Fráter Zsuzsanna 
Elérkezett a hónap utolsó keddje, így újra jelentkezik a Kritikus Kedd Könyvklub. Ezúttal a kortárs női írók témakörén belül egy svéd írónő első regényét boncolgatjuk. Ismerjétek meg velünk Ninni Schulman Lány a hóban című krimijét!
Az elmúlt években igen népszerűvé és a bűnügyi regény kategórián belül szinte külön műfajjá vált a skandináv krimi. A svéd írónő, Ninni Schulman Lány a hóban című 2010-ben megjelenő első regénye is ide tartozik. A svéd irodalmi élet remekül fogadta, s a 2011-ben elnyerte a Värmlandi Irodalmi Egyesület ösztöndíját a legjobb elsőkönyves író kategóriában. A regényt még két folytatás kötet is követte, Pojken som slutade gråta címmel 2012-ben és Svara om du hör mig címmel 2013-ban. Nálunk a trilógia első része, a Lány a hóban 2013-ban jelent meg Erdődy Andrea fordításában, a további részek egyelőre itthon még nem kaphatóak.
A Lány a hóban a magyar közönség körében is sikert aratott, rengeteg méltató írás jelent meg róla az elmúlt években. Könyvklubunk ezért is döntött a megismerése mellet.
A regény története szerint Magdalena Hansson újságírónő viharos válása után hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával visszaköltözik szülővárosába, Hagforsba. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Jól nevelt, rendes lánynak ismerték, ám a rendőrség egykettőre rájön, hogy Hedda kettős életet élt. Nem sokkal később holttestre bukkannak egy erdei lyukpincében. A felismerhetetlen tizenéves lánnyal tarkólövés végzett. Ő volna Hedda Losjö? Magdalena is erősen érdeklődik az eset iránt, ő is nyomozásba kezd, s egyre jobban belebonyolódik a szövevényessé váló ügybe. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény. Közben a magánéletében is változások történnek, újra találkozgatni kezd régi szerelmével…
A történet egyik érdekessége, hogy maga az írónő is nagyon jól ismeri a regénybeli helyszíneket, hiszen a kelet-värmlandi Lesjöforsban született, s jelenleg szintén újságíróként dolgozik Stockholmban, a nyarakat pedig Hagforsban tölti családi nyaralójukban. Így Ninni Schulman egy számara remekül ismert környezetbe helyezi el regénye történetét. Talán pont ennek a remek helyismeretnek és biztos tudásnak köszönhető, hogy a krimi tájleírásai kiválóak, szépen részletezettek, és elevenek. A regény méltatói közül sokan méltatják az írónő leírásait, azonban könyvklubunkban megoszlottak erről a vélemények. Gabit zavarta a rengeteg svéd márka- és utcanév, Bencét a sok részletezés zavarta, s szerinte nem illet a gyilkosságokról és más borzalmakról szóló történethez a túlságosan is idilli környezet. Engem megfogtak a havas tájról szóló leírások, s remek kontrasztnak tartottam a történethez.
Abban azonban mindannyian egyetértettünk hogy az írónő nem áll a karakterábrázolás magaslatán. Az alakjai nem elég kidolgozottak, általában csak néhány jellemvonással ábrázol. A történet elején rengeteg szereplőt vonultat fel, akikről szinte semmit nem tudunk, így elég nehéz megkülönböztetni őket. A regény közepéig szinte azt sem tudtam eldönteni, hogy ki hány éves lehet, a kinézetüket meg még a végére sem nagyon tudtam elképzelni. Túl sok a szereplő és túlságosan súlytalanok.
A főhősnő, Magdalena egy nagyon tipikus mai társadalmi réteg képviselője: az elvált, kisgyermekes, középkorú, dolgozó nő képviselője. Az írónő valószínűleg úgy gondolta, ezzel a karakterrel nagyon sok olvasója tud majd azonosulni. A könyvklubosainkat ez azonban nem igazán hatotta meg. Gabit kifejezetten idegesítette a hősnő, aki az elején zavarodott, tétova egyéniség, a történet végén pedig már túlságosan is határozott, meggondolatlan és ostobán vakmerő. Bencét a nő kisfia is zavarta, akinek a történet szempontjából semmilyen szerepe nem volt. Először úgy tűnt, hogy a gyerek majd bonyodalmakat okoz, vagy a bűnügyek megoldásában játszik szerepet, de egyik sem következett be. Sőt, még Magdalena párkeresésében sem okoz semmilyen problémát. Ahogy Gabi fogalmazta: az írónő rendszerint kiküldte játszani, hogy ne kelljen írni róla. De akkor minek a gyerek szál? Csak felesleges kiegészítője a hősnőnek.
Magdalena szerelmi szála is elég felemásra sikeredett. Tipikus romantikus regénybe illő dolog, hogy a nő elválva, gyerekkel hazamegy, rögtön találkozik a régi szerelmével, aki persze szintén független, s természetesen a gyerek sem okoz problémát, hanem ott folytatódik a kapcsolatuk, ahol anno megszakadt. Hát ez inkább Nora Roberts-höz illő sztori, s nem éppen egy realista bűnügyi regénybe való. A hősszerelmes, Petter ábrázolásával sem sokat vesződött az írónő. Karaktere igencsak halványra sikeredett. Szinte semmit nem tudunk meg róla, csak annyit, hogy szintén elvált, s valami melós srác.
Az írónő kicsit jobban kidomborította két rendőr, Christer és Petra alakját, bár az ő jellemrajzuk sem túl erőteljes. Sőt, Christer karaktere számomra kifejezetten idegesítő és irritáló. Egy pedáns, túlságosan is precíz, céltudatos rendőr, aki az anyjához hazahordja a szennyest, s nem tud nőkkel normális kapcsolatot kialakítani. Ráadásul aki lelkiismeretessége ellenére az apja miatt képes bizonyítékot hamisítani, de persze nem bukik le, s nem derülnek ki az etikátlanságai, sőt, még az apjával is rendeződik a kapcsolata. Ninni Schulman egyébként többször teremt olyan szituációt, melyből remek drámai helyzeteket és konfliktusokat lehetne kreálni, s melyek a történetnek is nagyobb mélységet adnának, de valahogy ezekkel a lehetőségekkel következetesen nem él.
Így maga a cselekmény is kissé sekélyessé válik. Az alapsztori sem a legkreatívabb, de bármilyen bűnügyi történetből lehet remek történetet írni. A könyv elején el is kezdi több szálon is futtatni az eseményeket, de a végére valahogy mégis valami nagyon lapos és semmitmondó történet kerekedik belőle. A feldobott labdákat végül nem sikerül leütnie, s az eset során felmerülő problémákat és kérdéseket egyetlen huszárvágással oldja meg, ami tulajdonképpen teljesen agyonüti az egész történetet. Bence ki is jelentette, hogy az eredeti gyilkosság indítéka egyszerűen nonszensz és teljesen hiteltelen, s ebben mindannyian egyetértettünk vele.
A történet szinte különálló részét képezik az egyik fogvatartott lány, Szonya visszaemlékezései családjára, otthonára, kálváriájukra. Tulajdonképpen itt két álmodozó, nehéz sorsú lány szomorú történetét ismerhetjük meg. Tulajdonképpen regény a regényben. De minek? Valószínűleg ezzel akar az írónő a történetnek lélektani mélységet adni, de teljesen feleslegesen. Ez csak megint egy plusz szál, amiből egyébként is rengeteg van, s amit csak újfent el kell dolgozni.
A sok hiba ellenére azonban a Lány a hóban mégsem olvashatatlan alkotás. A történet elég érdekes és izgalmas még így is, és a sok svéd név ellenére is könnyen olvasható. Stílusbeli hibákkal sem nagyon találkoztunk, ami lehetséges, hogy a remek fordításnak köszönhető. Azonban a lelkes méltatások és a siker előtt továbbra is érthetetlenül állunk, hiszen Ninni Schulman krimije minden jó szándék ellenére is csak egy közepes alkotás. Bence ki is jelentette, hogy ezek után semmit nem hajlandó a továbbiakban olvasni az írónőtől. Én ennyire nem vagyok szigorú, lehetségesnek tartom, hogy ha a trilógia további részei is megjelennek magyarul, kíváncsiságból elolvasom őket.
Ezzel a regénnyel zártuk a kortárs női írók témakörét, és a jövő hónaptól könyvklubunk új ciklussal kezd. A következőkben klasszikus amerikai írók műveit boncolgatjuk. Így augusztus hónap témája Harper Lee kultikus regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! lesz. Továbbra is kövessétek könyvklubunk irodalmi kalandozásait!
