Kötelező filmek – Találkozunk St. Louis-ban (Meet Me in St. Louis, 1944)

Már csak pár nap, s itt a karácsony! Elárulom nektek: én már novemberben (jó, októberben) elkezdem a készülődést, amelynek szerves részét képezik a karácsonyi filmek…az Igazából szerelem (Love Actually, 2003), a Kőkemény család (The Family Stone, 2005), a Szellemes karácsony (Scrooged, 1988), a Csoda a 34. utcában (Miracle on 34th Street, 1947), és a sort még hosszasan folytathatnám, egészen addig, míg el nem érek az egyik kedvencemhez, a Találkozunk St. Louis-ban (Meet Me in St. Louis, 1944) című filmmusicalhez. Engedjétek hát meg, hogy a sor folytatása helyett ezzel az alkotással kívánjak nektek áldott, békés, boldog karácsonyt, s mondjak köszönetet azért, hogy olyan sokan olvassátok a Kötelező filmek-cikkeket.

Zene és tánc

S most jöjjön is a Kötelező filmek-cikk kötelező köre, vagyis az elméleti rész – amelyben a filmmusicalről mesélek nektek. Ez a zenés filmek családjának jellegzetes, amerikai műfaja, mely a harmincas években született. Óriási népszerűségét mutatja, hogy a műfaj virágkorában több mint 1500 filmmusical készült Hollywood stúdióiban. A filmmusicalek karrierje olyan broadway-i sikerdarabok megfilmesítésével indult, mint az Aranyásók a Broadwayn (1929) és a Sally (1930), s ha már itt tartunk: gyakran a filmek címe is utalt a Broadwayre – Broadway Melody (1936), Táncolj a Broadway-n, (The Barkleys of Broadway, 1949). „A kor népszerű operaénekesei, sanzonénekesei, revü- és kabarécsillagai léptek fel ezekben a filmekben, s a melodramatikus történetek többnyire a szórakoztató műfajok romantizált kulisszái között játszódtak.”

Frakkban és klakkban (Top Hat, 1935), Dalol a flotta (Follow the Fleet, 1936), Egymásnak születtünk (Swing Time, 1936) – e címek a műfaj klasszikus darabjait jelölik, melyek a harmincas években készültek, vagyis abban az időszakban, amikor az amerikai filmmusical emblematikus párosává vált Fred Astaire és Ginger Rogers, akiknek filmjei az évtized legnagyobb kasszasikerei közé tartoztak. „Filmjeik valójában vígjátéki stílusban előadott zenés-táncos szerelmi románcok, melyekben a zeneszámok és az Astaire által koreografált könnyed, mégis virtuóz technikával előadott táncok nem csupán betétszámok, de a cselekmény szerves részei.” Egyébiránt a filmmusicalben a zene, a tánc és a prózai szövegek, illetve a szereplők cselekedetei teljesen egyenrangúak, sőt általában igen magas színvonalon összedolgozottak.

Fred Astaire és Ginger Rogers – mondhatni – a műfaj koronázatlan királyai, ám az övüké mellett még tengernyi színész nevét megemlíthetjük a filmmusical kapcsán. Példának okáért ott van Judy Garland, Frank Sinatra, Maurice Chevalier, Jeanette MacDonald, Eddy Nelson, Gene Kelly vagy Esther Williams. Továbbá számos nagy tehetségű rendező (Vincente Minnelli, Stanley Donen, Charles Walters, Ernst Lubitsch), dal-, illetve zeneszerző (Cole Porter, George Gershwin, Irving Berlin, Al Dubin, Harry Warren) és koreográfus (Busby Berkeley, Hermes Pan).

Tündérmese és show-business – Gúny és kritika

A filmmusicalnek az évek során több alműfaja is kialakult, például „a tündérmese-musical – mely luxus nyaralóhelyeken, óceánjárókon, palotákban boronálja össze az ifjú párt –, a showmusical – melynek például egy új Broadway-darab, egy új film forgatása a helyszíne – és a folk-musical – mely a félmúlt kisvárosi, vidéki Amerikájában játszatja el a szerelmi románcot.”

Virágkorában a filmmusical olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy Hollywood ebben a műfajban próbálta ki legtöbb technikai újítását: többek között a hagyományosnál szélesebb képformátumot, s a legújabb színesfilm-eljárásokat is. A filmek pedig töretlenül közvetítették – elsősorban – az amerikai középosztály udvarlási, párválasztási szokásainak, erkölcseinek konzervatív mintáit – legalábbis az ötvenes-hatvanas évekig, amikorra is a hagyományos musical-erkölcs és -tematika némileg megváltozott, kitágult. Immár az amerikai társadalom peremén élőkről, például a feketékről – Porgy és Bess (Porgy and Bess, 1959) – vagy a bűntől „ázott” külvárosok lakóiról – West Side Story, 1961 – is lehetett sikeres filmeket forgatni, sőt lehetett szkeptikusabb hangvétellel, gúnnyal vagy erős kritikával is beszélni a show-business-ről – Mindhalálig zene (All That Jazz, 1979).

„Megindító és szeretnivaló”

Jóllehet, a filmmusical felfelé ívelő sikere a hatvanas években megtört, ám a műfaj a mai napig él és életképes. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utóbbi évek, évtizedek felhozatala… A varázsige: I love you (Everyone Says I Love You, 1996), Táncos a sötétben (Dancer in the Dark, 2000), Mamma Mia!(2008), Kaliforniai álom (La La Land, 2016), és még sorolhatnám… Helyette azonban a figyelmetekbe ajánlom az én egyik kedvenc filmmusicalemet, Vincente Minnelli Találkozunk St. Louis-ban című alkotását a csodálatos Judy Garland, Tom Drake és  Margaret O’Brien főszereplésével.

A Találkozunk St. Louis-ban egy tipikus amerikai család története, amelynek tagjai az 1904-es St. Louis-i világkiállítás évében gondtalanul, boldogan élnek. Az életük azonban hatalmas fordulatot vesz, mikor az apa bejelenti: vezető állást kapott egy neves New York-i ügyvédi irodában, így az egész családnak költöznie kell… Ez a ’44-es film egy klasszikus zenés-táncos mű, amelynek melodramatikus története igencsak könnyedén kiszámítható, ugyanakkor igazán megindító és szeretnivaló. A zenéje, s a képi világa pedig pompázatos!

Miért kötelező megnézni? Mert minden idők egyik legszebb filmmusicalje. Karácsonykor pedig a legjobb választás!

Forrás: Oxford Filmenciklopédia/Film- és médiafogalmak kisszótára