A Maxim Könyvkiadónál hamarosan megjelenik Szaszkó Gabriella Pennington-testvérek sorozatának harmadik része Vigyázz rám címmel, melyben végre beleláthatunk Chris legbensőbb gondolataiba és megtudhatjuk hogyan zárul ez a szívünkhöz nőtt történet.
Kövesd végig a blogturné állomásait, és nyerd meg a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!
A regény fülszövege szerint Chris Pennington pszichiátere segítségével egy évvel a halála után osztja meg terápiájának felvételeit testvérével, Daviddel, akinek élete ezek nélkül is szétcsúszóban van. Napjait főleg drogokkal és nőkkel tengeti New Yorkban, amíg aztán váratlan események vissza nem űzik gyerekkori otthonába. Davidnek újra a súlyosan bántalmazó, alkoholista édesanyjával kell élnie, aki egy baleset kapcsán az ágyához lett láncolva. Ráadásul rá kell ébrednie, hogy korántsem ismeri teljesen a múltat: a felvételek olyan borzalmak felé nyitnak kaput, amelyekről eddig fogalma sem volt. Elhatározza, hogy újra elmélyül a fájdalomban, de ez az események olyan láncolatát indítja el, amelyek ellen drogok nélkül képtelen felvenni a harcot. David életébe hamarosan beköszönt a paranoia, miközben Amy újra felkeresi, és felforgatja az életét.
Vajon David győztesen kerül ki a múlt árnyai ellen folytatott küzdelemből? Mi rejtőzhet még a felszín alatt, amire sem David, sem Amy nincs felkészülve? Létezik még olyan kérdés, amire csak Chris tudhatja a választ?
Már a Maradj velem kötettel a szívemhez nőttek a Pennington-testvérek és Amy, rajongásom a Beszélj hozzámmal pedig még inkább fokozódott, így nagyon vártam, hogy végre olvashassam a harmadik részt is. Rengeteg feltevés kavargott bennem azzal kapcsolatban, hogy vajon hogyan folytatódik a történet tovább, és azt kell mondjam, ezek egy része beigazolódott, ám nagyon sok váratlan fordulatot is tartogatott a kötet.
Mielőtt nekikezdtem az új regénynek, igyekeztem lelkileg felvértezni magam, hiszen tudtam, hogy a Pennington-testvérek története nem éppen rózsaszín lányregény. Naivan még is azt gondoltam, hogy a Maradj velemnél nem lehet megrázóbb az új rész, de ebben óriásit tévedtem. Hiába edződtem már meg, hiába készültem fel lelkileg, a Vigyázz rám olvasását sem tudtam megúszni patakzó könnyek nélkül. Rá kellett rájönnöm, hogy valójában a Pennington testvérek első kötetében még csak a pokol felszínét kapargattuk, az igazi alászállás a legmélyebb bugyrokba csak most következik.
David elmerül a drogokban, és az alkalmi kapcsolatokban, ráadásul Chris terápiás felvételei régi, elfojtott emlékeket idéznek fel anyjukkal kapcsolatban. És ez az, ami a pokol egy egészen új dimenzióját nyitja meg. Teljes egészében feltárul előttünk Margaret, a fiúk anyjának velejéig romlott, deformált személyisége, és megértjük végre, hogy miért is választotta Chris a halált. Míg a Beszélj hozzám kötetben kezdtem úgy érezni, talán van arra remény, hogy valamilyen mentséget lehet találni Margaret kegyetlenségeire, most a zárókötetben erre esély sem marad, sőt, Margaret elvesztette minden emberségét, és pőrén, máz nélkül tárul elénk elkorcsosult jelleme. Bevallom, kicsit elégtételt is éreztem azért, hogy nem kapott felmentést tetteiért, hanem még inkább megismerhettük alávalóságát.
Annak is nagyon örültem, hogy ebből a kötetből kicsit jobban feltárult Chris jelleme is. Számomra talán azok voltak a legmeghatóbb részei a regénynek, amikor a pszichiáterrel folytatott üléseiről olvastunk. Torokszorító érzés volt végigkövetni az utat, ami végül Christophert az önként választott halálig vezette.
Azt kicsit sajnáltam, hogy Amy-nek ebben a kötetben kevesebb szerep jutott, de természetesen ő sem maradt ki a történet alakulásából. Újra csak feltűnt David életebén, ráadásul olyan választás elé állítja a fiút. aminek következtében David nem menekülhet a döntések elől.
Összességében úgy érzem a Vigyázz rám tökéletes lezárása a történetnek. A szálak végül összefutnak, az eddig felvetődött kérdésekre választ kapunk, és a hősök jellemükhöz illő döntéseket hoznak. Habár nagyon sajnáltam, hogy a történet lezárult, hiszen a Pennington-fiúk és Amy a szívemhez nőttek, mégsem maradt bennem hiányérzet. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem olvasnám tovább kedvenc hősöm, David történetet. Így ezért nagyon bízom benne, hogy Gabi megajándékoz még bennünket egy újabb regénnyel róla, hogy ismét elmerülhessek a Penningtonok fájdalmas, mégis gyönyörűséges világában.
Nyereményjáték:
A regény egyik kedves motívuma a hőlégballon találkozó. Ennek kapcsán minden állomáson egy-egy hőlégballonos kérdést kaptok, amire a választ a rafflecopter doboz megfelelő sorába be kell írnotok. Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!
Kérdés:
Az első üvegfenekű ballon 2010-en szállt fel, melyik városban?
Állomások:
11.24 Kelly és Lupi olvas
11.26 Szembetűnő
11.28 Ink, Maps and Macarons
11.30 Corn & Soda
12.02 Könyvmánia Blog
12.04 Veronika’s Reader Feeder
3 thoughts on “Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám – kritika és blogturné”