Aluljárótól a teltházig – Lucky Chops

Körülbelül egy éve egy videó járta az internetet egy New York-i zenekarról, akik különleges hangzásukkal és a szaxis srác extrém kinézetével rögtön magukra vonták az ember figyelmét. Ez a zenekar nem a Lucky Chops volt, hanem a Too Many Zooz nevet viselő brasshouse zenekar – ők szintén megérdemelnek egy cikket-, akinek egytrém kinézetű tagja, Leo P egyben a Lucky Chops bari szaxofonosa is.
Így ismertem meg kettő az egyben új kedvenc zenekaraimat. Volt is nagy öröm, amikor bejelentették, hogy tavasszal európai turnéra indulnak, aminek egyik állomása London lesz. Szerencsém volt, hogy izgatottságomban rögtön megvettem a jegyemet,mert gyorsan elkelt az összes jegy, így már csak a nagy napra kellett várnom, hogy kiderüljön, tényleg annyira jó a zenekar élőben, mint amilyennek mondják.
Sokkal jobb. Egyszerűen szavakba nem tudom önteni azt az energiát és vidámságot, ami a színpadról áramlik egy Lucky Chops koncert alatt. Három nap telt el a koncert óta, de még mindig a hatása alatt vagyok és indokolatlanul sokat vigyorgok minden különösebb ok nélkül.

A hat srác Leo Pellegrino (bariton szaxofon), Josh Holcomb (harsona), Daro Behroozi (tenor szaxofon), Kevin Congleton (dob), Joshua Gawel (trombita) és a zenekar alapítója és oszlopos tagja a legnagyobb hangszerrel Raphael Buyo (szouszafon) végig ugrálja és táncikolja a koncertet óriási mosollyal az arcukon.

A banda gimiben alakult, aztán rendszeresen játszottak New York aluljáróiban és a YouTube segítségével váltak híressé és toboroztak rengeteg rajongót világszerte.

A koncerten majdnem fele-fele arányban játszanak feldolgozásokat és saját szerzeményeket, így ha valaki a semmiből esik be egy koncertre, sem kell aggódnia, néhány ismerős számra tuti ráismer.
Számomra ritka, hogy egy fúvószenekar ekkora tömegeket vonzzon, és ennyire szórakoztató legyen. Többé nem ciki a zenetábor, és kevés menőbb dolgot tudok elképzelni manapság, mint egy ugráló szaxofonost mintás ingben, ahogy csurog róla az izzadtság a színpadon.
Ha más nem, a közönség eklektikus összetétele árulkodott arról, hogy széles rétegeket vonz ez a fajta zene, és az a vidámság, ami sugárzott mindenkiből tényleg körülírhatatlan. Csak reménykedni tudok, hogy a zenekar sose veszti el azt a közvetlenséget és pozitív életszemléletet, ami most jellemzi őket és csak a legjobbakat kívánom nekik.

Remélem egy nap ellátogatnak Magyarországra is, hogy egy kis vidámságot csepegtessenek a szürke hétköznapokba.