Sikert sikerre halmoz a Kincsem (2017). Herendi Gábor filmjét a vártnál is nagyobb szeretettel fogadta a közönség, akik megállíthatatlanul özönlenek a hazai mozikba, hogy megismerjék minden idők legsikeresebb versenylovának történetét.
A Kincsem sikere folytatódik: a romantikus kalandfilm pénteken köszöntötte 100 000. nézőjét. A hazai produkciók körében alapvetően is ritka az ilyen szintű érdeklődés, kiváltképpen ilyen rövid időn belül, hiszen már a film második hétvégéje előtt megvalósult a jelentős mérföldkő. A kritikai- és közönségsikert egyaránt magáénak tudó Kincsem az elkövetkezendő hetekben is kiemelt figyelemre számíthat a nézők részéről, felvéve a versenyt a hollywoodi szuperprodukciókkal. A Kincsemben Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) céltalan életet él, amikor egy nap megjelenik nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, amivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Blaskovich nemes küzdelemben győzheti le ősi ellenségét, von Oettingen bárót (Gáspár Tibor), egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe (Petrik Andrea), apja gyilkosának lányába. A Kincsem forgalmazója a Fórum Hungary.
Olvassátok el kritikánkat a filmről, aztán irány a moziba be! Ezt a filmet mindenkinek látnia kell!