Őrülten nyitott a Preacher 2. évada – pilotkritika

 Dupla résszel indult útjára a Preacher (Preacher, 2016-) második évada, méghozzá egy atombomba erejével csapott bele a lecsóba. Az AMC saját gyártású sorozata premier szezontól eltérően hatalmas lendülettel kezdett. Az első perctől kezdve hatalmas iramot diktál és csak egy-egy momentum erejéig enged ebből a feszes tempóból.

Az amolyan prequel-ként funkcionáló első évaddal szemben a Preacher immár a Garth Ennis által fémjelzett Vertigo képregény cselekményét követi egy hamisítatlan road-movie formájában. A sorozat szinopszisa ezzel együtt pofonegyszerű, talán kissé primitív is. Seth Roganék azonban az egész produkciót úgy komponálták meg, hogy minden egyes elem kellően kibontakozhasson, és a szórakozás garantált legyen. Ez az igazi, autentikus texasi hangulat, ami átjárja, amellett, hogy közelebb visz minket az eredeti matériához, sajátos jelleget is kölcsönöz az adaptációnak.

A legcentrikusabb szegmense a szériának továbbra is a színészi játék, ami talán az eddigieknél is jobban működik. Ahogy azt korábbi kritikánkban is kiemeltem, Dominic Coopertől (Warcraft, 2016) mindig is kinyílt a bicska a zsebemben, a Preachert követően azonban már egyértelműen a kedvenceim táborát gazdagítja. A nyáját sajátosan terelgető prédikátor helyett ezentúl egész más szerepben tündököl, de ez talán még jobban áll neki. Minden egyes aspektusát kiaknázza a figurának, ami egy ennyire karakterközpontú sorozatban az egyik legkardinálisabb szempont.

Joseph Gilgun (The Last Witch Hunter,2015), a 119. évét taposó Cassidy szerepében már csak hab a tortán. Az alkoholista ír vámpír semmit sem változott, amit újabb pozitívumként aposztrofálhatunk a prédikátor őrült kalandja során. Az akcentusán ugyan még van mit finomítani, de így is hitelesen hozza a karakterét. A rendhagyó szentháromság utolsó tagja inkább funkcionális, mintsem egyedi szerepet tölt be. Ruth Negga (12 Years a Slave, 2013) ennek ellenére folyamatosan kupálódik. Kezdi kinőni a rátestált femme fatale szerepet, képes önállóan újat nyújtani, egyedül is „megáll a lábán”.

A történet ott folytatódik, ahol a tíz részes első etap véget ért. Jesse maga mögött hagyja a poros, nem mellesleg gombafelhőben elhamvadt Annville-t és az eltűnt Isten keresésére indul. Az, hogy jó prédikátor módjára kirántsa a bajból vagy adott esetben két tockost keverjen le neki, még maga előtt sem teljesen tiszta. A küldetés azonban egyértelmű, s a kis kompánia útra is kel. Eközben folyamatosan viaskodik a belé költözött, félig angyal-félig démon Genezissel. A ráruházott agymosó képességét azonban előszeretettel használja, ami őrültebbnél-őrültebb, ütős jelenetekben csúcsosodik ki. Ugyanakkor ahányszor hülyét csinál az emberekből, felhívja magára a természetfeletti képességekkel „megáldott” bérgyilkos-cowboy figyelmét, akinek küldetése a Genezis, kvázi Jesse elpusztítása.

A Garth Ennis-Seth Rogen duó ráadásul több esetben, mintha Tarantino előtt is tisztelegne. Több jelenetet is úgy koreografáltak meg, mintha a különc rendező keze munkájával szembesülnénk. Az, hogy ez szándékos-e, természetesen erősen megkérdőjelezhető, ugyanakkor az a fekete humor, amely jellemzi a szériát, sok esetben erősen hajaz a Tarantino-stílusra. A Gyilkosok Szentjének bemutatásánál mintha a Becstelen Brigantyk (Inglourious Basterds, 2009) baseball-os jelenetébe csöppentünk volna. Az abszurd, olykor fekete humor mellett gore-elemek is fűszerezik a Preacher második szezonját. Ugyanakkor nem kell megijedni, nem süllyed Bethmann-féle mélységekbe, de azért előfordulnak repülő fejek, nyelvkitépés vagy éppen szorult helyzetben McGyver-módra emberi bél használata benzinszívásra. Azonban újra hangsúlyozva, ám senkit sem eltántorítva: nem ezek a sorozat fő stílusjegyei. A Preacher csupán nem veszi túl komolyan vagy éppen magasztosan a halált.

A sorozatról a dupla epizódos pilot alapján túl sok negatívumot nem lehet felsorakoztatni. Kellően humoros, s jól felépített karakterek és történetvezetés jellemzi. Az operatőri munkát és fényképezést is illik kiemelni: sokszor a történet hangulatához igazítva változnak a színek vagy épp más sebességen pörögnek a képkockák. Mindent összevetve, ha a további 11 epizódon keresztül ezen a színvonalon halad Jesse Custer és őrült társainak kalandja, megérte közel egy évet várni a folyatatásra.

Értékelés: 84/100

IMDb:8,1

Mafab:77