Kortárs Arcok: Fehér László - Corn & Soda

Kortárs Arcok: Fehér László

Cikksorozatunkban ezúttal korunk egyik legismertebb magyar festőművésze, Fehér László lesz alanyunk, akinek a mai napig is rendkívül aktív munkásságát vesszük jobban szemügyre. Festészetében hiába is keresnénk a teljesen elvont, absztrakt megfogalmazásokat, amik kortársaira igen jellemzőek voltak; Fehér már indulásakor a fotórealizmus és a fotó alapú realizmus felé vonzódott. Sajátos stílusa, egyedi megfogalmazásai és témamegközelítései, műveinek szokatlan képkivágásai védjegyévé váltak, az 1990-es Velencei Biennálé magyar pavilonjában pedig hatalmas, nemzetközi visszhangot is kiváltó sikert aratott. Az azóta eltelt évtizedekben ismertsége és elismertsége tovább nőtt, amihez nagyban hozzájárult, hogy előbb egy osztrák, majd egy svájci galéria felvásárolta szinte összes művét a rendszerváltás tájékán. Európa számos országában kiállított és nemzetközi sikerre tett szert, munkásságát 1993-ban Munkácsy-díjjal, 2000-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el. Anyagi sikerekre sem kellett sokat várnia, jelenleg képeinek árai magasan felette vanak bármely ma élő magyar kortárs festő árának, ami persze azt eredményezte, hogy számos tisztelője mellett számos kritikusa is akadt. Mindazonáltal egyvalamiben mindnyájan egyetértenek: Fehér László képeiben hatalmas technikai tudásáról tesz tanúbizonyságot és munkássága a magyar kortárs festészet tekintetében megkerülhetetlen.

Fehér László

Fehér László 1953. március 17-én született Székesfehérváron, gyermekkorát viszont Dégen töltötte. Ez a kis település adott otthont családjának, miután pedagógus édasapját politikai okokból felfüggesztették állásából és fél évvel később, hogy visszatérhessen hivatásához, Dégen ajánlottak fel neki nevelői munkát. A kis falu természeti környezete és a Festetics kastély csodás építménye sokat jelentett számára, valamint itt találkozott először a művészettel is. Összeismerkedett egy idős mesterrel, aki felfigyelt művészi érzékenységére és – habár csak rövid ideig – de pártfogolta és tanította is. Mindössze 7 éves volt ekkor, viszont a mester, Sajót Péter mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy a festészet Fehér László szenvedélye és hivatása legyen. 1971-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, ahol először Szentiványi Lajos, majd halála után Kokas Ignác volt mestere. Festészeti programjára Lakner László festészete óriási hatást gyakorolt, Kokas Ignáctól pedig élete talán legnagyobb tanítását kapta: vállalni önmagát, megalkuvások nélkül. A ’70-es években ez a fajta hitvallás koránt sem volt rizikómentes, amit Fehér 1975-ös diplomamunkái be is bizonyítottak. Részlet a brigádnaplóból című sorozatán a hajógyári munkásokat örökítette meg; a régi fotókról készített fekete-fehér olajképeken a mindannapok névtelen hősei néztek a nézőkre.

Aluljáró I. – 1975., olaj,farostlemez, 241×170 cm

Fehér László: Aluljáró I.

Szociografikus témájú képeit tudatosan építette fel, célja továbbra is az volt, hogy az őt körülvevő valóságra reflektáljon és saját igazságát fogalmazza és jelenítse meg. A fotó alapú realizmus, amiben az 1973-as évektől kezdve alkotott, rendkívül provokálónak hatott, a folyamatosan kialakuló ellenszenvet pedig tetőzte az Aluljáró I. című műve. Főiskolára menet készítette azokat a fotókat, amik a mű alapjául szolgáltak, de nem tudta, mihez kezdjen velük, “…míg nem egyszer mérgemben a földhöz csaptam a fényképeket, rátapostam, és amikor lenéztem, rádöbbentem: hát itt van, megvan, ezek vagyunk mi, gyűrötten, fáradtan, összetörve”. A kép rendkívüli erővel radta meg mindazt, ami a korszakra igazán jellemző volt, a főiskola bírálóbizottságában pedig a végletekig fokozta a felé irányuló ellenszenvet. Mestere, Kokas Ignác közölte vele, ennek fényében már nem maradhat hatodéven a főiskolán, így 1976-ban távoznia kellett.

Ezután várta a katonai behívó, és noha a fent említett alkotásai révén már ekkor sem maradt észrevétlen a művészeti szférában, másfél éves katonai szolgálata visszavetette karrierje alakulását egy időre. Szolgálati idejének leteltekor, egyfajta kompenzációként megkapta a Derkovics-ösztöndíjat; nem mellesleg ma az ösztöndíj bírái közé tartozik. Kritiusai viszont nem voltak restek intézkedéseket tenni, hogy a fiatal festő esélyeit rontsák; az első éves bemutatkozása után, nyilván politikai okokból, az egyik zsűritag megpróbálta visszavonatni ösztöndíját. Mesterei viszont kiálltak mellette, így folytathatta tevékenységét.

Kortárs Arcok: Fehér László 3

Fehér László: Oszlopok (Dégi emlékek c. sorozatból) 1986. olaj, faroslemez, 250×200 cm

Fehér László életműve jól körülhatárolható periódusokra osztható, a kezdeti időszaktól egészen az 1980-as évek közepéig fotórealista, fekete-fehér műveket hozott létre. Alkotásaiban megfogalmazta saját igazságát és nézőpontját,  bennük érvényre jutott technkiai tudása és hitvallása egyaránt. Vállalta önmagát és hitelesen közvetítette is, célja minden esetben a dokumentarista igazságközlés volt. A ’80-as évek közepétől egy időre eltávolodott a fotó alapú kiindulóponttól, képei – melyek általában tájképek voltak- stilizáltakká váltak. Nagy jelentősséggel bírt, hogy 1986-ban megkapta a Római Ösztöndíjat, szemléletmódja változott és újra megjelent a realista megfogalmazásmód, viszont nem a korai dokumentarista-megfigyelő előadásmódjával, hanem egy sokkal inkább felmagasztolt átiratban. Ennek a változásnak egyik legszebb dabarbja a szintén 1986-ban készült Oszlopok című mű, melyet Bécsben beválasztottak az elmúlt évtized lejobb alkotásai közé. A képen a végtelenbe futó oszlopsor előtt álló női alak alapja ebben az esetben is egy családi fotó volt, viszont az alkotáson megjelenő átirat már egy transzcendens szintre emelt, valószínűtlen és különös új dimenziót hozott létre.

Balkon, 1988.  olaj,  farostlemez, 250×200 cm

Fehér László: Balkon

A ’90-es évekhez közeledve ismét váltás következett; képeinek színvilága redukálódott az alakokkal együtt, s egyre inkább jelenítette meg fehér körvonallal figuráit. A műveken egy szín dominált, a sárga, kiegészülve a fekete és a fehér árnyalataival. Legelső ilyen alkotása az 1988-as Balkon volt, ami az ezt követő 4-5 év irányát jelölte ki, és e köré épült az 1990-es Velencei Biennálé képenyaga is. A grandiózus építészeti elemek, a domináns, élénk sárga és a semmibe néző női alak, majd később a csak kontúrral jelzett szereplők ridegséget árasztottak. Olyan hűvösséget, mely igazán jellemző volt a magyar társadalomra, és egy igazán kelet-európai művészet képviselőjévé váltak. A velencei bemutatkozás nemzetközileg nagy visszhangot váltott ki, a neves galériák és kurátorok folyamatosan megkeresték Fehért, a kritika pedig elismerően szólt munkásságáról. Bár a nagydíjat nem kapta meg, sikere egyértelmű volt.

A “sárga képek” után pár úgynevezet “rózsaszín képet” készített, majd a ’90-es években ismét vissszatért a tisztán fekete-fehér képekhez. A két szín számos árnyalatát használta művein, építészeti elemekkel, kontúros alakjaival a szürrealitás magaslatáig fokozta a régi fotók áiratait, emblematikus alkotásaival, mint például a Búgócsiga, a Cigarettázó vagy a Híd előtt a ’90-es évek egyik legjeletékenyebb alkotójává vált. Az évtized végén szívesen készített híres barátairól, mint például Hencze Tamásról, Röhrig Gézáról vagy Román Györgyről portrét.

Judit-sorozat

Kortárs Arcok: Fehér László 5

Fehér László: Judit koponyával II. 2004. olaj, vászon, 160×220 cm

A 2000-es években képei színesedtek, a fotórealisztikus megközelítés pedig egyre inkább újra felerősödött. Ezekben az években készített önmagáról is egyre több önarcképet, ám talán a legjelentősebb ebből az időszakból a Judit-sorozat, melyet lányáról készített. Az őt körülvevő valóságra való reflektálás, saját igazságának megjelenítése mindvégig elsődleges szempont volt művészetében, az új idők új problémáinak felismerése és a művészet ezközeivel való megfogalmazása egy nagyon személyes élményből táplálkozik a sorozat esetében. A jelenség a fiatalokat egyre inkább érintő depresszió problémája volt, mely véleménye szerint szinte minden második, harmadik családot érint – ahogy lánya esetében érintette ez őt is. A hatalmas információáradat, mely egyrészt a digitális világ eredménye áll mindezek mögött, és ezzel az általános helyzettel szemben sokan tehetetlennek érzik magukat. A sorozat elkészítésével igyekezett “legyőzni a helyzetet”, megfogalmazni mindazt, amiben jelenleg is élünk. Ezek a művek a mélyen gyökerező személyes élmény révén rendelkeznek többlettel és emelkednek ki a 2000-es évek művei közül.

Fehér László művészi eredményeit csak tetőzte, amikor 2006-ban egyik alkotása bekerült a New York-i Sotheby’s árverésére, a szakmai zsűri száz százalékban egyetértett abban, hogy a művet beválasszák az aukcióra, ami már önmagába is óriási dolognak számított. A művész azóta is töretlenül alkot, figyel a fiatal tehetségekre és egyben mintaként is áll előttük; nem problémaként értelmezi, hogy a fiatalok merítkeznek alkotásaiból, átvesznek tőle elemeket – mindezt természetesnek tartja, hiszen neki is meg voltak a mesterei, a művészeti szféra kiemelkedő alakjai, akiknek munkásságából táplálkozott és nélkülük ma nem lenne az, aki. Fontosnak tartja, hogy a generációk ne egymás ellen, hanem egymás mellett alkossanak, erősítve a magyar művészetet itthon és külföldön is. A művészet pátfogója és művelője egyben, a kokasi tanítást pedig mindvégig elsődleges helyen tartja: vállalni önmagát, megalkuvások nélkül.

Az idézetek Wittek Zsolt a művésszel készített interjújából származnak.

 

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: