de a szívük és lelkük örökké fiatal marad. És ez csodálatos. A nő együttérző, a fiataloknak drukkol, értük és velük együtt tud élni.

C&S: Ez Önre is igaz, hiszen nagyon megtalálja a fiatalokkal az összhangot.

H.D.G.: Nekem nagy szerencsém az, hogy több mint három évtizede tanítok a Színművészeti Egyetemen. Visszatekintve erre az időszakra elmondhatom, hogy nekem ez nagyon sokat jelentett. Egy-egy osztály végez, majd jön a következő, és hozzák az újak a maguk korszellemét, a maguk problémáit, a maguk kérdéseit. Az aktuális világlátásukat és tudásukat. A fiatalok sokkal informatívabbak és nyitottabbak, mint az idősebbek. A fiatalok által benne vagyok az új és új korszakban, mert ők azt akarják, hogy velük legyek. Rengeteget tanulok tőlük, ők pedig, amit akarnak és bírnak, azt „elveszik” tőlem. Ez egy oda-vissza hatás. Kölcsönösség. Nem tudom jobban megfogalmazni, mint úgy, hogy „folyamatban vagyok” a fiatalok által. Fantasztikus szerencse, hogy általuk benne lehetek mindig az aktuális korban és nem távolodom el tőle. Igyekszem a fiatalokkal és korral szimbiózisban, összhangban tenni a dolgomat.

Eszenyi Enikő a Premier című előadásban
Forrás: Vígszínház web oldala
Fotó: Dömölky Dániel

C&S: Visszatérve a Premier előadásra: ma egy színházi vezetés törődik azzal, hogy egy színésznő új, esetleg nehezebb életszakaszába lép?

H.D.G.: 1973 óta gyakorolom a színész mesterséget, a színházcsinálást. Ha most igyekszem hátrébb lépni és próbálok rátekinteni az egészre, akkor azt mondhatom, hogy sokféle alkatú színésznő van. Azt gondolom, hogy aki egy pályát végigcsinált, az valószínűleg megerősítene abban, hogy színészi lét 50%-a tehetség és 50 %-a kondíció. A kondíció alatt értem a lelki, a szellemi, a fizikai és idegrendszeri alkatot. Ezek alapján lehet kibírni mindent. A sikert, a kudarcot, az árnyékban való létet. Kibírni azt, hogy örökké változik minden. Változik a korszellem, a kor követelménye, a stílusok, jönnek az új színházi irányzatok. Amit megfigyeltem, hogy aki bedől egy divatnak, az lehet, hogy úgy marad és leragad. Az igazán nagy színészek fölötte vannak mindennek. Számtalan olyan művésszel találkoztam, akivel történhetett bármi, akkor is fenn tudott maradni. A legvonzóbb magatartás számomra az, ha a színész azonos tud maradni önmagával, bárhol is tart az életében és a pályáján. Ehhez kell az a kondíció, ami egyben tart egy nagy színészt.

C&S: A Premier című darabban Eszenyi Enikő által alakított színésznő tulajdonképpen a hitét veszti önmagában és a szakmában?

H.D.G.: Szerintem pont az ellenkezője. Rájön arra, hogy nem lehet kívül lenni a közösségen, mert részesének kell lennie. Gordon Myrtle krízis helyzetbe kerül, melyen túljutva integrálódik és eggyé válik a csapattal. Visszatalál a közösséghez és önmagához.

C&S: Ez nagyon jó végszó, köszönöm a beszélgetést.

H.D.G.: Én is.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] Beszélgetés a premier előtt a Premierről – interjú Hegedűs D. Gézával […]

  2. […] A cornandsoda.hu cikkéből: […]

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian