36. kihívás – Zsivago doktor

A héten hirdették ki az irodalmi Nobel-díj győztesét, s így legújabb könyves kihívásunkhoz – mely egy szerelmi háromszögről szóló mű olvasására szólít fel -, mi is egy Nobel-díjas regényt választottunk, mégpedig Borisz Paszternaktól a Zsivago doktort.

Szerelmi háromszögről szóló regénynek nevezni egy ilyen összetett és mély értelmű alkotást, mint a Zsivago doktor? Tudom, először szentségtörésnek tűnik, de úgy gondolom, hogy az irodalom tulajdonképpen két dologról szól igazán: szerelemről, mely maga az élet és halálról, mely minden szépség és élet vége. Paszternak Nobel-díjas alkotásának is a fájdalmas, halálos és mégis gyönyörűséges szerelem áll a középpontjában, s ez a mindent betöltő érzés határozza meg és irányítja a szereplők életét.

Paszternak egy magánlevelében vallott először arról, hogy miről fog szólni nagyregénye: „Szeretném megrajzolni Oroszország utóbbi negyvenöt évének történetét, de úgy, hogy nehéz, szomorú és – eszményképeim, Dosztojevszkij és Dickens példájára – apróra kidolgozott tárgyam minden ízében kifejezze, amit a művészetről, az Evangéliumról, arról, hogy hogyan illeszkedik az ember élete a történelembe és sok egyébről is gondolok.”

Az 1946 és 1956 között, tíz éven át írt regénye végül valóban azzá vált, aminek szánta: 1903-tól kezdve egészen a második világháborúig megrajzolja Oroszország történetét, az ott élő emberek sorsát, az orosz értelmiség gondolkodásmódját, eszmék kibontakozását és bukását, s magát a mindent legyőző életet.

A Zsivago doktor nehéz olvasmány. Lassan hömpölyög, mint egy széles vizű folyó, minden részlete aprólékosan kidolgozott, s leírási lírai szépségűek az orosz tájról. A regény első száz oldala igencsak próbára teszi a felkészületlen olvasót. Újabb és újabb kimondhatatlan és hosszú nevű szereplők tűnnek fel a történetben, összekuszálva az ismeretségi és rokonsági szálakat, majd hirtelen eltűnnek újabb, addig ismeretlen neveknek adva át a helyüket. Ám az olvasó jobban teszi, ha észben tartja szereplőket, mert néhány száz oldal múlva valószínűleg újra előkerülnek valamilyen kapcsolatba kerülve a főhős Zsivago doktorral.

Ha az ember túljutott az első megpróbáltatásokon, akkor valóban élvezni tudja a mű lírai szépségeit és a főhősök lebilincselő, s legtöbbször fájdalmas történetét.

A regény főhőse a címadó Jurij Andrejevics Zsivago doktor, az ő életét követjük nyomon kisgyermekkorától haláláig, s az ő megpróbáltatásain keresztül ismerjük meg az orosz történelmet, gondolkodásmódot és korabeli emberi, családi sorosokat.

Zsivago édesanyja halála után a Gromeko családhoz kerül nevelkedni, itt ismerkedik meg jövendő feleségével, Tonyával.  Antonyina Alexandrovna és Jurij Andrejevics szinte testvérekként nőnek fel, a család egymásnak szánja őket gyermekkoruktól kezdve, s ezt a döntést ők is természetesnek veszik. Mély, erős érzések, kölcsönös tisztelet és megbecsülés köti őket össze, azonban ez nem szerelem. Zsivago életében a femme fatale Lara lesz, akit még fiatal fiúként lát meg, s rögtön rabul ejti szívét és képzeletét. Később az élet többször egymás mellé sodorja őket. A háborúban együtt gyógyítanak egy kórházban, miközben Larisza Fjodorovna a férjét, Pasát próbálja felkutatni a fronton, később, amikor Jura családjával együtt Szibériába menekül a forradalmi Moszkvából, újra egymásra találnak.

Mind Larát, mind Zsivagot emészti a bűntudat szerelmük, s családjukkal szembeni hűtlenségük miatt. Azonban, ahogy Larisza egyszer megfogalmazza, oly történelmi korban élnek, mely szétzilálja a családokat, s a békés, boldog családi élet már a múltba vész. Jura és Lara is elszakad szeretteitől, s szinte kilátásuk sincs arra, hogy megtalálják őket. Életük legnyugtalanabb, lázasabb időszaka ez, mégis a legboldogabb is, hiába érzik magukon az állandó fenyegetettséget. Zsivago mégis képes emberfeletti erővel elszakítani magát Larától,  a közös élet ígéretétől, azért, hogy vállalja a bizonytalan lehetőségét annak, hogy viszontláthatja a családját. Hívja a kötelesség, s ezért képes feláldozni egyéni boldogságát.

Jurij Andrejevics Zsivago költői lelkületű, érzékeny, békére vágyó, tiszta jellem, aki inkább elméleti, mint gyakorlati alkat. A forradalmi, polgárháborús világban elveszett, ő a béke és a humánum embere, aki teremtésre született, nem pedig pusztításra.

Lara a megtestesült nőiesség, szépség, az ihlető múzsa, aki lángra gyújtja a költő lelkét. Ő nem az,  aki a békét és az otthont jelenti a férfinak, hanem az a nő, akiért megküzdenek, aki káoszt és pusztulást hagy maga után, s vérző szíveket.

Vele szemben Tonya a béke szigete, a család, a biztonság, a nyugalom és gondoskodás. Igazi ellentéte Larának. Jurától ő és a gyerekek mégis folyton elsodródnak az életben, s a történelem vihara megakadályozzák, hogy valaha is egy család legyenek. Zsivago gyermekeinek apa nélkül kell felnőniük, ahogy neki magának is így kellett.

Érdekes személyiség még Larisza férje, Pasa Antyipov, aki a polgárháború ideje alatt Sztrelnyikov név alatt tevékenykedik. Eszményíti Larát, gyermekkora óta élete szerelme, mégis képes elhagyni őt, s megállni, hogy újra találkozzon vele, míg tehetné. Inkább az eszméit választja, és a történelmi dicsőséget, mint a boldog életet és szerelmet. Mint ahogy Lara ellentéte Tonyának, úgy Pasa is teljes ellentéte Jurának. Míg Zsivago a teremtést jelképezi, addig Sztrelnyikov a pusztítást jelképezi.

A történet végén, azonban egyikőjüknek sincs lehetősége megtalálni a boldogságot, talán csak Tonyának és gyermekeinek van lehetősége kiegyensúlyozott életet élniük külföldi száműzöttségükben. Pasára, Zsivagora, és Larára a pusztulás vár.

A történet végén megismerjük Jura és Lara gyermekét, Tanyát, akinek sorsa összegzi szinte az egész regény történetét. A két nagy lélek szerelmének gyümölcse egy borzalmas korban született, szörnyűségek közepette élte gyermekkorát, apa és anya nélkül tengődve a világban, de a jövője nyitva áll, még reménykedhet egy szebb jövőben, mely rá vár. Tanya sorsát Oroszország sorsaként is értelmezhetjük: sok borzalmon ment át, de egy új korszak hajnalán áll, mely új és szebb jövőt hozhat rá.

Paszternak regénye méltán illeszkedik az orosz nagyregények sorozatába, Dosztojevszkij és Tolsztoj alkotásai mellé. Csodálatos nyelvezete, érzékletes leírásai, mély gondolatai, és a lebilincselő cselekmény igazán kitűnő olvasmánnyá teszi, mely sokáig mély nyomot hagy az emberben. Elgondolkodtató és megrázó történet szerelemről és halálról.