Könyves kihívás Archívum - Corn & Soda

Tagged: Könyves kihívás

Comments

20. kihívás: The Definite Daredevil (Marvel Platinum)

Néha, amikor nagyon úgy érzem, hogy megérdemlek valami díjazást a mindennapi gyötrelmek után, más lányokkal ellentétbe én nem a cipőboltba veszem az irányt, hanem a Forbidden Planetbe (Londonban van, még mielőtt valaki elkezdi keresni...

Comments

5. kihívás – Semmi – Gondolatok a könyvtárban újra

Végre hosszú hónapok után ismét sikerült eljutnom a Jóasszony Olvasókörbe, ahol márciusi „kötelező olvasmányunk”, Janne Teller Semmi című műve tökéletesen illeszkedik az egy nap alatt kiolvasható könyv kihíváshoz. Talán felesleges is az idézőjel, ugyanis...

Comments

1. kihívás – Stoner

2016-os könyves kihívásunkat egy “huszadik századi klasszikus könyvvel” fogjuk kezdeni. Ugyanis az év nálam a szépirodalmi, klasszikus művek jegyében indult. Éppen ezért választottam John Williams Stoner című könyvét, amely elég gyorsan bekerült a klasszikus...

Comments

2016 könyves kihívás – újra készen állunk!

Múlt héten véget ért a 2015-ös könyves kihívásos projektünk, de ebben az évben sem maradhatnak a vasárnapok kihívás nélkül, ezért most februártól elkezdjük az új, 2016-os könyves lista teljesítését. Ebben az évben is részt...

Comments

50. kihívás – Szerelem a kolera idején

Itt a vége! Elérkeztük a 2015-ös könyves kihívás végére, az 50. kihíváshoz. Ehhez pedig a lista legutolsó tételét választottam, mely egy olyan könyv elolvasására szólít fel, mit már sokszor elkezdtem, de eddig nem jutottam...

Comments

46. kihívás: Szélanyó keresztlánya

Az új év első könyves kihívásos cikkében egy kis nosztalgiázásra hívlak benneteket, hiszen a most választott tétel gyermekkorunk egy könyvének az olvasására szólít fel. Ehhez pedig kisgyermekkorom egyik legelső olyan meséskönyvét választottam, amelyet akkor...

Comments

42. kihívás – A marsi

„ Hat nappal ezelőtt Mark Watney az első között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg. Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra...

Comments

41. kihívás – Fahrenheit 451

Szinte hihetetlen, de már a könyves kihívás 41. részénél járunk, amelynek mai darabjában egy olyan könyvet választottunk, amelynek címében számok szerepelnek. Bevallom, hogy elég sokat kellett gondolkoznom, hogy mivel is foglalkozzak ennél a tételnél....

Comments

40. kihívás – Felfordult világ

Elérkeztünk a 40. könyves kihíváshoz, s ehhez a 43. tételt választottuk, mely így szól: egy könyvet, mely a szülővárosodban játszódik. Ennek a teljesítéséhez Jókai Mór Felfordult világ című regényét olvastam el. A mű történetének...

Comments

37. kihívás – Az utolsó tangó Párizsban

Bernardo Bertolucci: Az utolsó tangó Párizsban Először azt gondoltam, hogy nagyon könnyű dolgom lesz a BB monogrammal, aztán elkezdtem gondolkodni, és rá kellett jönnöm, hogy nem is lesz olyan egyszerű találni egy könyvet, amit...

Comments

36. kihívás – Zsivago doktor

A héten hirdették ki az irodalmi Nobel-díj győztesét, s így legújabb könyves kihívásunkhoz – mely egy szerelmi háromszögről szóló mű olvasására szólít fel -, mi is egy Nobel-díjas regényt választottunk, mégpedig Borisz Paszternaktól a...

Comments

30. kihívás: Joe Hill: NOS4A2 (Nosferatu)

A listán a 45. kihívás, avagy egy könyv, ami karácsonykor játszódik, nálam Joe Hill NOS4A2-ja emellett számomra eddig ez 2015 legvastagabb könyve, amit olvastam. Eddig. De nem hiszem, hogy fogok ennél vaskosabbat olvasnia közeljövőben, hacsak nem jön ki az...

Comments

28. kihívás: Úrilányok Erdélyben

A nagy olvasási kihívás 28. hetén a 9-es tételt teljesítettük a listáról, mely így szól: “egy könyvet, melyet nő írt”. Ehhez pedig Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regényét választottuk.

Comments

27. kihívás – Lost Lake (Sarah Addison Allen)

A huszonhetedik hét könyves kihívásos darabjának Sarah Addison Allen Lost Lake című könyvét választottam, hiszen ki is illeszkedett volna jobban az egy varázslatos könyvet kategóriába, mint Addison Allen? A Lost Lake hangulatában illeszkedik az...

Comments

24. kihívás: Isten rabjai

Újra itt a vasárnap és ezzel együtt a legújabb könyves kihívás. Ezúttal a lista 38. tételélet teljesítettük, mely így szól: egy könyvet, amely megríkatott. Ehhez pedig Gárdonyi Géza Isten rabjai című történelmi regényét választottuk.

Comments

23. kihívás: Mr. Mercedes

A 23. kihívás során az “egy misztikus vagy krimi könyvet” választottam. Ritkán szoktam krimit olvasni, de Stephen King a kedvenc íróm, ezért tudtam, hogy a Mr. Mercedest sem fogom kihagyni. Az bizonyos, hogy a...

Comments

16. kihívás- Orange is the New Black

A saját kihívásos listámon Piper Kerman Orange is the New Black könyvét az “Egy könyv, ami egy sorozaton alapul, vagy sorozat készült belőle” kihívásnak olvastam el, de akár a “szín szerepel a könyv címében“, az...

Comments

15. kihívás: Az éjszaka

Elie Wiesel Az éjszaka című könyvét az “egy szépirodalmi művet” címszó alatt választottam ki a könyves kihíváson. Bevallom őszintén, hogy hosszú ideig rossz viszonyom volt a szépirodalmi művekkel, mert csak a kellemetlen, kötelező, iskolás olvasmányok jutottak...

Comments

13. kihívás: Úri muri

Így, a költészet napja utáni vasárnapon egy igazi klasszikust választottunk nektek. A mostani teljesített kihívás az “egy könyvet, amit még az iskolában kellett volna elolvasni”. Az ehhez választott regény pedig Móricz Zsigmondtól az Úri...

Comments

12. kihívás – A lefejezett keselyű rejtélye

Az hagyján, hogy találtam egy könyvet, aminek nem emberek a szereplői, de nem is kizárólag állatok, ennek a könyvnek plüssállatok az elszenvedői! Mi sem természetesebb, hogy ez az elvetemült koncepció egy svéd fejéből pattant...