Új István a trónon az Operettben – interjú Sándor Péterrel

Sándor Péter színész körül az elmúlt hónapokban felpörögtek az események. A 200 első randi című televíziós sorozatban vállalt szerepe fokozta az ismertségét és népszerűségét. Beszélgetésünk aktualitása az, hogy hirtelen vehette át az István, a király rockopera címszerepét Veréb Tamástól az Operett Színházban. Sándor Pétert kérdezzük a színházakban, musical estekben vállalt szerepeiről, szólóénekesi ambíciójáról, a pályakezdő éveiről és a terveiről.

Corn & Soda: Pikáns szituáció állt elő azzal, hogy mint beugró, az Operett színpadán találtad magad az István, a király címszerepében. Úgy tudom, hogy Székely Kriszta rendező által meghirdetett castingra te is jelentkeztél, de nem kerültél be akkor a szereplők közzé. Ez elégtételt jelent neked?

Sándor Péter: Már több olyan esetem volt, hogy nem lettem castingon kiválasztva, és utólag kerültem be a produkcióba. Először a Madách Színház Nyomorultak című előadása kapcsán történt ez meg velem. A casting után még visszajelzést sem kaptam, majd voltak távozók a szereposztásból, ezért később behívtak, és megkaptam a forradalmár Enjolras szerepét. Nyilván rosszul érintett, amikor kimaradtam elsőre, de elégtétel volt, hogy a nézőktől és a kollégáktól nagyon jó volt a visszajelzés az alakításomról. A 200 első randi sorozatban sem voltam azonnal beválasztva, később hívtak fel, hogy lenne egy másik szerep számomra, nem az tehát, amire jelentkeztem. Megkaptam Roland figuráját, melyet valamennyire magamra formáltam.

C&S: Nagyobb ismertséget hozott a 200 első randi sorozat neked?

S.P.: Lehet, hogy nem is tudják, hogy ki az a szőke kigyúrt gyerek. Ha pedig meglátnak, meglepve mondják: „Jé, ez nem is szőke!”

C&S: Az István, a király előadásba hogy történt a beugrásod?

S.P.: Ez esetben sem választottak ki elsőre, sőt, Koppány szerepe miatt hívtak be a válogatásra. Érzetem, hogy fiatal vagyok arra a szerepre, nem is értettem, hogy miért kerestek meg, majd – milyen érdekes -, közölték velem, hogy Koppánynak túl fiatal vagyok. Istvánnak pedig túl öreg. Ebben maradtunk, majd Veréb Tomi váratlanul visszaadta a főszerepet, és megkaptam Istvánt. Örömömben a föld felett repkedtem, mert láttam az előadást, és amióta a pályán vagyok, nem találkoztam ilyen jó zenés színházi rendezéssel. Ismertem jól a művet, de most értettem meg igazán. István király szerepébe mindössze két nagyszínpadi próbával ugrottam be, és ebből csak egyetlen volt olyan, amikor a zenekar és minden szereplő jelen volt. Ráadásul ez a főpróba már a premier délelőttjén volt. Semmi időm nem volt a felkészülésre, de azért nem volt nehéz beugranom ebbe az előadásba, mert nagyon jó támogatást kaptam Székely Kriszta rendezőtől a szerepformálással kapcsolatban. Tudtam, hogy nagyon jó az alapkoncepció, és arra építve bele tudok pluszokat csempészni a szerepbe.

C&S: Az István, a király kultikus bemutatója 35 éve volt a Városligetben, és a színházak töretlenül tűzik műsorukra a rockoperát. Az új szereplőknek, rendezőknek sokáig meg kellett küzdeniük az első legendás előadáshoz való hasonlítással. Érzel ebből még valamit?

S.P.: Olvastam néhány hasonlítgató írást, de nagyon más és egyedi Székely Kriszta rendezése. Koncepciója szerint a színpad hátterében zajló, aprónak tűnő dolgok is ugyanolyan fontossággal, erősséggel bírnak, mint ami elől történik. A legendás előadás főbb szerepeiben rockénekesek voltak. Varga Miklós, Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula, Nagy Feró. Mi színészek vagyunk. Ez nem az ő minősítésük, csak mi másképp adunk elő. Az István, a király rock dalok fűzére, de nagyon mély a gondolatisága, amelyet Székely Kriszta kiemelt a rendezésben. Az ő szavaival élve: „fogalmazás központúan” kell játszanunk.  Az 1983-as rockzene nagyon más volt, mint a mostani. Beivódtak ugyan a zsigereinkben ezek a nagyszerű dalok, de már másképp kell, hogy elhangozzanak. Most is szól a rock, de színészek előadásában. Félreértés ne essék, imádtam a 83-as anyagot. Bakeliten agyonhallgattam, és amikor megszólal Deák Bill Gyula hangja a lemezen, a magyarság általános vágyképét fogalmazza meg számomra a nagy erejű előadásával. István, a király az a zenés színpadi alkotás, amiben minden sűrítve van, ami magyar. Nehéz pontosan megmagyarázni miért, de a zsigereinkig hat. Történelmi és népi motívumok, ösztönszerű megnyilvánulások, amelyeket genetikailag hordozunk.

C&S: Milyen volt a közönség fogadtatása?

S.P.: Nagyon hálás. Óriási üdvrivalgás volt a premieremen, ilyen nagy sikert még nem éltem meg színházban, amihez természetesen kell a rendezés minősége, a nagyszerű darab és a végén a katartikus Himnusz, amikor áll az egész közönség. Ez mind összejön ebben az előadásban. Az is számít, hogy az Operettnek komoly rajongói tábora van, mellyel sok színház nem rendelkezik. Van egy kemény mag, amelyik megnézi az összes előadást. Ezt még nem tapasztaltam egyik helyen sem, ahol eddig játszottam. Ahogy A Pál utcai fiúk körül is kialakult a rajongás a Vígszínházban, de például ifj. Vidnyánszky Attila ma szerintem a legtehetségesebb színészünk, és még sincs akkora rajongótábora, mint több víges társának, mert nem játszik A Pál utcai fiúkban.

C&S: Az Operett Színház szerződést ajánlott neked évekkel ezelőtt, de te a szabadúszást választottad. A következőket 2013-ban mondtad: „Úgy gondolom, minden színház azt hiszi magáról, hogy az a világ legjobb színháza. Ha akarnád, se tudnád meggyőzni őket, hogy létezik rajta kívül is zseniális. És ez a meggyőzhetetlen állapot alapjaiban gyilkolja meg a lehetőséget, hogy fejlődhessenek látásmódjukban. Ez a halála a színháznak, meg az egész szakmának.” Az akkori döntésed összefüggött a véleményeddel?

S.P.: Igen, nagyon erősen összefüggött. Minden színházban van olyan dolog, amit csak ott kaphatok meg, mint színész, de úgy éreztem, hogy megfosztom magam attól a lehetőségtől, hogy többfajta ízléssel találkozzam. Valamennyi színházra jellemző egyfajta ízléskultúra. Emellett az uram-bátyám kapcsolatok erősek a színházi világban, amivel nincsen probléma, mert természetes, hogy azt hívja a szerepbe a döntési helyzetben lévő ember, akit kedvel. Ezért a szabadúszás veszélyes is lehet. Volt egy olyan évem, hogy nem jöttek a felkérések, pedig előtte szakmailag nagyon jó dolgokat csináltam. Azon találtam magam, hogy mégsem hív senki. Rosszul érintett, de nem estem kétségbe. Azt gondoltam, hogy kihasználom az időt, nyelvet tanulok, elmegyek dolgozni. Nekem a kétkezi munka nem piszkos, mert abból is tapasztalok, amelyet fel tudok használni a szerepeim formálásában.

C&S: Milyen meghatározó élményed volt a pályád elején?

S.P.: Még fel sem voltam véve a Színművészeti Egyetemre, amikor 18 évesen elmentem a Kecskeméti Katona József Színházba a Hair meghallgatásra, és azonnal megkaptam Bukowski szerepét. Sikerült belecsöppennem egy direktorváltásba, ami miatt feszült volt a hangulat, ráadásul nem minden színész pártolta azt, hogy ennyire zöldfülűként próbálkozom. Valamilyen szinten ez érthető is volt, de szerencsémre a vendégrendezőnek, Juronics Tamásnak illettem a koncepciójába.

C&S: Azt nyilatkoztad korábban, hogy bizalmatlan, magadnak való és öntörvényű vagy. Ezek a jellemvonásaid hogyan befolyásolták az eddigi pályádat?

S.P.: A bizalmatlanságom és az öntörvényűségem még megvan, de okosodtam. Igyekszem nem megbántani az embereket, és nem vagyok könyöklő típus. Nem klikkesedem, azt nagyon rosszul tűröm. Volt is abból problémám, hogy egy társulatnál szóvá tettem a kollégák ilyen jellegű viselkedését. Nehezen viselem például azt, ha valaki úgy parodizál, vagy gúnyol ki mást, hogy nem éri el annak a tudását. Volt olyan is, hogy kikértem magamnak a rendezőtől a velem használt hangnemét. Nagyon meglepődött: „Hogy képzeli, hogy ilyet mond egy pályakezdő annak, aki már régen a szakmában van?” Okosodtam, mert ha valami felkavar, akkor már elgondolkodom, hogy az az én igazságom-e vagy általános igazság-e? Kikérem mások véleményét. Nekem rengeteg hibám van, az egyetemen kezelhetetlen, depressziós és stresszes voltam, néha látszólag ok nélkül. Nagyon sokat segített nekem az, hogy a Színművészetin sokat alakítottak rajtam.

C&S: A színművészetis osztályfőnöködről, Novák Eszterről mindig nagy tisztelettel és szeretettel beszéltél. Figyeli a pályádat? Fordulsz még hozzá?

S.P.: Most is csak tisztelettel és szeretettel gondolok rá. Nincs már kapcsolat. Novák Eszter nagyon féltve őrzött, óvott engem az egyetem alatt. A jövő dönti el, hogy jól tette-e vagy sem, most még nem tudom. Ezen a pályán mindenkinek van kisebb-nagyobb lelki problémája. Nagyon csapongtam az érzelmeimben. Szerintem Eszterben félelem volt velem kapcsolatban, hogy esetleg túlzásokba esem. Volt olyan, hogy a vizsga előtt eltűntem. Nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy miért, de abba akartam hagyni a Színművészetit. Amikor feljöttem vidékről Budapestre, nekem minden fekete és szürke volt. A Vas utcai kormos és szétlőtt házfalak nyomasztóak voltak számomra. Hazamentem hétvégén Kecskemétre, és úgy éreztem, nem tudok visszamenni a Vas utcába. A családom győzködött, hogy ne hagyjam abba, de alapvetően nem szoktam megfutamodni, és végül elvégeztem a Színművészeti Egyetemet.

C&S: Újra idézlek: „Szeretnék olyan emberekkel találkozni, akik adnak lendületet, ami továbbvisz.” Az elmúlt évekből kiket emelnél ki, akik ennek a szakmai vágyadnak megfeleltek?

S.P.: Ha konkrét személyek nem is, de a körülmények, helyzetek megvoltak. Az egyetemen megtanítottak minket arra, hogy ha hiányzik számunkra szakmailag valami a próbán, akkor építsük fel magunkban a szerepet. Ha nincs olyan erős személyiség a produkcióban, aki megmondja, hogy mit akar pontosan látni, nekem akkor is meg kell mutatnom, hogy mi a véleményem a szerepről. A Jézus Krisztus Szupersztár Júdás szerepe egy ilyen körülmény, lehetőség volt, amivel élni tudtam. Az Júdás nagy fontos volt nekem, mert szerintem olyan árnyalt szerep a vívódásaival, gondolataival együtt, mint egy Dosztojevszkij alak. Nem lehetett úgy hozzáállni, hogy „csak” elénekeljük a Júdás szerepét, mert az annál sokkal több árnyaltságot mutatott. De a Méhes László rendezte Dzsungel könyvéből is – amelyben Maugli voltam -, olyan rétegeket hoztunk elő, amitől még élőbb történet lett. Ezek fontos állomások voltak a szakmai fejlődésemben.

C&S: Azt mondják a szakmáddal kapcsolatban, hogy vannak lélekből és vannak agyból dolgozó színészek. Jól látom, hogy te lelki alapon működsz, és ha igen, honnan építkezel egy szerepben?

S.P.: Júdás és István király nagyon kemény vívódáson mennek keresztül. Amikor játszom, akkor arra kell vigyáznom, hogy a lelki állapotuk bemutatása nem menjen át önsajnálatba, mert annak szerintem nincs helye a színpadon. Ez igaz akkor is, ha valaki agyból, intellektusból játszik, vagy éppen ösztönszínész. Én ösztönszínész vagyok, de ahhoz, hogy elő tudjam hozni magamból az érzelmeket, kell a gondolat. Tudnom kell, hogy mit beszélek a színpadon, és a gondolat segít előhozni a szükséges érzelmi fokozatot. Számomra az István, a király legkatartikusabb pillanata István vívódása az Oly távol vagy tőlem című betétdalban. Ez akkor történik, mielőtt Koppányt felnégyelik. István mindenkit elzavar maga körül. Elmondhatatlan kétségbeesést, kiszolgáltatottságot, fájdalmat él meg, amivel nem tud mit kezdeni. Végül Gizella mondja ki, hogy muszáj Koppányt kivégeztetnie. Gizella tulajdonképpen a magyar népet képviseli. Ha nem teszi meg István, akkor nagy valószínűséggel nekünk, magyaroknak annyi, mert a nyugati hatalmak ránk küldték volna a nehézlovasságot. István szíve szétszakad, miközben nincs más választása. Ebben a helyzetben a lelki küzdelmet kell bemutatnom, de nem az önsajnálatot. Novák Eszter azt tanította, hogy mindig gondolattal menjünk be a színpadra. Annál nincs szörnyűbb, amikor nem tudjuk, hogy miért állunk ott? Istvánból és Júdásból is a kétségbeesés fájdalma szakad ki. Keresik a kérdéseikre a választ, de nem találják. Hányszor van ilyen az életünk során? Nekem ezt kell valahogy átadnom a szerepeimben, és ha sikerül, akkor ezek a színház katartikus pillanatai.

C&S: Van-e valami hiányérzeted a mai színjátszás tekintetében?

S.P.: Amit hiányolok a mai színházból az, hogy nincs megmutatva tisztán a szerelem. Mindent átszőnek a társadalmi és politikai utalások, aktualizálások. A szerelem, az emberi érzések „csak úgy”, igazi valójukban alig jelennek meg a színpadokon. A Rómeó és Júliában is van politika, de mégis közel hozza azt, hogy milyen, ha két ember között megszületik a tiszta szerelem.

C&S: A közösségi oldaladról idézlek: „Mérföldkő az életemben… Megjelent életem első dala. Fogadjátok szeretettel.” A címe Illúzió. Nemcsak fantasztikus előadója, hanem szerzője, szövegírója is te vagy ennek a gyönyörű népdal stílusú számnak. Mi inspirált a dalodnál?

S.P.: Legalább fél évet dolgoztam rajta. Nem vagyok profi hangszeres, autodidakta módon tanulom a zenélést, de belül meghallom a dallamokat, és feldúdolom, rögzítem azokat, majd elviszem a zeneszerző barátomhoz, hogy kezdjen vele valamit. Az Illúzió című szerzeményem alapja az, hogy verseket is írogatok, különösen akkor, ha nagyon erős érzelmi hatás ér. Egyszer azt történt, hogy autóban ültem Pécs városának szélén, egy nagy parkolóban. Azon a napon valami olyan hatás ért, ami nagyon megviselte a lelkemet. Magányomban és abban a sokkszerű állapotban elkezdtem írni. Nem is gondolkoztam, csak írtam. Így született meg az Illúzió szövege. Azt akartam, hogy dal legyen belőle, amivel nyomot hagyok magamról. Nagy utat jártam be ezzel a dallal, sok ember véleményét kikértem a nyers változatról. A dal szövege érzelmi megnyilatkozás, és ez megmutatkozik a zenéjében is. A dalhoz készült videóban ezért arra törekedtem, hogy a képi világ és az előadásmódom minél szárazabb legyen, ne tegyen már semmit hozzá, sőt, inkább ellene menjen a szerzemény jellegének.

C&S: Lesz a dalodnak folytatása? Milyen produkciókban láthatunk jelenleg, illetve fogunk a jövőben?

S.P.: Lesz az Illuziónak folytatása, de most nagyon sokat dolgozom. A Spirit Színházban prózai szerepekkel készülök. A Dorian Gray címszerepét próbálom. Hamarosan jön az Örökké…szabadon… című darab bemutatója, amit szintén a Spiritben, Papadimitru Athinával ketten adunk elő. Az Örökké…szabadon… egy nehéz anya-fiú kapcsolatról szól. Azután tavasszal az Operettben jön a Carousel-Liliom, amiben szintén a címszereplőt, Liliomot alakítom. Liliom egy ösztönszerű lény, ezért közel áll hozzám. A Carousel-Liliom az a kivételes produkció, amelyben a castingot követően elsőre megkaptam a szerepet.

Vannak önálló estjeim is. Lesz a közeljövőben egy műsorom a Rapszódia Hajón a Musicelek hullámhosszán sorozat keretében. Ez az előadás március 8-án lesz, amely közönségtalálkozó is egyben. A műsorban lesznek musical dalok, el fogom énekelni a már említett Illúzió számomat is, és lehetőség lesz beszélgetésre is, ha igényli a közönség. Folytatódik hamarosan a 200 első randi forgatása.

C&S: Aki tehát nem csak nagyszínpadokon szeretne téged látni, azt találkozhat veled közvetlenebb formában március 8-án a Rapszódia Hajón. Köszönöm a beszélgetést.