Kortárs Arcok: Csáji Attila - Corn & Soda

Kortárs Arcok: Csáji Attila

2015 a Fény Nemzetközi éve, ehhez pedig szorosan kapcsolódik egy olyan művészeti terület, melynek magyar vonatkozása rendkívül meghatározó: a fényművészet. A nemzetközileg is elismert magyar fényművészek, valamint a hazánkban kezdeményezett, nemzetközi figyelmet keltő programsorozatok – mint például a Műcsarnokban rendezett tárlatok, fényszimpóziumok, stb. – is azt bizonyítják, e művészeti területen úttörőnek számít a magyar vonulat, sokan már hungarikumnak is tekintik. Mivel hamarosan 2016-ot írunk, fontosnak tartom, hogy a Kortár Arcokban a fényművészet kerüljön középpontba, így  a terület egyik kiemelkedő képviselője, Csáji Attila festőművész, fényművész, holográfus, grafikus lesz alanyunk.

Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke MTI Fotó: Czimbal Gyula

Csáji Attila Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke
MTI Fotó: Czimbal Gyula

Mielőtt bővebben is szemügyre vennének a művész pályafutását és alkotásait, érdemes magáról a fényművészetről is beszélnünk. Annak ellenére, hogy a magyar művészek munkássága ennyire fajsúlyos a fényművészet tekintetében, a téma feldolgozása rendkívül hiányos. Néhány monográfián, szakdolgozaton és DLA értekezésen kívül többek között éppen Csáji Attila publikációi igyekeznek a tudományos elbeszéléseket gazdagítani. A fényművészet alapvetően a XX. században, az új technikai vívmányok megjelenését követően született meg. A lézer megjelenése, a koherencia által lehetővé vált holografikus ábrázolás, a különféle optikai jelenségek, a mozgás ábrázolásának lehetősége mind a fényművészet széles körű elterjedését eredményezte. A fény anyagi és fizikai megjelenésének vizsgálata, a “testetlen fény” képteremtő lehetőségének gondolata alapvetően a Bauhaushoz kapcsolódik, Moholy-Nagy László munkássága ezen a téren kiemelkedő. Korában “futurisztikus gondolatként” hirdette, a jövő legtöbb művésze a fénnyel operál majd, ehhez pedig rendkívül bensőséges kapcsolatba kell kerülniük magával az “anyaggal”. A magyar gyökerek a fényművészet területén igen meghatározóak, gondoljunk csak – Moholyn kívül – Kepes György vagy Nicholas Schöffer munkásságára (utóbbiról hamarosan bővebben olvashattok!). Csáji Attilla sem kivétel ez alól; a ’70-es években a Központi Fizikai Kutató Intézet támogatásával a lézer képi lehetőségeit kutatta, új képi transzformációs módszerként kísérletezett az úgynevezett “szuperpozíciós módszerrel” (az eszközrendszert és a módszert 1980-ban szabadalmaztatták), a rendszerváltást követően részt vett az egri Kepes Vizuális Központ létrehozásában, ugyanitt az 1993-tól folyamatosan visszatérő fényszimpóziumok szervezésében is vezető egyéniség. Jól látszik, Csáji munkássága a fényművészet tekintetében rendkívül kiemelkedő, ahogyan festészete is az – a képzőművészeti avantgárd “újhullámának” egyik fő szervezője volt.

Csáji Attila 1939-ben született Szepsiben, 1948-ban került Budapestre az úgynevezett lakosságcsere egyezmény kapcsán. Egy évet töltött Hollandiában, ekkor kezdett intenzíven foglalkozni a rajzzal. Az ’56-os események miatt el kellett hagynia a fővárost; Miskolcon érettségizett, majd az Egri Tanárképző Főiskola rajztanári szakát végezte el 1964-ben. Önmagát – mind a mai napig  – festőnek tartja, a ’60-as években expresszív színvilágú képekkel indul festészeti programja. Kísérletet tesz a szürrealizmus és a nonfiguratív összeegyeztetésére – művei asszociatív, “félabsztrakt” formavilágúak. A ’60-as évek közepétől már teljesen felhagy az elbeszélő jelleggel, festményein a kalligrafikus, plasztikusan alakított gesztusok dominálnak. A Jelrács-sorozat felületi struktúráját tekintve a vastag, pasztózus festékhasználat már a mozgó fényforrás lehetőségeire is épít.

Üzenet I., 1967, papír, vegyes technika, 49 x 58 cm

Kortárs Arcok: Csáji Attila 2

Csáji Attila korai alkotásain is felfedezhető, fontos és kiemelt helyen szerepel a fény és annak használata – egyrészt a reliefszerű struktúrában, másrészt különböző “kísérletekben” találunk erre példát. Üzenet I. című alkotásán “fényérzékeny” festéket használt, a reliefszerű, informel alakzatok a tárgyi ábrázolással való teljes szakítást mutatják. Már ezen a képen is felfedezhető a különböző anyagdarabok, papírhulladékok használata, melyek a ’70-es években még inkább megtalálhatóak festményein. Ezek révén a képek plaszticitása erősödik, a dinamikus, elvont alakzatok sejtelmes világot teremtenek, egy belső táj jelenik meg a vásznakon. A ’60-as évek közepétől Csáji művészeti tevékenysége nem korlátozódott pusztán a festészetre; az ekkor induló képzőművészeti avantgárd “újhullámának” egyik fő szervezője, például a Szürrenon kiállítás, az “R” kiállítás és a balatonboglári kápolna tárlatok koncepciójának kialakítója, az így megszülető friss szellemű művészeti folyamat elindítása nagyban kötődik nevéhez.

A ’70-es éveket követően felerősödött érdeklődése a természettudományok, különösképpen a fény vizsgálata és lehetőségei felé, tevékenysége pedig e terület köré koncentrálódott. Ahogy azt már említettem, a Központi Fizikai Kutató Intézettel együttműködve a lézer képi lehetőségeit, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetében pedig a reflexiós holográfia újfajt térélményét kutatta. Munkássága ebben az időszakban válik széleskörűvé, hiszen a tudományok és a képzőművészet határmezsgyéjén egyensúlyoznak alkotásai.

Szuperpozíciós felvétel I., 1980.Kortárs Arcok: Csáji Attila 4A szabadalmaztatott szuperpozíciós módszerrel készült felvételek az eszköz hosszú tanulmányozási folyamatának eredményeképpen születtek meg. Csáji így nyilatkozott az eszközről: ” A szuperpozíciós módszer hidat épít a matematikailag kiszámítható térhálók és a kézzel fogható valóság, az elvont non-figuratív formák és a figuralitás között.” A felvételek finom festőiséget sugallnak, a lézer lehetőségeit kutató művész új, virtuális valóságokat teremtett. A különböző színű és mintázatú formák ugyan testetlenek, mégis könnyed, de nem súlytalan elemekként érzékelhetőek; a későbbi hologramok már teljes mértékben a tér érzetét keltik és ezzel olyan kérdéseket is generáltak, mint például “A hologram, mint létrehozott vizuális tér ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a valós tér avagy mindig az elől lévő takarja a hátul lévőt?”.  A reflexiós hologramok területén olyan alkotások születtek, mint a Rugó Voltaire-nek (1983), vagy A szifonban egy pohár víz van (1983), ezt követően pedig a művész  a transzmissziós hologramok lehetőségeit és ezek újfajt térélményét vizsgálta.

Ezt követően számos külfödi országba hívták előadóként és kiállítóként egyaránt, többek között Koppenhágába (Bella Center,) Finnországba (Finnlandia Palota), valamint Stuttgartba, a Messepallasba. A nemzetközi ismertsége és elismertsége a ’80-as évektől kezdve folyamatosan erősödött, a Massachusetts Institute of Technology (röviden MIT) CAVS fényművészeti munkássága alapján taggá választotta, 1991-ben az Interscience Technology támogatásával a lézer képi lehetőségeit tanulmányozza az Egyesült Államokban, valamint a Leonardo Társaság (Los Angeles) tagja is lett.

Csáji Attila a rendszerváltás utáni Magyarországon sem tétlenkedett, munkásságának jelentősége a mai napig jól látszik. A művészeti élet újraszervezése ebben az időszakban égető problémaként volt jelen, melyben a művész aktívan részt vett; hogy csak néhány példát említsek, a Színyei Társaság újraszervezésében fontos szerepet játszott (később a társaság elnökévé is választották), a MAOE első elnöke és a Nemzeti Kultúrális Alap Képzőművészeti Szakkuratóriumának elnöke is lett, valamint a már említett egri Kepes Vizuális Központ és a visszatérő fényszimpóziumok létrehozásában és szervezésében is aktív munkát végzett. Számos tárlata jött létre külföldön és hazánkban egyaránt, az egyik legjelentősebb egyéni kiállítására 1988-ban a Műcsarnokban került sor.

Mitikus tér, 2005, lézerinstalláció

Kortárs Arcook: Csáji Attila 5

A 2015-ös évet az UNESCO a Fény Nemzetközi évének nyilvánította, így nem meglepő, hogy Csáji Attila, mint hazánk egyik kiemelkedő fényművésze is aktívan részt vett az ebben az évben szervezett művészeti programokban. Márciusban Fényút című, egyéni tárlata nyílt a Műcsarnokban, melyben a korai évek festményeitől egészen az újabb fényinstallációkig szerepeltek műalkotások. Az Új Budapest Galériában megrendezett Több fény! című csoportos tárlaton is szerepelt többek között Bortnyik Éva, Kepes György és Mengyán András műveivel együtt. Utóbbi tárlat is mindenképpen figyelemreméltó, hiszen hazánk legjelentősebb fényművészeit vonultatta fel, ugyanakkor némi torzítás is történt. A kiállítás kurátora, Paksi Endre Lehel ugyanis többhelyütt az első nagyszabású fényművészeti tárlatnak nevezte az eseményt, ami semmilyen formában nem fedi a valóságot – ha csak a kétévente megrendezésre kerülő fényszimpóziumokat tekintjük, már akkor sem állja meg ez a kijelentés a helyét. Természetesen nem kellett sokat várni, hogy Csáji Attila szót emeljen ez ellen; ” Helyreigazítási igény  az Új Budapest Galéria “Több fényt” c. kiállításának kurátori megnyitóbeszédéhez” címmel jelent meg írása.

Csáji Attila munkássága mind a művészeti élet, mind az új technológiák fejlesztése és használata terén kiemelkedő, aktív tevékenysége hozzájárult ahhoz, hogy a magyar fényművészet nemzetközi szinten is mérvadó legyen. Az új kép- és vizuális fénytér teremtő eszközök – állítása szerint – önmagukban csupán lehetőségek, minden esetben a téma aktualitása elsődleges. Fénytereiben megváltozott szabályrendszerek érvényesek, a szemlélő önmagát is másképpen értelmezi bennük, hiszen a fény által léteznek, az ember, mint résztvevő ebben a térben újfajta “megvilágítást” kap. A külső- és belső fény egyaránt fontos elemek alkotásaiban, az archaikus alakzatok és formák használata pedig még inkább “hazaivá” teszik a műveket. Kevés olyan művészeti terület van, amiben ilyen kimagasló lenne a magyar vonulat – Csáji Attila művészete mindenképp elősegítette a mai helyzetet.

A művészről még több információt olvashattok honlapján: www.sztaki.hu/~csaji/attila/

 

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: