Péter Kránitz 
Hellboy a Pokolban. Forras_VadViradokKonyvmuhely
Mi történik, amikor Hellboy, az Alvilág trónörököse meghal? Az, amire számítunk – a Pokolra jut –, de nem úgy, ahogy gondolnánk. A túlvilágon nem az örökös fájdalomban izzó lángtenger várja a Pokolfajzatot, hanem egy kriptához hasonlóan hűvös, kihalt, árnyakba burkolódzó hely. A Hellboy-sorozat nyolcadik kötete, a Hellboy a Pokolban, a Pokolfajzat talán legkülönösebb történetét meséli el, amely bár végzetes fordulatokat tartalmaz, mégis egy merengő, lázálomhoz hasonló pokoljárás. Vigyázat! Az ajánló enyhe spoilereket tartalmaz!
„Hellboy egy tűzgömbben jelent meg 1944. december 23-án az angliai East Bromwich közelében található templom romjai között. 1952-ben az ENSZ egy speciális törvénycikkel biztosította számára a tiszteletbeli ember jogállást, majd a Paranormális Kutató- és Védelmi Hivatal terepügynökeként kezdett el dolgozni. 2001-ben otthagyta a P.K.V.H.-t és Afrikába utazott, ahol sellők rabolták el. Miután néhány évre elveszett a tengeren, visszatért Angliába, harcolt pár óriással, szerelmes lett, és megtudta, hogy ő Artúr király egyenes ági leszármazottja és ezáltal egész Britannia törvényes királya.
Nem sokkal ezután harcolt egy sárkánnyal, amelyik megölte.”
Hellboy történetének rövid szinopszisa már önmagában zseniális, a történetet teljes valójában, minden fordulatával és csattanójával, a Hellboy 1-7. köteteiben olvashatjuk. A nyolcadik kötet azonban több tekintetben is más, mint az előzőek, s az egyik utolsó ecsetvonást jelenti a Pokolfajzat-sor közel harminc éves históriájában.
A nagy vörös fickó a hetedik kötet végén meghal, majd a nyolcadik elején alászáll a Pokolba. Az Alvilág főhercegének fiaként ő a Pokol trónjának várományosa, így joggal számíthatunk a túlvilág seregeinek összecsapására, egy nagyszabású ütközetre, az izzó infernóban való végső leszámolásra.
Mike Mignola szerelemgyermeke, a Hellboy-sorozat azonban nem a banalitásról és monumentalitásról híres, nagyszerűsége inkább egyszerűségében rejlik, személyes találkozásokban és párbeszédekben, érzésekben és hangulatokban bontakozik ki.
Így amikor Hellboy megérkezik a Pokolba, nem egy halálhörgéstől visszhangzó lángtengerben, hanem egy csendbe és sötétségbe burkolódzó, hideg októberi estében halványan derengő, viktoriánus kori angliai városkára emlékeztető helyen találja magát. Pokoljárása egy zarándokút, egy lélektani ösvény, amelyen alkalma nyílik megfontolni és újraértelmezni sorsfordító szerepét a Pokolban kibontakozó, biblikus mélységeket szántó folyamatokban. Bár az összecsapások helyett elsősorban személyes találkozásokra kerül sor, a végzetes leszámolás így sem maradhat el: a kötetben végül eldől Sátán és a démonok sorsa, s mérlegre kerül a Pokol addigi teljes működési és politikafilozófiai alapvetése.
A Hellboy a Pokolban egy lázálomszerű pokoljárás, az egyik legkülönösebb Pokolfajzat-történet. Bár Hellboy a tőle megszokott profánsággal viszonyul a bibliai környezethez, mégis, talán még soha nem tapasztalt súllyal tornyosul lelkére családi örökségének minden terhe, s már-már filozofikus töprengésbe forduló melankóliával viszonyul sorsához, amelyet úgy érez, végre képes elfogadni. A Hellboy-sorozat nyolcadik kötete bár közelebb visz minket a Mignolaverzum végső kibontakozásához, az apokalipszishez, egy sor kérdést mégis nyitva hagy – mialatt úgy érezzük, a kötet végén valami lezárult, mégis, biztosak lehetünk benne, hogy ezzel még koránt sincs vége a történetnek.
Mike Mignola művészetét alapvetően a modalitás határozza meg.
A képi ábrázolás egyik kulcsfontosságú funkciója nem maga a történetmesélés, hanem az atmoszférateremtés, amely a papírmozi élvezeti értékét alapjaiban meghatározó alaphangulatot teremt és egyedi megvilágításba helyezi a narrációt és a panelekben kibontakozó cselekményt. Mindez az egyszerű, de érzékletes vonalvezetésben teljesedik ki: Mike Mignola mesteri szintre vitte a – még képregényes mércével is – stilizáló ábrázolásmódot. Minden egyes panel minden egyes ceruzavonása az érzékek bizsergetésére, egy attitűd felfestésére játszik, minden fölösleges, zavaró részletet száműzött vizuális világából. Olykor csupán egy-egy vonallal jelez a történet szempontjából rendkívüli súllyal bíró eseményeket (egy kard végzetes csapását, egy lélek zuhanását), mialatt a hátteret teljesen üresen hagyja – ám mégsem válik súlytalanná a kérdéses panel vagy oldal, sőt, ezáltal nyeri el különleges hangsúlyát.
Sokak számára talán éppen ellenkező, a túlzott részletesség hatását keltik azok az apró panelek, amelyekkel telis-tele toldozza képregényeit, és a környezet egy-egy futó, első látszatra lényegtelennek tűnő részleteire (egy gyertyatartóra, egy faágra, csontokra vagy különféle élőlényekre) mutat rá. Ám a valóság az, hogy ezek az apró részletek éppolyan fontossággal bírnak Mignola számára, mint a cselekmény főszereplőinek legmeghatározóbb mozdulatai, hiszen a jellemzően a gótika stílusjegyeivel átitatott jelenetek alaphangulatát teremtik meg, s ebben rejlik Mike Mignola modális művészetének kulcsa.
A monokróm háttereket, mint egy vérző sebhely a puha bőrfelületet, egy-egy élesen elütő, kontrasztos tónus szabdalja, amely a disszonancia érzetét kelti és a kiemelt jeleneteket intonálja, hangsúlyozza. A teljes papírmozi három szín, a szürke, a vörös és a zöld különböző árnyalataiban kavargó, sötéten izzó fényjáték.
A kötet végén szerepel két igazán különleges, rövid történet, melyeket a Mignola-család különböző tagjai jegyeznek. Ezek közül az elsőt, A Bűvész és a Kígyót, a kiadványhoz írt utószavában Mike Mignola a következőkkel vezette fel: „minden történetem közül erre vagyok a legbüszkébb”, ugyanis (az akkor) hétéves kislánya, Katie Mignola mesélte egyik nap az iskolából hazafele menet. A felnőtt fejjel egy kissé pszichedellikusnak tűnő történet egy ember és egy állat különleges barátságát meséli el, rettentő aranyos, gyermeki nyelven megfogalmazva. A második, a Vorsk ördögűzője című rövid történetet pedig nem más, mint Mike és testvére, Todd Mignola írta és egy orosz népmesén alapszik.
A kötetet egy 24 oldalas vázlat- és jegyzetgyűjtemény zárja Mike Mignola tollából, amelyben bepillantást nyerhetünk a Hellboy a Pokolban látványvilágának grafikai háttérmunkájába. A kiadványt a Vad Virágok Könyvműhely kiadótól megszokott gyönyörű kivitelezésben élvezhetjük 288 oldalon.
Bár Hellboy karatere már évtizedek óta, a kezdetektől fogva jelen volt a magyar képregényolvasók kollektív tudatában, január óta egy kicsit talán még közelebb került a hazai olvasótábor szívéhez, mióta egy magyar művész, László Márk rajzaiban éledt újjá.
Mike Mignola: Hellboy a Pokolban (Vad Virágok Könyvműhely: 2019)
