33. kihívás – Az ártatlanság kora

A 2015-ös könyves kihívás 33. alkalmából ezúttal a 18. tételt teljesítettük, mely egy Pulitzer-díjas mű elolvasását írja elő. Sokáig gondolkodtam, hogy melyik könyvet válasszam ehhez, végezetül Edith Wharton Az ártatlanság kora (The Age of Innocence) című műve mellett döntöttem. Hogy miért? Wharton a világon első női íróként ezért a regényéért kapta meg a neves kitüntetést, így úgy éreztem, mindenképp fel kell venni a kihívásos listára.

Edith Wharton 1862-ben született New Yorkban, régi, arisztokrata családban. A kiváltságosok életét élve nőtt fel, és jól ismerte ezt a világot.  Már egészen fiatal lányként írni kezdett, s témáit legtöbbször az arisztokrácia zárt birodalmából merítve vetette papírra társadalmi és pszichológiai betekintést adó, metsző humorú regényeit és novelláit. Így született meg Az ártatlanság kora is, melyben a szigorú társadalmi szabályok béklyójában vergődő hősei erőtlenül próbálnak küzdeni sorsuk ellen.

A jóképű Newland Archer jövőjét is már előre megírták a társaság törvényei, miszerint a csinos, fiatal May Wellanddel köti majd össze az életét, egyesítve ezzel a két jómódú család vagyonát. Archer házasságkötése küszöbén ismeri meg jegyese unokanővérét, a szokásokra keveset adó, szabad szellemű, válása miatt a társasági körökből kinézett Olenska grófnőt. A fiatalember saját befolyását és elismertségét latba vetve fölkarolja a leendő rokont, ám lovagiasságába csakhamar gyöngédebb érzelmek keverednek. Newlandet nemcsak a nő szépsége babonázza meg, de intelligenciája és öntörvényűsége is. Tisztessége, az elfojtott szerelmi szenvedély és a társadalmi nyomás választások egész sora elé állítja a férfit.

A regény központjában Newland, Olenska és May hármasa áll. Mindegyikük egy-egy őstípusát képviselik a regényhősöknek, vagyis a látszat azt sugallja…  May az igazi ártatlan, gyönyörű, fiatal szűz, akit meg szokás menteni, s akit a történetek végén feleségül vesznek. Sokáig végtelenül naivnak és ostobának tűnik, de lassan kiderül, hogy korántsem az, tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi történik körülötte, azonban a saját és környezete boldogsága érdekében nem hajlandó tudomást venni róla, és mindent elkövet, hogy családjuk egységét és harmóniáját fenntartsa. A regény vége felé kezdtem el igazán tisztelni, amikor kiderül, hogy milyen hatalmas önfegyelemmel és akaraterővel rendelkezik.

Vele szemben áll Olenska grófnő, aki a femme fatale a regényben: titokzatos, rejtélyes, független, és persze olyannyira más, mint a környéken lévő többi nő. Azonban mégsem lehet igazán a végzet asszonya, mivel túlságosan szereti családját és vetélytársnőjét. Nem elég kegyetlen a szerepre és nem is elég erős. Sokáig ő volt a kedvencem a szereplők közül, de aztán csalódtam benne gyengesége és határozatlansága miatt. Egy nő, aki valójában lehetne boldog is, de inkább szenved, mert attól érdekesebbnek találja saját magát.

Végül a regény főhőse Newland, a daliás férfi, aki végletekig úriember, s aki szörnyen szenved a két nő iránti szerelme miatt. Egy igazi idegesítő alak. Gyáva kitörni a korlátok közül, s gyáva az ismeretlent választani a biztonságos világ helyett, s mindeközben végig úriember.  Soha nem értettem, miért választanak az írók a nemükkel ellentétes hősöket maguknak. Nem vagyok benne biztos, hogy ugyan olyan jól tudja a másik nemet is ábrázolni. Newland-ot például egyáltalán nem érzem elég férfiasnak, míg Olenska és May különböző személyiségük ellenére is igazi nők. Ettől függetlenül mindegyik remekül megrajzolt karakter, s a mellékszereplők is nagyon jól jellemzett, életteli alakok.

A regény elbeszélésmódja távolságtartó, leggyakrabban tényszerű, sokszor szarkasztikus, de soha nem részrehajló.  Mintha egy látcsövön keresztül tanulmányoznánk egy távoli bolygó társadalmát. És valóban így van, hiszen egy idegen, zárt világba látunk bele, mely saját törvényei szerint működik, s ennek a társadalomnak a tagjai csak eszerint a szabályok szerint kereshetik a boldogságukat, ha ettől eltérnek, örökre kitaszíttatnak.

Érdekes elgondolkodni a cím értelmezésén is: egyrészt az írónő  az álszent társadalmi konvenciókra gondol, melyek a korszakot uralják, de számomra a regény hőseinek Olenska előtti szakaszára is utal egyben, melyben még nem ismerték az igazi vágyat és szerelmet. A grófnő megjelenése egy új korszakot hoz el Newland életében, melyben meg kell ismernie addigi nyugodt és kiegyensúlyozott életétől oly távol eső szenvedélyeket és kínokat.

Wharton regényéből Martin Scorsese rendezett 1994-ben igazán kiváló filmet. Az adaptáció valóban nagyszerű lett, s a legfőbb társadalmi és személyes problémákat remekül visszaadja, egyedül a regény sokszor közönyös, szenvtelen hangvételét nem tudja vissza adni. Ezért is ajánlom mindenkinek, aki eddig még nem olvasta Az ártatlanság korát, hogy mindenképpen vegye kezébe, s ismerje meg, az első nő írta pulitzer-díjas regényt.