Hogyan lehetett volna jobb a Fekete pillangó? (Black Butterfly, 2017) – kritika

A Fekete pillangó (Black Butterfly, 2017)  egész jó thriller, egy darabig, majd mélyrepülésbe kezd amiből csodás módon felemelkedik, és végül nagy sajnálatunkra úgy bukik le a mélybe, hogy a minőségéről csak negatív szuperlatívuszokban tudunk gondolkodni. Pontosan le is írom nektek hogyan csinálja ezt, amennyire lehet spoiler nélkül, mert egy thrillernél a fordulatok adják a legnagyobb élvezetet.

Előre mondom, a cikk végén lesz majd spoiler, de a szövegszínt fehérre állítom, hogy ne legyen látható, csak akkor, ha kijelölitek. Sajnos másképp lehetetlenség értelmes, a filmet teljesen átfogó kritikát írni az alkotásról, de a spoiler elolvasása nélkül is eltudjátok majd dönteni, hogy megér-e a film másfél órát az életetekből.

Az egészet talán azzal kezdeném, hogy ez is, ahogyan az Álmatlanság (Sleepless, 2017) is, egy iszonyatosan jó francia film amerikanizált újraforgatása. Azt talán most hagyjuk is, hogy az ilyen típusú remake-ek mennyire nélkülözik az eredetiséget. Egyszerűen könyveljük el magunkban, az átlag (amcsi) néző miatt szükség van ezekre a filmekre, mert ők rühellik a feliratokat. A szinte képkockáról képkockára újraforgatott hollywoodi produkciók nélkül rengeteg jó történettől esnénk el még mi is. Hiszen valljuk csak be őszintén magunknak: hány francia akciófilmet nézünk? Még én se néztem volna meg az eredetit, ha nincs ez a film, mert egyszerűen nem is hallottam róla. Igazából nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a hollywoodi produkcióknak klasszisokkal jobb a reklámja és könnyebben beszerezhetők/elérhetőek.

Már csak a húzónevek terén is erősebbek. Talán bele se fogtam volna a Fekete pillangóba, ha nem ez a két ismert név szerepel a plakáton. A rövid történetismertető valóban a nevekkel vett meg magának, mert egyébként erdei faházikós, elvonult írós, majd gyilkolászós filmből láttunk már eleget. Ezen a téren nincs baj a produkcióval. Meyers Banderas kettőse tökéletesen működik. A feszültséget képesek teljesen átérezhetően közvetíteni a nézőnek, játékukkal elérik, hogy megkedveljük, vagy éppen megutáljuk a karaktereket és valóban izguljunk értük. A bajok teljesen máshol kezdődnek.

A problémák zöme valószínűleg abból fakad, hogy olyan rendező és írók felelnek a filmért, akik nem túl tapasztaltak ezen a téren. Alapvetően ugye az volt a feladatuk, hogy a 2008-as tévéfilmet tegyék a hazájukban is fogyaszthatóvá. Persze azt nem csinálhatták, hogy fogják az eredetit és képkockáról képkockára újraforgatják híres színészekkel, mert ez eddig csak egyetlen embernek jött be, és az Haneke volt, ő pedig ezt a saját filmjével nyugodtan megtehette. Tehát némi változtatást, – már csak azért is, hogy hihetően amerikai legyen a történet,- kénytelenek voltak alkalmazni. Sajnos ezek a változtatások azt okozzák, hogy a film első órája olyan lapos lett, hogy az ember hajlamos lesz a mobilja felé nyúlkálni.

A produkció szerencséjére a történet egyetlen hatalmas fordulata kárpótol minket, az viszont már egyáltalán nem szerencsés, hogy valóban ez az egyetlen értelmes fordulat. A készítők becsületének védelmében azért meg kell említeni, hogy már a plakáton is tájékoztattak minket arról, hogy mit fogunk nézni. Egy gyilkos történetet egyetlen csavarral. Valóban ezt is kapjuk, egy lassan felépülő, a végére egyre jobban feszültebbé váló gyilkosos filmet, aminek a fordulatától képesek vagyunk megbocsájtani az iszonyatosan lassú építkezést is.

Ez a megbocsájtásunk végül egy csapásra mégis elszáll, és most jön a spoiler. A film utolsó pár perce teljesen szétcsapja az egész másfél órás játékidőt. Olyan klisével zárják le, amit csak amatőr és iszonyatosan fantáziátlan írók képesek elkövetni. Az író felébred részeg álmából és rájön, hogy csak álmodta az egészet. Két perccel korábban kellett volna befejezni a filmet, és tökéletes is lett volna. Az összes hibáját elfejtettük volna, és úgy álltunk volna fel előle, hogy egy egész jó thrillert nézhettünk végig. A legcsúnyább az egészben, hogy az eredeti film nagyjából így is ér véget, azaz ez a lezárás a remake készítőinek a borzalmas víziója.

Értékelés: 40/100 Amennyiben a filmet egészében nézzük, azon részét leszámítva, amit a spoilerben írtam, a thriller műfajon belül jó alkotásnak lehetne nevezni. A viszonylagos lassúságát is megértjük a végső csavar kapcsán. Ám azt a bosszantó tényezőt a fehér betűk alatt még a színészi játékok sem teszik semmissé. A címben feltett kérdésre végeredményben csupán egy helyes válasz létezik. A készítőknek sokkal több részt kellett volna meghagyni az eredeti filmből, és kevesebb változtatást kellett volna beleírniuk.

Mafab: 63

IMDb: 6.0/10