A Nemzeti Stúdió 50. évfordulós partija a Magyar Színházban (fotógalériával)

Szombaton ünnepelte alapításának 50. évfordulóját a legendás Nemzeti Stúdió, mai nevén Pesti Magyar Színiakadémia. A jeles eseménynek a Pesti Magyar Színház adott otthont, ahol nagyszabású műsorral, emléktábla átadással és fergeteges partival ünnepelték a fél évszázados intézményt. Az eseményre hivatalosak voltak az egykori és jelenlegi diákok, valamint a sajtó képviselői. A több mint hatszáz végzett diák közül aki csak tehette, eljött erre a nevezetes alkalomra.

A Magyar Színház aulája már 18 órakor, a kapunyitás kezdetekor fokozatosan megtelt az érkező vendégekkel. A bejáratnál mindenkit Welcome drinkkel köszöntöttek, s az egykori diákok és tanáraik örömmel üdvözölték egymást. A színházi élet szinte minden jeles tagja ellátogatott a nagy eseményre.

Tóth Roland színművész, egykori diák – akit a nagyközönség leginkább a Jóban rosszban sorozat Bodolai Andrásaként  ismer –  így foglalta össze érzéseit az ünnepségről:

„Olyan érzés, mintha hazajöttem volna. Meglepő élmény tapasztalni, hogy mennyien jöttek el, mennyien végeztek itt az ötven év alatt.”

A hivatalos megnyitó előtt a jelenlegi végzős színiakadémiások mozgásszínházi előadását nézhették meg a meghívottak. A tanulók Shakespeare Rómeó és Júlia című darabjának modern változatát adták elő Gémes Antos, a Pesti Magyar Színház művészének és a színiakadémia egyik tanárának részvételével. Az előadás remekül sikerült, a diákok kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott.

A hivatalos megnyitót Benkő Nóra, a Nemzeti Stúdió jogutódjának, a Pesti Magyar Színiakadémia vezetőjének szavai vezették be, aki röviden összefoglalta a Stúdió és az azt követő Színiakadémia elmúlt ötven évét, és a jelenlegi sikerekről is büszkén beszélt. Megtudhattuk, hogy a jelenlegi diákok közül is sokan már most is aktívan szerepelnek, és nemcsak a Magyar Színházban, hanem más színházakban is részt vesznek előadásokban.

Majd Tóth Sándor, a Színiakadémia alapítványának kuratóriumi elnöke vette át a szót, aki felolvasta Tatár Eszter (rendező), a Nemzeti Stúdió egyik volt tanárának, oszlopos tagjának köszöntő levelét. Majd egy archív felvételt, a Nemzeti Stúdió húsz éves találkozójának filmfelvételét nézhették meg a jelenlévők. A filmnek köszönhetően megelevenedtek a legendás tanárok –  mint például Bodnár Sándor – , és jeles tanítványaik is.

A megható felvétel után Zalán János, a Pesti Magyar Színház jelenlegi igazgatója és egykori tanítvány köszöntő beszéde következett. Az igazgató úr kiemelte, hogy mennyire fontosnak tartja, mint a volt Nemzeti Színház jogutódja, helyet biztosítson ennek a kiemelkedő eseménynek. Majd átadta a szót Dobai Attila végzős diáknak, aki a szerelemhez hasonlította a színházhoz fűződő kapcsolatát s a következő szavakkal zárta gondolatait: „Találkozzunk ötven év múlva, és ennek a szerelemnek a parazsát soha ne hagyjuk kihunyni.” A megható szavakkal Kadelka László, az egykori Nemzeti Színház főügyelője is egyetértett, s kiemelte, hogy a mai színházi szakma hetven százaléka megjárta a Nemzeti Stúdiót.

A beszédek után egykori diákok emlékező filmje következett. Az összeállításban Kossuth-díjas színművészek ( Hámori Ildikó, Bánsági Ildikó, Csákányi Eszter, Lázár Kati, Lukács Sándor ) és a Nemzet Színészei ( Andorai Péter és Szacsvay László ) meséltek egykori iskolájukról, a Nemzeti Stúdióról. A kisfilmet a nemrég elhunyt Wels Péter Mátyás emlékének ajánlották. A visszaemlékező neves művészeket és egykori főügyelőket virággal is köszöntötte Zalán János igazgató. Végezetül pedig Demjén Ferenc Gyertyák című dala szólt az elhunyt diákok és tanárok emlékére.

Majd a köszöntők és emlékezés után az aulában átadták az egykori tanárok emléktábláját és az alapító Bodnár Sándor szobrát. A leleplezés után Józsa Judit keramikus művésznő, a mű készítője mondott néhány szót.

A hivatalos rész után pedig kezdetét vette az ünnepség kötetlenebb része a svédasztalos vacsorával. Nagyon kedves gesztusként a volt diákok saját készítésű, házi sütijeit is megkóstolhatták a résztvevők. A vacsora alatt lehetőség nyílt az egykori diákokkal kötetlenebből beszélgetni, így mi is rövid interjút készítettünk Lázár Katalin Kossuth-díjas színművésznővel.

Corn&Soda: Milyen érzés itt lenni az ötvenedik évfordulón?

Lázár Katalin: Csodálatos érzés. Ez az épület a szívemhez nőtt, olyan, mintha nem változott volna semmi. Ugyan olyan érzés itt járni, mint régen. Sajnos, akkor még nem tudtuk, hogy milyen hálásaknak kellene lennünk, hogy itt lehetünk, akkor még nem tudtuk ezt igazán megköszönni. Túl fiatalok voltunk.

Corn&Soda: Tudott-e most mindenkivel találkozni, akivel szertett volna?

Lázár Katalin: Sajnos nem, Bánsági Ildikó például nagyon hiányzik. (Külföldön játszik éppen. – szerk.) De sokakkal sikerült találkozni, akikkel már régen beszéltem, s ezért nagyon meleg a szívem. Nagyon jó itt.

Corn&Soda: Mit gondol a mostani színiakadémiásokról? Megvan bennük a kellő tisztelet a szakma iránt?

Lázár Katalin: Sajnos, még nem sokukat láttam szerepelni, de érdekesek, és majd meglesz a tisztelet is. Egyébként nem minden a tisztelet, az én volt diáktársaim közül sem volt mindenki megszeppenve a nagy művészektől, de az üggyel szemben mégis alázatosak voltak.

Corn&Soda: Milyen tanácsot adna a mostani fiataloknak?

Lázár Katalin: Minden diák, akiben van affinitás a színészet iránt, kezdjen el színházzal foglalkozni, mert az megedzi a lelket, helyreállítja az idegrendszert, és annyira felkavar, hogy a végén rálel a legnagyobb lelki igazságra. Megszabadul a mai hétköznapi sallangoktól, mint a pénz, az anyagi javak, és egyéb lényegtelen dolgok, s képessé válik azzal foglalkozni, ami valóban igazán fontos.

Corn&Soda: Köszönöm a beszélgetést!

Szacsvay László színművész, a Nemzet Színésze előadásról jövet, később érkezett az ünnepségre. Azonban magával hozta kedves vizsláját is, Fülöpöt, aki rögtön az est egyik sztárja lett.

Szacsvay művész úrral is sikerült váltanunk pár szót, míg Fülöp a büféasztalok között kalandozott. Arra kérdésre, hogy milyen érzésekkel érkezett az eseményre, a következőket válaszolta mosolyogva:

„Szörnyű ez. Eltelt ötven év, s már csak kevés van hátra. Egyre kevesebb, s ez a  szörnyű. Sajnos, későn érkeztem, így sok mindenről lemaradtam, de kíváncsi vagyok, mert van, akit már ötven éve nem láttam.”

A vacsora közben a nagyszínpadon játékos és interaktív beszéd-, tánc- és szituációs gyakorlatokat mutatnak be a mostani akadémisták a régi stúdiósok instrukciói alapján. A régiek és újak közösen játszottak együtt a színpadon csodálatos látványt nyújtva.

Közben néhány jelenlegi diákkal is szóba elegyedtünk, s véleményüket kérdeztük a Színiakadémiáról és a további terveikről.

Corn&Soda: Milyen ide járni az Akadémiára?

Kárpáti Barbara: Csodálatos érzés. Egész nap színészek között mozgunk, a régi hagyományok itt élnek körülöttünk. Első kézből tanuljuk a szakma alapjait, s példaképek között járunk.

Vank Richárd: Harmincöt tanár tanít minket, így sok szempontból, szemszögből megismerjük a színészetet, és sok rétegével találkozunk ennek a munkának. Nagyon jó képzést kapunk.

Corn&Soda: Milyen terveitek vannak a végzés után?

Csipszer Bettina: Mivel itt sok fontos emberrel találkozunk, így tudunk kapcsolatokat építeni. Megismerkedünk rendezőkkel, színészekkel, akik ha jól dolgozunk, akkor talán emlékezni fognak ránk, s van rá esélyünk, hogy egy-egy munkánál minket hívjanak, ajánljanak.

Az est folyamán mindenki nagyon jól szórakozott, az akadémisták tanáraikkal koccintottak, a régen látott kollégák örömmel köszöntették egymást. A szervezők még összehívták a vendégsereget a nagyszínpadra egy közös képre, majd az ünnepi tortát is felvágták az ünneplők legnagyobb örömére. Végül a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar koncertezett, s a buli folytatódott késő éjszakáig.

További képek az eseményről a fotógalériánkban!