Három kultikus anime II. – Paprika

Habár Japánban már 1907-ben készült animált filmjelenet, a műfaj gyökereit elsősorban a mangáknál és a II. világháború propaganda filmjeinél kell keresni. Akármilyen furcsa is olvasni, a korai Walt Disney filmek – elsősorban a Hófehérke és a Hét Törpe – óriási hatást gyakoroltak a japán animátorok technikáira.

Később a nyugati animációs stílus, az egyre élethűbb megjelenés felé fordult, az animéknél pedig megjelentek a stílushoz köthető elemek, mint a nagy szem, a sebességvonalak és a kimerevített képek, a 60-as években pedig már a nemzetközi légtérben robbantottak olyan világhírű animációs sorozatok, mint az Astro Boy vagy a Speed Racer. Éppen ezért nagyon remélem, hogy mindenki megcsinálta a házi feladatot, mert innentől még beljebb hatolunk a japán anime-kultúra rétegeibe. Ugyan az első kör felmelegített csészéin még meg sem száradt a szaké, de mivel nem érünk rá foglalkozni a lemaradókkal, elétek rakom a következő adagot. Három kultikus anime második kör,  első pohár.  Kanpai!

Paprika (2006)

Az már talán az eddigiekből is kiderült, hogy a határtalan fantázia birodalmának nem feltétlenül a Disney fehér tornyai, vagy a Pixar és a Dreamworks stúdiójának csarnokai adnak otthont. Buzz Lightyear elvonóra, Miki Egér pedig terápiára jár, mióta végignézte a 2010-ben sajnálatos módon elhunyt Satoshi Kon utolsó egész estés moziját, a Paprikát.

Ellopnak egy kísérleti fázisban lévő szerkezetet, aminek segítségével a használói képesek belelátni, sőt belépni egymás álmaiba. A gépet azért hozták létre, hogy szorosabb megértést, jobb rálátást biztosítsanak a pszichiátriai beteg és orvosa között (Ezt a szerepet egyébként Amerikában, még a 80-as évek közepén is, egy kis fehér bogyó töltötte be, amit ma csak úgy ismerünk: ecstasy). Mivel a DC Mini névre hallgató készülék még erősen prototípus fázisban van, biztonsági protokollok nélkül képes garázdálkodni szinte  bárkinek a fejében. Ekkor már Atsuko Chiba – egy fiatal doktornő – illegálisan használja a DC Mini-t a rendelései során, álombéli alteregója, a rejtélyes tűzvörös hajú nő, Paprika segítségével.

A kísérleti gép kutatói megegyeznek, hogy nem hozzák nyilvánosságra a szerkezet eltűnését, de amikor a csoportot vezető tudós látszólag eszét vesztve, több emelet magasról kiveti magát egy üvegablakon, a média figyelme rájuk szegeződik. Ez után a projektben részt vevő kutatók sorra kezdik az őrület jeleit mutatni, a valóság vásznát pedig egyre jobban feszíti valami megmagyarázhatatlan külső erő, amely egy ponton túl úgy robban a néző arcába, hogy utána az Eredet álomjelenetei nem lesznek többek egy Gumimacik epizódnál.

Amit látunk, egyszerre ismerős és zsigerig ható, emiatt természetesen Hollywood is rácsapott a filmre. Wolfgang Petersen megkezde a munkálatokat az élőszereplős változat előkészületeihez, de az előbb említett Eredet (Inception, 2010) bemutatója szépen keresztbe tett a projektnek. Óriási hiba, mert míg Nolan filmje kétségtelenül látványosan mutatta be az álomszekvenciákat, a Paprika mégis valahogy megkapóbban és ösztönösebben tudta megragadni a tudatalatti birodalmát, annak totális kiismerhetetlenségét és irányíthatatlaságát. Most ugyan még nevettek, hogy a címe akár egy zöldség, de ha jól belegondolok a film egy dologban tényleg hasonlít egy jóféle paprikához: piszkosul erős.

IMDb: 7,7/10

Mafab: 77%

A cikk a supernatulalmovies blogon is megtalálható.