Feloszlik az Experidance, holnaptól elmarad az összes előadás - Corn & Soda

Feloszlik az Experidance, holnaptól elmarad az összes előadás

Update: Az Experidance vezetősége reagált a cikkünkre, ők mást mondanak.

Ma este lép utoljára színpadra a 2000-ben alakult Román Sándor vezette Experidance Tánctársulat, akik az elmúlt majd’ két évtizedben meghatározó alakjai voltak a magyar tánckultúrának.

A két vezető, Román Sándor művészeti és Vona Tibor ügyvezető igazgató az elmúlt időszakban nem tudták egységbe hozni a társulat működésével kapcsolatos elképzeléseiket, jövőbeli terveiket, ezért a napokban történt tárgyalások eredményeképpen a társulat felbomlása mellett döntöttek.

Fotó: Dusa Gábor

A feszültséget jelezte az is, hogy az elmúlt hetekben több táncos felmondott a társulat tagjai közül, derült ki ez is egy színház közeli szakember beszámolójából.

Az Experidance Társulat a magyar néptánc modern és nemzetközi irányzatokkal vegyes stílusát képviselte rendkívül egyedivé téve ezzel magukat. Tagjai egytől-egyig magasan képzett hivatásos táncosok, a mellettük dolgozó koreográfusok, zeneszerzők, jelmez- és díszlettervezők szintén a magyar táncművészet elitjéből kerültek ki.

Román Sándor mindenképp tervez egy új premiert újonnan szerveződött társulatával, akár már májusban, így bízhatunk benne, hogy nem maradunk tánc nélkül ezután sem.

Az Experidance Produkció ma esti, Nagyidai cigányok előadását még megtartják, a későbbi előadásokra a jegyek a RaM Colosseum jegypénztárában visszaválthatóak.

Ez is tetszeni fog...

Hozzászólások

  1. […] A két vezető, Román Sándor művészeti és Vona Tibor ügyvezető igazgató az elmúlt időszakban nem tudták egységbe hozni a társulat működésével kapcsolatos elképzeléseiket, jövőbeli terveiket, ezért a napokban történt tárgyalások eredményeképpen a társulat felbomlása mellett döntöttek – számolt be a cornandsoda.com. […]

  2. […] A két vezető, Román Sándor művészeti és Vona Tibor ügyvezető igazgató az elmúlt időszakban nem tudták egységbe hozni a társulat működésével kapcsolatos elképzeléseiket, terveiket, ezért a napokban történt tárgyalások eredményeképpen a társulat felbomlása mellett döntöttek – írja a cornandsoda.com. […]

  3. […] hogy a két alapító teljesen másként képzeli el a társulat működését, és ahogy a Cornandsoda.com megírta, az elmúlt időszakban nem tudták egységbe hozni a társulat működésével […]

  4. […] óta terjed a magyar sajtóban az a hír, melyet elsőként a Corn and Soda kulturális portál írt meg. A kacsának bizonyult értesülés szerint tegnap este lépett volna fel utoljára a 2000-ben […]

  5. […] tegnap megjelent cikkünkre, melyben azt a hozzánk eljutott információt közöltük, hogy feloszlik a népszerű […]

  6. […] A Corn&Soda weboldalán tegnap, 2019. április 17-én este megjelent, Rátkai Zsófia által jegyzett cikkben megjelenteket EGYÉRTELMŰEN ÉS HATÁROZOTTAN CÁFOLNI KÍVÁNJUK, és határozottan visszautasítjuk azt az újságírói felületességből eredő, életműveket, brand-eket romboló és bomlasztó magatartást, amely egy negatív médialavinát indított meg az ExperiDance immár 19 éves formációja körül, úgy, hogy a benne írottaknak megfelelő tartalmú nyilatkozatot egyik tulajdonos sem adott a sajtó részére! […]