Chino 
Az utóbbi esztendőkben már bevett szokássá vált, hogy nyakló nélkül érkeznek a mozikba a képregényekből készült blockbusterek. Szinte alig telik el úgy hónap, hogy ne kerülne egy-egy adaptáció a műsorra, amiben leginkább a Marvel Cinematic Universe, illetve az immár World of DC-re keresztelt moziverzumok járnak élen. Az előbbi a a FOX-szal , utóbbi a Warner Studios-szal kötött házasságot, így ezen két stúdió égisze alatt készülnek a Marvel és a DC Comics adaptációi. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy a Disney ebből a „buliból” sem maradhatott ki, s a Fox részvényei is lassan Mickey egér zsebébe vándorolnak.
Az idei év sem hozott adaptáció éhséget, ami a képregényeket illeti. Ebben elsősorban a Marvel járt élen, de aki még nem lakott jól annak se kell félni, hiszen még alig érkezett a mozikba a Venom, már készülhetünk Aquaman vagy épp Pókember legújabb kalandjára. De csupán ebből a két univerzumból állna a képregényadaptációk világa?! Ha erre igennel felelnénk az mindenképp szűklátókörűségre vallana, de milyen filmek is jöhetnének szóba, ha elvonatkoztatunk a két zászlóvivőtől? Az alábbi listában azokat filmeket vesszük sorba, melyek a Marvel és DC árnyékából kilépve szereztek nevet maguknak.
10. A kárhozat útja (Road to Perdition, 2002)
Sam Mendes azonos című képregényéből adaptált filmjének külön érdekessége, hogy maga a „nyersanyag” is egy comic alapján készült. Az 1970-ben kiadott manga nem csak Max Allan Collins szerzőt ihlette meg, több filmadaptációt is forgattak a képregényből. A legnevesebb alkotás talán az 1980-ban napvilágot látott A sógun orgyilkosa (Shogun Assassin, 1980), melyben egy kitaszított sógun bérgyilkosként fiával bosszút áll egykori klánján.
Mendes ezt a történetet – az eredeti matériához hűen – a gazdasági világválság idején játszódó rendhagyó drámai gengszterfilmként álmodta meg. A sztorit átültették az Egyesült Államokba, ahol egy ír maffiózó, felesége és egyik gyermeke meggyilkolásáért esküszik bosszút egykori munkaadói ellen. Mendes ugyan több helyen eltér a képregénytől az alapvető apa-fia kapcsolat azonban mindkét esetben nagy súllyal esik latba. Ambivalens módon mégis ebben az aspektusban van a legnagyobb eltérés. Míg a képregény végig jelen időben játszódik, a feldolgozás már a felnőtt fiú visszaemlékezéseiből táplálkozik. A másik feltűnő eltérés, hogy a mozi az alapanyaghoz képest sokkal visszafogottabb, kevesebb a vér és az erőszak, ami talán a könnyebb eladhatóságnak tudható be. Az, hogy Mendes ebből az eltérésből mennyit profitált örök kérdés marad, hiszen a nívós szereplőgárda (Tom Hanks, Paul Newman, Daniel Craig, Jude Law) ellenére a várt siker elmaradt.
- Valerian és az ezer bolygó városa (Valerian and the City of a Thousand Planets, 2017)
Az európai képregényművészet legproduktívabb és legnívósabb alkotásai egyértelműen a francia-belga iparhoz köthetők. Nincs ez másképp az 1967-től futott Valerian és Laureline esetében sem, melynek története több mint 40 évet ölel fel. Népszerűségére jellemző, hogy a füzetet egészen 2010-ig futatták és a ’70-es évektől már angol nyelvre is adaptálták. Hovatovább 1969-ben Mágnescsapda címmel még magyarul is megjelent. Egyes források szerint George Lucas – bár ezt váltig tagadja – is merített belőle kultikus űreposzához. Lucas mellett a francia rendező, Luc Besson is hatalmas rajongója volt Pierre Christin író és Jean-Claude Mézières rajzoló sorozatának. Már Az ötödik elembe számos részletet csempészett a képregényből. A megfilmesítés azonban egészen 2017-ig váratott magára és a maga 180 millió dollárjával a francia filmművészet legdrágább alkotása lett. Nem is csoda, hisz Bessonnak olyan szívügye volt a két űrutazó kormányügynök kalandja, hogy minden egyes látványos részletet magához a képregényhez igazított.
A várt siker elmaradt, azonban a produkciót nem lehet buktának elkönyvelni; hiszen azért közel 225 millió dollárt kerestek vele világszerte, míg a film bekerülési költsége 177 millió dollárt tett ki. A Valerian és az ezer bolygó városa bármennyire is hasonul a képregényhez nem a történet elejétől kezdődik. Besson a forgatókönyvet a hatodik, Ambassador of the Shadows című rész alapján írta. Konkrét hírek még nem láttak napvilágot, de Besson, állítása szerint további folytatásokat tervez, a második és harmadik rész alapjait már le is fektette.
- A holló (The Crow,1994)
A mára kultikussá vált filmhez Alex Proyas James ’O Barr azonos című képregényét választotta alapanyagul. Azt nem tudni, hogy A holló (The Crow, 1994) mekkora sikert aratott volna Brandon Lee tragédiája nélkül, ami biztos, hogy igen szépen termelt a mozipénztáraknál Történt ez annak ellenére, hogy a főszereplő halála miatt végül a Paramount kiszállt a produkcióból. A sors fintora, hogy a képregényt szintén egy tragédia inspirálta: ’O Barr barátnőjét egy részeg sofőr gázolta halálra, s az elfogadott álláspont szerint ezt a fájdalmat próbálta feldolgozni a füzet megalkotásával.
Miután több kiadótól is elutasítást kapott felhagyott a projekttel. Amikor később egy képregényüzletben kezdett el dolgozni a tulajdonos felfigyelt ’O Barr alkotására és egy független kiadót alapítva a nagyközönség elé vitték az alkotást. A Caliber Comics csődje után a Tundra Publishing felkarolta a projektet. 1989-től kezdték el futtatni a füzetet, amely a valaha volt legsikeresebb kiadásuk lett. A képregény 4 részből állt: Pain & Fear; Irony, Deaspair és a Death. Az adaptáció felemás sikert aratott a rajongók körében, Proyas azonban ezt a gót-szubkult hangulatot kiválóan vissza tudta adni, ami a későbbi Dark City-t (Dark City, 1998) is fémjelezte. A The Crow-ból azóta több sikertelen folytatás és TV-sorozat is készült, hovatovább egy újabb feldolgozás is tervben van Jason Momoa főszereplésével.
- A Maszk (The Mask, 1994)
Az 1994-ben, Jim Carrey főszereplésével bemutatott mára kultikusnak számító A Maszk (The Mask, 1994) szintén képregény alapján materializálódott. A Dark Horse Comics égisze alatt készült eredetit Mike Richardson indította útjára 1989-ben. Ekkor főhőse még csak egy beugró mellékszereplő volt, azonban olyan erős karakternek bizonyult, hogy ’91-ben saját sorozatot kapott.
A filmmel ellentétben az eredeti figura egy fekete humorú, erőszakos alakváltó gyilkológép. A képeken is rengeteg vér, gyilkosság elevenedik meg, az egész hangulat borús, teljesen anarchikus. Nem véletlen, hogy a képregényekre egyre inkább lecsapó New Line Cinema horrorként kívánta feldolgozni. Ipkiss-t amolyan Freddy Krueger-szerű karakterként vitték volna vászonra, meglepően szintén Jim Carrey-vel a főszerepben. Nem véletlenül kérték fel Chuck Russelt (Rémálom 3. – Álomharcosok, 1987) a rendezésre, azonban ő úgy látta, hogy vígjátékként sokkal többet ki lehet belőle hozni. S lám, igaza is lett! A Maszk világszerte hatalmas sikert aratott, ugyanakkor a képregény sem tűnt el a süllyesztőben, a tengerentúlon továbbra is igen népszerű maradt.
- Men in Black (Men in Black, 1997; 2002; 2012)
Manapság, ha filmelméleti alapon szóba kerül az ufológia Steven Spielberg műfajteremtő alkotásán (Harmadik típusú találkozások, 1977) már hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel túllépni és a titokzatos fekete ruhás emberek ötlenek fel bennünk. A hatalmas sikert aratott, immár trilógiává bővült Men in Black (Men in Black, 1997; 2002; 2012) – bármilyen meglepő is az eddigiek fényében – szintén a képregényadaptációk táborát gazdagítja.
A Lowell Cunningham fejéből és Sandy Carruthers ceruzájából kipattant comic szinte „megrendelésre” készült az Aircel (al)kiadó számára. 1990-ben még csak egy három részes füzetként jutott el a vásárlókhoz, a sikeres fogadtatás miatt azonban tovább bővült a sorozat. A két fekete ruhás ügynök ekkor még igen eltért filmbeli alteregójától. A Will Smith alakította J egy fehér, szőke hajú figuraként vadászott az idegenekre, démonokra és egyéb kreatúrákra. Nem történt elírás, a képregényben nem „ufó-specialista” ügynökökként tevékenykedtek. Egy idő után szárnyra kapott a hír, hogy dolgoznak a képregény megfilmesítésén, továbbá egyre nagyobb nevek csatlakoznak a projekthez. Ekkor a Marvel nem volt rest és a Men in Black-re is rátette a kezét, s a film sikerén felbuzdulva pedig egy önálló képregényt is kiadott immár a mozihoz igazodva.
1 thought on “Képregényadaptációk a DC-n és Marvelen túl I.”