Kritikus Kedd KönyvKlub: A szolgálólány meséje (Margaret Atwood)

Nagyon gyorsan elrepült az április, és meg is érkezett az utolsó kedd, így hoztuk a Kritikus Kedd KönyvKlub következő cikkét. Most egy kicsit vadabb vizekre eveztünk Margaret Atwood A szolgálólány meséje című orwell-i ihletésű disztópikus regénnyel. A The Handmaid’s Tale a tengerentúlon sok irodalmi díjat is besöpört magának. Margaret Atwood szintén kanadai írónő, 1939-ben született Ottawában. A kanadaiak egyik legünnepeltebb és legismertebb szépírója napjainkban. Atwood irodalmi kritikusként és feminista aktivistaként is tevékenykedik. Rengeteg díjai közül kiemelkedik Man Booker és Arthur C. Clarke díja. Számos regénye és novellája jelent meg.

Az A szolgálólány meséje ízig-vérig disztópia. A jövő Amerikájában járunk, amelyet Gileád Köztársaságnak neveznek. A társadalom ultrakonzervatív, vallásos, a szerepek erősen kikarikírozottak. A társadalmi átalakulásra az atomerőművek okozta sugárszennyezés miatt volt szükség. Így alakult, hogy főszereplőnk, Fredé is központi helyet foglal el ebben a furcsa társadalomban. Fredé szolgálólányként arra hivatott, hogy gyermekeket hordjon ki, hiszen petefészke túlélte a szennyezést.

Ebben a társadalomban minden termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hiszen nekik lesz az a nemes feladatuk, hogy kihordják az uralkodó osztály gyermekeit. Így Fredé is egyetlen céllal kerül a házhoz: a világra kell hoznia a Parancsnok gyermekét. Ha ezt nem teszi meg, akkor az életével is fizethet, hiszen száműzöttként belehalhat a szennyezésbe, esetleg azonnal megölnék.

Fredé élete csak abból áll, hogy néha bevásároljon és felkészüljön a megtermékenyítő szertartásokra. Ebben a kifacsart társadalomban ő csupán egy eszköz, hiszen ezeken a szertartásokon a feleség is jelen kell, hogy legyen, éppúgy, mint a szülésnél. Fredének azonban képtelenek elnyomni a vágyait, hiszen ő még a régi világban élt, volt igazi férje és gyermeke, akit elszakítottak tőle. Lázadni szinte lehetetlen ebben a borzalmas világban, de vágyai mindenkinek vannak. Éppúgy a Parancsnoknak, a többi szolgálólánynak vagy a ház népének is.

A könyvklub összes tagjával egyetértettünk abban, hogy igazán jó könyvet tartottunk a kezünkben. Atwood regénye egyébként is több, mint egymilló példányban fogyott világszerte. A történet azonnal magával ragadja az embert, bár nem a legfelemelőbb formában. Mindannyian elborzasztónak tartottuk az Atwood által felvázolt világot. Taszított bennünket a szexualitás kiüresedése, azonban az 1984-nél Zsuzsa mégis reménytelibbnek találta Atwood regényét, hiszen itt a szereplőknek megmaradtak az érzelmeik, emberségük.  Nagyon szépnek találtuk a leírásokat, a hangulatok színekkel való lefestését is.  Atwood folyamatosan váltotta a múltat és a jelent, ami Viki és Enikő számára okozott némi zavart, de a legtöbbünket ez sem bántotta igazán.

Abban mindannyian egyetértettünk, hogy a háttérvilágot nem tartottuk elég kidolgozottnak. Nóri azonban ezt kifejezetten megnyugtatónak találta, hiszen végre nem egy R.R. Martin vagy Tolkien-szerű háttérvilággal találkoztunk. Az bizonyos, hogy Viki, Zsuzsa és én hosszasan sorolgattuk a kérdéseket. Kevésnek találtuk az időt arra, hogy ennyire konzervatívvá változzon egy szabadságelvű társadalom. Hatalmas volt a kontraszt a jelen és a felvázolt jövő között, ami néha időzavart is okozott. Viki úgy érezte, mintha a múltban játszódna a regény, nem pedig a furcsán alakult jövőben. Nem tartottuk a háttérhatalmat vagy a nukleáris problémák kidolgozását sem teljesnek, azonban abban egyetértettünk, hogy lehetséges, hogy nem is ez volt az írónő célja.

Amellett, hogy a regény nagyon olvastatja magát, nem igazán pörögnek benne az események. Sokunknak üdítő változás volt a mostani, népszerű disztópiák után, azonban Viki megemlítette, hogy neki hiányzott az akció a regényből. Valószínűleg Atwood Fredé szemüvegén keresztül ezt a reménytelenséget a cselekménytelenséggel is bemutatta számunkra.

Mindannyian megemlítettük az elvarratlan szálakat. Nem tudtunk meg szinte senkiről semmit. A szereplők érdekes története felvillant előttünk, hogy aztán csak kérdéseket és tehetetlenséget hagyjon bennünk.  Ez Enikőnek és Nórinak tetszett, de Viki és én kíváncsiak lettünk volna még ennél is többre.

A könyv feminista szempontból is nagyon érdekes, hiszen a női szerepek szétdarabolódnak. A modern nő egyszerre anya, dolgozó ember, háztartásvezető és szerető is. A szolgálólány meséjében minden nő jó valamire, ezáltal teljesen tárggyá válnak. Mindannyiunknak tetszett a névválasztás (Fredé), amely teljesen elszemélyteleníti a szereplőket, hiszen nincsen saját nevük, csak birtokos raggal van kijelölve a Parancsnok tulajdona. Azonban azt is megjegyeztük, hogy ebben a világban férfinak éppúgy rettenetes és elborzasztó lenni, mint nőnek.

Rengeteg motivációját és életkedvét elvesztett karakter lézengett ebben a regényben. Mindannyian kiemeltük Moirát, aki a legtöbbünknek szimpatikus volt, azonban Viki nem kedvelte igazán. Moira testesítette meg a lázadást, a kitörési vágyat, de ő maga is erősen megszenvedte ezen ambícióit. Közben megemlítettük Fredé teszetosza személyiségét is, hiszen ő sem egy igazán cselekvő karakter. Apró lázadásai nem rendítik meg a világot. Zsuzsa szerette volna, hogyha hősiesebb főhőst kapunk, de valószínűleg Fredé is ezt a kiüresedést testesítette meg.

Abban szinte mindannyian egyetértettünk, hogy a regény végét furcsának tartottuk, kaptunk egy érdekesnek aligha mondható értekezést a legvégén, ami stílusilag is kilógott a sorból. Mindennek ellenére elmondhatjuk, hogy sok szeretettel ajánljuk A szolgálólány meséjét, hiszen rengeteg gondolatot ébresztett bennünk.  Mindenkit szeretnénk arra ösztönözni, hogy olvassa el, és ossza meg velünk a tapasztalatait.

A regényből egyébként film is készült a Nobel-díjas drámaíró, Harold Pinter segítségével. Ezt ugyan egyikünk sem látta még, de mindenkit érdekelni kezdett.

A könyvklubunk következő regényében továbbra is a disztópiák földjén maradunk, azonban ennek a regénynek valószínűleg teljes ellentétét fogjuk olvasni Robert Merle Védett férfiak című könyvében.