Bontott csirke és tv torna, avagy 88 éves Sajdik Ferenc

Én az 1970-es évek végén születtem, tehát ha jól tudom, az X generáció tagja vagyok. A szakzsargon szerint digitális bevándorló. Én már fiatalon megismerkedtem az internettel, de még fel tudom idézni a betárcsázás hangját. Ötévesen esti meseként nem a Cartoon Network-öt néztem, mint a gyerekeim, hanem az M1-en a Pom Pomot, ami előtt többek között az a bizonyos bontott csirke reklám is ment. Az én polcomon még ott sárgállott Békés Pál Kétbalkezes varázslója. Nagyapámnál pedig a hokedlin a csirizzel lecseppentett Ludas Matyi egy példánya száradt, miközben a rádióban a 100 Folk Celsius énekelte A nagy ho-ho-ho horgászt. És hogy miért pont ezeket emelem ki? Hinnék, hogy mindegyiknek köze van ugyanazon emberhez? A héten 88. születésnapját ünneplő Sajdik Ferenchez.

„Emelem kalapom korunk zseniális magyar karikaturistája előtt!” Így köszönti olvasóit a Sajdik Ferenc műveinek szentelt blog írója, a Sajdikország. És mennyire tudunk mi is azonosulni vele, igaz? Németországban született 1933. augusztus 21-én balerina édesanyától és zsoké édesapától. Utóbbiról, Sajdik Sándorról Dunakeszin utcát is neveztek el. Kisgyermekkorát különböző országokban töltötte köszönhetően édesapja karrierjének. Édesanyja férje sikerei kedvéért feladta balettal kapcsolatos álmait, és a család fél évet külföldön, fél évet itthon élt, mielőtt végleg visszatértek volna Dunakeszire 1941-ben.

Sajdik Ferenc elmondása szerint rendkívül vidám családba született, szülei életét állandó jelleggel a viccelődés töltötte ki. Apja a válláig sem ért az általa kiszemelt balerinának, de a hölgyet azzal győzte meg, hogy mellette soha nem fog sírni. Ez igaz is volt, ha eltekintünk a nászéjszakától, amikor az ifjú férj reggel hatkor jött haza némileg ittasan. Ferencnek 39-es a lába van. Apjához képest kimondottan nagy lábon él, hiszen az egykori zsokénak 35-ös cipő kellett. „Anyám, ha cipőt vagy zoknit vásárolt apámnak, mindig a gyerekosztályon keresgélt. Az eladók gyakorta kérdezték, segíteni akartak, hogy hány éves fiúcskának válogat az anyuka? Amikor megtudták, hogy a vevő a férjét akarja felruházni, nem hittek neki” – mesél egy jellemző történetet Sajdik Ferenc.

Édesapja mondhatni minden nap bohócot reggelizett: sajnos túlontúl bolondos volt, rengeteg pénzét költötte ivásra, duhajkodásra. Fia rajztehetségét korán felfedezte, de nem foglalkozott vele. Az általános iskolában egy nagyon jól rajzoló lány volt az osztálytársa. Az ő húga lett Sajdik Ferenc felesége 64 (!) évvel ezelőtt. Tizennyolc éves volt, amikor nagynénje tanácsára ipari rajziskolába küldték szülei, majd nyomdásznak tanult. A nyomdai munkálatok során egy nap meglátta Pintér Jenő karikatúra kliséjét, amely megváltoztatta életét. Ráébredt, hogy ez az ő útja. Humoros rajzokat gyerekkora óta rajzolt már, de nem foglalkozott vele komolyabban. Sajdik Ferenc így fogalmazott: „A nyomdában aztán először nevető és síró fejekkel kezdtem a rajzolást.” Ezután 1955-től tördelő volt a Rádió- és Televízió újságnál, és rajzaival házalni kezdett, addig, amíg egy örömteli napon felvették a Ludas Matyi állandó rajzolói közé (1965).

A szatirikus lap nevét Fazekas Mihály azonos című művéről kapta, és filozófiája is az volt, hogy mindig a kisember, az utca emberének a pártján állt. Innentől kezdve harminc éven át nevethetett karikatúráin az olvasóközönség. Készített egy furcsa rajzsorozatot is, A jövő század állatai címmel, furcsábbnál furcsább teremtményekkel, amiből aztán a Pom Pom meséinek alakjai is kialakultak, élén a címadó figurával. Csukás István nagyon könnyen ráhangolódott Sajdik Ferenc fantáziavilágára. Elmondásuk szerint a kézirat olvasásakor a grafikus nem kérdezte meg hány lába legyen Hapci Benőnek, csak rajzolta. Ez volt több évtizedes sikerük titka. Közös művük továbbá A nagy ho-ho-ho horgász, amelynek érdekessége, hogy egyikőjük sem horgászott soha életében, mégis működött. Sőt, Sajdik Ferenc kifejezetten ellenérzést is táplál a horgászok iránt, ezért kapott olyan jelentős szerepet a Főkukac. Egyébként szobrot is kapott Budapesten.

A Budapest díszpolgárának is választott művész továbbá több, egyéb gyerekkönyv illusztrátora is. Békés Pál, Moravia, Kipling, Tabi László, Peterdi Pál, Arany János és Petőfi Sándor műveihez sokat tettek hozzá mimikris karakterei. Egy jelentős reklám is Sajdik Ferenc keze alatt kelt életre a nyolcvanas években, amelynek fő kérdése mára szállóigévé vált. A Nem megmondtam, hogy bontott csirkét hozzál? reklámot, azt hiszem az én generációmnak nem kell bemutatni. A reklám egyik változatát itt tekinthetik meg. A másikat pedig itt.

Ha megkérdezik szüleiket vagy nagyszüleiket, vagy egyszerűen csak visszaemlékeznek: harminc évvel ezelőtt ment a tv-torna is Idősebbek is elkezdhetik címmel, amely ugyancsak a kor egyik mementója. Szintén Sajdik Ferenc rajzolta. Az ő filmes munkásságát dicséri továbbá a Moto perpetuo (Állandó mozgás) címmel ellátott 1981-ben bemutatott rövidfilm is, amely abban az évben a Cannes-i Filmfesztivál legjobb rövidfilmért járó díját is elhozta. A film egy páternoszter képeit mutatja zenei aláfestéssel.

Sajdik Ferenc szenzációs grafikájú, jó kedélyű, örök emberséggel felruházott alakjai sajátos stílusúak, kiválóan alkalmasak az életszerű helyzetek ábrázolására, kifigurázására. A Munkácsy-, Príma Primissima, és Kossuth-díjas karikaturista a mai napig munkával tölti napjait. Vácott Mosolyalbum címmel állandó kiállításon meg is tekinthetjük műveit. Sajdik Ferenc mosolygó szemét elnézve, aktivitását látva, nem csodálkozom korán. Két közhely is eszembe jut, de nagyon idevág. A munka éltet, a nevetés pedig gyógyír mindenre.

És ha egy nap elsétálnak Budapest I. kerületében a Naphegy-térre, találni fognak ott egy játszóteret, amely Pom Pom nevét viseli. Gombóc Artúrt az erkélyén, Festéktüsszentő Hapci Benőt a háztetőn, Picúrt a padon keressék. A Sivatag Hajójáról gyerekek csúszdáznak le, a Szomorú szamovár pedig maga a vízcsap. Menjenek be, és álljanak meg egy percre a tér közepén, tisztelegve Sajdik Ferenc munkássága előtt. És ha elhalkul a gyerekzsivaj, egészen halk suttogás hallható. Felismerik, ki ő? A fogatlan oroszlán az, ő suttog panaszosan, mert a Radírpók kiradírozta fogait. „Micoda capász, micoda capász…”