Anon Anon 
Amikor valaki először találkozik Vivien Holloway nevével egy könyv borítóján, fel sem ötlik benne, hogy magyar íróról van szó. Sasvári Vivien a nálunk még annyira nem elterjedt steampunk és a népszerű fantasy egyik képviselője. Különleges világábrázolásával és az újdonság varázsával csábít minket olvasásra. Az igazi meglepetés azonban humora és egyedi karakterformálása. Erős, karakán női szereplőivel valósítja meg az emancipált világképet, amivel egyre több olvasó szeret azonosulni. Ebben a témában beszélgettünk az írónővel.
C&S: A női karaktereid igazán karakán, emancipált személyiségek, akik a saját fejük után mennek, próbálnak egyedül boldogulni az életben – gyakran komikus végkifejlettel -, és határozott elképzeléseik vannak a világról. Te is ilyen nőnek tartod magad?
Vivien Holloway: Hát, hogy a végkifejlet az én esetemben komikus, vagy inkább tragikus, arról lehetne elmélkedni, de alapvetően igen. Nem szeretek a szőke hercegre várni fehér lovon, attól pedig végképp a hideg ráz, ha helyettem akarják megoldani a saját problémáimat. Elég határozott személyiség vagyok, de tudok kompromisszumot kötni.
C&S: Mit jelent számodra a nőiesség? Mitől lesz nő a nő? Feltétlenül habos-fodros ruhák teszik azzá őket, akár egy romantikus lányregényben, vagy te magad is tudatosan forradalmasítod a női ideált a könyveidben, hátat fordítva a sztereotípiáknak?
Vivien Holloway: Igazából nincs ebben semmi forradalmi, én sem vagyok az a habos-babos hercegnőtípus, így nem nagyon tudok azonosulni az ilyen karakterekkel. A nő nem attól lesz nő, hogy órákig sminkeli magát a tükör előtt, vagy, hogy egy villanykörtét sem tud kicsavarni egyedül. Egy nő attól lesz nő, ahogyan viselkedik, és nem külsőségektől, vagy, ha esetlennek és gyámoltalannak mutatja magát. Az önállóság és a határozottság igenis vonzó tulajdonság egy nőben, és azt gondolom, ezzel a legtöbb férfi is egyetért.
C&S: Gyerekként kik voltak a hőseid? Mennyire hasonlít hozzájuk Winie, Becky és Moira?
Vivien Holloway: Olvasni is kemény csajokról szeretek, kamaszként a kedvenceim J. Goldenlane Christinája a Farkastestvérből és Laurell K. Hamilton Anitája (a kezdeti könyvek, a mostaniakat hagyjuk) voltak. Abban nyilván hasonlítanak rájuk az én lányaim, hogy őket sem lehet a szőnyeg alá söpörni. De hála Istennek, sok ilyen erős női karakterre van példa manapság az irodalomban, szóval ezzel nem vagyok nagy úttörő.
C&S: Szívesen állsz egy jó ügy szolgálatába, ha az számodra kockázatokkal jár? Esetleg van benned egyfajta küldetéstudat?
Vivien Holloway: Mire gondolsz, pontosan? Milyen kockázatra? Akármennyire is szörnyűnek tartom például, ha háborúkban emberek halnak meg, nem fogok a frontra menni életeket menteni. De ha például tudok segíteni egy állatmenhelynek, azt minden további nélkül megteszem. Vannak határaim, és ezekkel tisztában is vagyok. Bármennyire is szeretnék segíteni bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de nem cselekszem meggondolatlanul. A kötelességtudatom viszont elég jól fejlett, van bennem valamennyi maximalizmus is, ami olykor lelkiismereti problémákat is okoz.
C&S: Megálmodott hőseidnek gyakran férfiak között kell bizonyítaniuk, sokszor az ellenfelük és vetélytársuk is az ellenkező nemből kerül ki. Fontos, hogy a törékeny nő fölül kerekedjen, vagy ez inkább elme és elme közötti, nemtelen harc?
Vivien Holloway: Azért legyünk őszinték, a nőknek a mai világban is folyamatosan bizonyítaniuk kell a férfiak között, ebben semmi extra nincs. Valószínűleg azért kerülnek a szereplőim főként férfiakkal konfliktusba, mert mindig valami olyan jellegű foglalkozást választok nekik, ami nem kifejezetten csajos. Egyik lányom se műkörmös vagy titkárnő, esetleg kozmetikus. Így viszont a munkájukból kifolyólag főként férfiakkal kerülnek összetűzésbe. Másrészről viszont a szereplőim életében is a legfontosabb személy általában egy férfi – gondolok itt Becky-re is, Winie-re, akik legjobban az édesapjukhoz, nagybátyjukhoz kötődnek.
Ráadásul, ha megfigyeled, a férfi vetélytárs később általában szerelemmé lép elő. Szeretem, ha egy szerelmi kapcsolatban a felek egyenrangúak egymással. Kiérdemlik a másik tiszteletét és megbecsülését, és nem első látásra omlanak egymás karjaiba. Ez a valóéletben is reálisabb elképzelés, mint a „szerelem első látásra”.
C&S: A karaktereid nem igazán jeleskednek a háziasszony szerepében. Te mennyire tartod magad konyhatündérnek?
Vivien Holloway: Kóstoltad a brownie-mat, sütni nagyjából tudok! (Nevet) Igazából nem főzök napi szinten, de teljesen analfabéta sem vagyok. Tudom, mi a rántás és a habarás között a különbség, és nem kozmálom oda a sült csirkét. Nem állítom, hogy gond nélkül összeraknék egy három fogásos menüsort, de azért nem gyújtanám fel a konyhát.
C&S: Melyik hősnőd bőrébe bújnál legszívesebben, és miért? Melyik az a tulajdonsága, amit szívesen adaptálnál a valóságba?
Vivien Holloway: Becky és Winie is kalandvágyó személyiség – én nem vagyok ilyen. Szeretek a lakásban ücsörögni, lazítani, és én ezzel is teljesen jól elvagyok. És egyik lánynak sincs tériszonya, ezt is irigylem, mert én rettegek a magasságtól, már a sámlira állás is kihívás, pedig egyszer nagyon-nagyon szeretnék léghajóval repülni, bár valószínűleg azon a ponton csinálnám össze magam, mikor két centire elemelkedünk a földtől.
C&S: Mit gondolsz a mai tipikus karakterfelépítésről, hogy a női szereplőnek gyengének és esetlennek kell lennie, másodikként a férfiak mögött? Miért divat még mindig ez a nagy ellentét a genderek között?
Vivien Holloway: Pont azt veszem észre, hogy mostanában inkább az erősebb női karakterek jönnek be divatba, bár tény, hogy én kizárólag hasonló könyveket olvasok, tehát amelyik nem ilyen, azt el sem kezdem. Azt látom én is, hogy ezek a manapság nagyon divatos, erotikus regények nagy előszeretettel mozgatnak esetlen és életképtelen női karaktereket. Nyilván nem mind, nem is állítom, mert nem olvasom őket, de a fülszövegből mindig az jön le, hogy van a kis szűzike, aki önbizalomhiányos és szerencsétlen, meg van a határozott, arrogáns és nagyon szexi milliárdos…
Hogy ez miért van, arra csak tippelni tudok: ezt kívánja a piac. Ezt akarják olvasni, mert sokan képesek azonosulni a megmentésre váró nő szerepével, az írók meg azt hiszik, hogy ezzel ennek az olvasórétegnek a titkos fantáziáját elégítik ki. Ami lehet, hogy így van, de én nem erről szoktam fantáziálni.
C&S: Hogyan tudnak mégis az efféle sztereotip normáknak megfelelő női karakterek kikeveredni a bonyodalmas helyzetekből? Ehhez kapják segítségül a férfit, vagy valami más módon?
Vivien Holloway: Erről olyasvalakit kéne megkérdezni, aki ilyesmiben utazik. Az én szereplőim megmentik saját magukat, köszönik szépen. Azért azt gondolom, egy „sztereotip” nő is képes összeszedni magát adott helyzetben, vagy legalább a saját hibájából tanulni, bár ezekben a könyvekben főként a férfi az, aki úgymond „kinyitja” a nőt, és teljessé teszi.
C&S: Mennyire tapasztalod ezt a férfi-női ellentétet magad körül a hétköznapi életedben? Észlelsz változást e téren, vagy a valóság is megmaradt a regénybeli általános ábrázolás szintjén?
Vivien Holloway: A férfiak és a nők különbözőek, tehát ellentét mindig van. Teljesen máshogy gondolkozunk dolgokról, úgyhogy ez elkerülhetetlen. Én szerencsére jó munkahelyen dolgozom, sosem ért még hátrány amiatt, hogy nő vagyok, de nekem is volt még régebben lenéző, felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő férfi főnököm. Nem is igazán jöttünk ki, mert neki meg nem tetszett, hogy nem hagyom magam semmibe venni. Fel is mondtam egy idő után.
Igazából attól függ, hogy milyen regénybeli ábrázolásra gondolsz. Van sokféle regénytípus, és mindegyik máshogy kezeli a férfi-női kapcsolatok ábrázolását. Ha mondjuk, a romantikus regényeket vesszük, ahol a nő esetlen és megmentőre szorul, a férfi meg, még ha a felszínen arrogánsnak és hűvösnek is tűnik, de valójában egy melegszívű szőke herceg… Hát, akkor annak köze sincs a valósághoz. Ha a férfi meg gátlástalan és arrogáns kívülről, akkor nem fog róla kiderülni, hogy amúgy egy kedves, érzelmes mackó. Ez van. Ha a nő naiv, és hagyja, az ilyen férfi ki fogja használni.
C&S: A jövőben továbbra is erős női szereplők köré tervezed írni a történeteidet vagy meglepsz minket valami szokatlannal? Mondanál pár szót az éppen aktuális kéziratod hősnőjéről?
Vivien Holloway: Ha az a kérdés, fogok-e valaha olyan karaktert a középpontba állítani, aki arra vár, hogy megmentsék, a válasz nem. Ebből a szempontból nem tervezek semmi meglepőt. Nem tudok kibújni a saját bőrömből, és nem is akarok.
Aktuálisan két kéziraton dolgozom. A következő Winie-n, és egy új regényen, ami még csak alakulóban van. Annyit elmondok, hogy Marina sem fog kilógni a lányok közül, és nem ül majd békésen a babérjain. Azt hiszem, akkor a történet is rendkívül unalmas lenne.
