Jon Krakauer: Ég és jég (Into Thin Air) – könyvajánló

„Talán harminc percig is bámultam az ormot, és próbáltam előre beleélni magam, milyen érzés a vihartépte bércen állni. Bár hegyek százait másztam meg, a Mount Everest annyira különbözött mindegyiktől, hogy képzelőerőm nem tudott megbirkózni a feladattal. Végtelenül hidegnek, magasnak, hihetetlenül távolinak látszott a csúcs. Miután elfordultam, hogy folytassam a gyaloglást fölfelé a csapáson, lelkiállapotom az ideges, várakozás teli izgalom és a már-már bénító rettegés között ingadozott.”   

Jon Krakauer amerikai író 1996-ban az Outside magazin megbízásából utazott Nepálba, hogy cikket írjon a Mount Everestre indított üzleti jellegű expedíciókról. Krakauer, aki korábban maga is aktív hegymászó volt, hirtelen elérhető közelségbe került gyermekkori álmának megvalósításához, az Everest megmászásához. Bár eredetileg csak alaptábori újságíróként vett volna részt a túrán, a magazin végül befizette őt Rob Hall új-zélandi túravezető kalauzos expedíciójába. Az író a nyolc vendégmászó egyikeként nagy reményekkel és végtelen elszántsággal vágott neki az útnak, a csúcsért azonban nagy árat kellett fizetnie. A tragikus események arra késztették Krakauert, hogy könyv formájában is kiírja magából a hegyen történteket; beszámolója a Mount Everest minden eddiginél több emberéletet követelő mászó-idényéről szól.

A Nepál és Tibet határán álló Mount Everest – más néven Csomolungma – meghódítására viszonylag későn, 1953-ban került sor, az új-zélandi Sir Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgaj jóvoltából. A hegy „legyőzését” a világsajtó kiemelt figyelemmel követte.[1] A Föld legmagasabb hegyeként az Everest mindig is a mászók legnagyobb álma volt; a többi csúcs, bármekkora kihívást és elismerést is jelentett, soha nem szálhatott versenybe vele.  Az Everest-láz a ’80-as években abban csúcsosodott ki, hogy tehetős, de korlátozott mászó gyakorlattal rendelkező ügyfelek kereskedelmi expedíciók keretében valósággal elárasztották a korábban a hegymászó-elit felségterületének számító hegyet. A kereslet kielégítésére egymás után szerveződtek különböző üzleti vállalkozások. Az új-zélandi Rob Hall Adventure Consultants nevű cégével a ’90-es évek elejétől foglalkozott fizető ügyfelek kalauzolásával, míg az amerikai Scott Fischer Mountain Madness elnevezésű vállalkozásával tette ugyanezt. Az üzleti jellegű expedíciók gyarapodása heves vitákat eredményezett. A bírálók között volt Sir Edmund Hillary is, aki az etikai kérdéseken túl elsősorban a mászók felkészületlenségére és az ebből fakadó veszélyekre hívta fel a figyelmet. A Mount Everest megmászása ugyanis jócskán túlmutat az „elképesztő sportteljesítmény” kategórián. A csúcs eléréséhez az emberi szervezetet tűrőképességének határáig kell űzni; ezen pedig a korszerű felszerelések megléte sem képes érdemben változtatni. Ahogyan Krakauer beszámolójából kiderül, elég a körülmények minimális megváltozása és máris semmibe vész a modern technika jelentette – hamis – biztonságérzet. Az expedíció tagjai számára azonban az a gondolat, hogy csupán a részvételi díjat kell befizetni és feljuthatnak a világ tetejére, minden más észérvet elhomályosított.

A szerző a katmandui reptértől az alaptáboron át egészen az Everest csúcsáig kalauzolja az olvasót, akinek már a könyv elején az emlékezetébe vési, a 8848 méteres magasság elérése csupán az út fele – innentől veszi kezdetét az igazán embert próbáló feladat, a veszedelmes ereszkedés. A fejezetek egyedi tematika alapján – a tengerszinttől való magassághoz igazodva – épülnek fel. Az oxigéndús vagy éppen oxigénhiányos szintek között ingázva megismerhetjük a történet szereplőinek személyiségét, eltérő motivációit. Krakauer tényszerű tudósítása nyomán az olvasó éppúgy részese lehet annak az eufórikus élménynek, amely az embert a világ tetején éri, mint a dermesztő félelemnek és az elkeseredett küzdelemnek. A szerző igen nagy alapossággal veszi sorra az elkövetett hibákat, főként azért, hogy maga is választ találhasson a legfontosabb kérdésre: vajon elkerülhető lehetett volna a tragédia?

A megrázó események által kiváltott indulatok a mászó-idény végével sem csillapodtak. Anatolij Bukrejev, Scott Fischer hegyi vezetője, G. Weston DeWalt közreműködésével 1997 novemberében jelentette meg Hegyi Őrület (The Climb) című kötetét, mely új szemszögből mutatta be az eseményeket. Bukrejev ugyanis erősen kifogásolta azt a portrét, melyet Krakauer az Ég és jégben festett róla, ezért úgy döntött, saját válaszokat ad a történtekre. A vita azonban 1997 karácsonyán – hat héttel a Hegyi őrület megjelenése után – érdektelenné vált, mert az ekkor 39 éves Bukrejevet egy lavina elsodorta az Annapurnán. Mindezek ellenére azonban a könyv talán legfontosabb üzenete az, hogy minden ember maga dönti el mennyit ér számára egy álom, és ezért mit hajlandó kockára tenni. Külső szemlélőként tehát felesleges is racionális magyarázatokat keresni ezekre a tettekre. Beleélés híján megérteni sem fogjuk tudni a történteket, ezért nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk azokat.

A Mount Everest első magyar megmászója Erőss Zsolt volt (2002-ben), aki az 1996. májusában történt eseményekkel egy időben, a hegy tibeti oldalán próbált a csúcsra jutni egy Dr. Nagy Sándor vezette expedícióban – ekkor még sikertelenül.

[1] http://news.bbc.co.uk/onthisday/hi/dates/stories/may/29/newsid_2492000/2492683.stm