Apáink, anyáink! Mit tettetek velünk? – Love Love Love a Belvárosi Színházban

Látványos, szarkasztikus és rendkívül aktuális üzenettel bír az Orlai Produkciós Iroda legújabb darabja, a Love Love Love. A szatirikus komédiát a Belvárosi Színházban láthatja a közönség Réthly Attila rendezésében,  olyan kiváló színészek szereplésével, mint Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra/Szabó Irén és Dékány Barnabás.

A ’60-as évek nagy generációjáról legendák keringenek. Le akarták dönteni a társadalmi tabukat, felszabadítani önmagukat, kivívni a szexuális forradalmat, megteremteni a nemi, társadalmi és mindenfajta egyenjogúságot, és persze elhozni a világbékét. De mit sikerült mindebből megvalósítani? Megváltoztatták a világot? Mivé lettek a nagy álmok? Mit hagytak mindebből a gyermekeikre? A darab egy fiatal pár, Sandra és Kevin sorsán keresztül igyekszik megválaszolni a kérdéseket, és bemutatni a flower power generáció sorsát, tevékenysége hatását a lelkes kezdetektől napjainkig.

A szatíra három jelentben, három ikonikus korszakot idéz fel látványosan, az adott időszakra jellemző képsorokkal és zenei aláfestéssel.  Az első jelenetben 1967-et írunk. Sandra (Péter Kata) és Kevin (Schruff Milán), a két oxfordi diák megismeri egymást, és sorsuk egy életre összeforr.  Sandra, a „free love” és az új generáció nevében, az éppen aktuális barátját, Henry-t (Nagy Dániel Viktor) egyetlen óra alatt lecserélni annak öccsére, Kevinre bármilyen lelkiismeret furdalás vagy szívfájdalom nélkül. Fiatalok, zabolátlanok és felelőtlenek. Úgy érzik, övék a világ, így bármit megtehetnek. Körülöttük minden egy új, szebb jövő ígéretéről szól, és mindennek ők is tevékeny részesei akarnak lennek. Azonban mindez mintha kimerülne saját, pillanatnyi vágyaik,  szeszélyeik kiélésében. A szabadság számukra egyenlő azzal, hogy el mernek szívni egy füves cigit, felelőtlenek és idétlen, színes ruhákban szaladgálnak.

A következő kép, már az 1990-es éveket mutatja, ahol Sandra és Kevin már felnőtt, két gyermekes házaspár, menő munkával, kertvárosi házzal. Rose (Gubik Petra / Szabó Irén) és Jamie (Dékány Barnabás), tinédzser korú gyermekeik, akik tele vannak komplexussal, dühvel és nehezteléssel. Sandra és Kevin már fényévekre van az egykori hippi pártól, életüket már a munka határozza meg, gyermekeikre nincs idejük, kapcsolatukat kiüresedettnek érzik. Az egykori nagy álmok üres frázisokká koptak, amiket csupán gyermekiknek ismételgetnek figyelem és valódi szeretet helyett.

Az utolsó kép a jelent, a 2000-es éveket idézi meg. Rose és Jamie felnőttek, Sandra és Kevin nyugdíjasok. Rose szülei tanácsára követte álmait, olyan pályát választott, melyről gyermekkorában álmodott, mégsem boldog. Szülein kéri számon elhibázott életét, amiért rossz tanácsokat kapott tőlük és hamis illúziókban ringatták, de süket fülekre talál. Sandra és Kevin képtelenek belátni a tévedésüket. Még mindig letűnt generációjuk szlogenjeit pufogtatják szabadságról, lázadásról és az álmok megvalósításáról, de nem veszik észre, hogy a szavak mögött nincs és nem is volt tartalom. Képtelenek kitörni önzésükből és saját vágyaikat feláldozni gyermekeik boldogságáért.

A darab rendkívül látványos, egyszerre hat vizualitásával és zenei aláfestéseivel, és nagyszerűen idézi meg a letűnt korszakokat, és remek érzékkel ragadja meg a jelen esszenciáját is. A színészi munka remek, mégis talán a legkiemelkedőbb Péter Kata alakítása, akinek személyisége szinte vibrál a színpadon, olyan erőteljes és karizmatikus. Dékány Barnabás őrülési jeleneteit pedig egyszerűen nem lehet megállni mosolygás nélkül. Sokszor ijesztően hiteles az elborult elméjű tini szerepében.

Bár az előadásban végig sok a humor, az élc, a csipkelődés, a Love Love Love mégis egy kemény, mellbevágó darab. Talán nem véletlen, hogy a cím a blablabla-ra rímel, mintegy utalva a fennkölt, hangzatos, mégis üres szavakra, amik mögött nincsenek tettek és valódi eredmények. De mindemellett az elnevezés utalhat a mérhetetlen önimádatra is, mely Sandrát és Kevint jellemzi, akik a szabadság eszméjét saját vágyaik kiélésére használták, és akiknek a szeretet csupán önimádatot képes jelenteni.

Azonban a darab nemcsak a ’60-as évek generációjának görbe tükör, hanem a gyermekeiknek is, akik szüleiket hibáztatják, a kort és körülményeiket okolják saját elhibázott döntéseikért, félrecsúszott életükért. Akikben már nincs meg az a szenvedély, erő és kitartás, mint szüleikben.  Már nem akarják megváltani a világot, nincsenek eszméik, készen akarnak kapni mindent, és ha nem sikerül elérni céljaikat, másokat hibáztatnak. Egy gyenge generáció, aki eleve kudarcra ítéltetett. A nemzedék, akiket szüleik rontottak el.

Ha megnézzük a darabot, olyan, mintha tükörbe néznénk. Mert mindannyian ott vagyunk a színpadon. Apák, anyák, gyermekeik. Generációk a hibáikkal, elvetélt vágyaikkal, félelmeikkel, melyeket a Love Love Love a szemünkbe mondd. Pirulunk, mert érezzük, hogy elevenünkbe vág, és amikor kijövünk az előadásról, megfogadjuk, hogy változtatunk. Megváltjuk a világot, vagy legalábbis magunkat.