Blackphoenix 
Beatrix Potter Nyúl Péter című meséje bizony már nem mai darab; a művésznő mesekönyvének legelső kiadása még 1902-ben látott napvilágot. A nyuszik kalandjairól szóló történet azonban rendkívüli népszerűségnek örvendett még a század végén is, olyannyira, hogy rajzfilm sorozat is készült belőle. Nem csoda hát, ha a történet felkeltette Will Gluck rendező figyelmét. Aki pedig jegyet vált az ugyancsak Nyúl Péter (Peter Rabbit, 2018) címen futó filmre, egy igazán aranyos, szórakoztató és kreatív megoldásokkal teli remake-et kap.
Az, hogy a korábbi grafikák helyét az animációs technikák vették át, teljesen magától értetődő. Emellett a Beatrix Potter-féle, kissé esetlen és kerge rosszcsont Petivel ellentétben Nyúl Péter személyében egy igazi vagány, nagyszájú bajkeverőt kap a közönség. Természetesen a hugicák, Füles, Tapsi és Pamacs sem hiányozhatnak, akik az idő múlásával szintén sokkal belevalóbbak lettek, és mindhárman önálló egyéniséget kaptak. Unokatestvérük, Benjámin próbálná képviselni a józan észt az ötösfogatban, ám rendszerint alulmarad a többiekkel szemben. A szemtelen nyulaknak pedig csak egy jó kis zúzós talpalávaló hiányzik, és már indulhat is McGregor gazda kertjének megdézsmálása.
A művésznő figurája, aki a régi rajzfilm sorozatban csupán narrátorként szerepelt, ezúttal sokkal inkább bevonódik a cselekménybe. A hölgy Beaként aktív részese lesz az eseményeknek, és ha eldurvulna a helyzet, mindig a nyuszik segítségére siet. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a csendes kis angol faluban ifjabb McGregor és össze nem kuszálja a szálakat.
Annak ellenére, hogy a Nyúl Péter egy állatmese remake-je, az alapkonfliktus nagyon is emberi, ráadásul a legtöbb gyermek könnyen tud vele azonosulni. Thomas McGregor felbukkanása gyakorlatilag olyan, mint egy új mostohaapa bekerülése egy csonka családba, amely azzal fenyeget, hogy a (pót)anyuka szeretetéből már nem jut annyi, mint korábban. Péter szemet szemért harcot hirdet a betolakodó ellen, aki nem mellesleg kártevőkként kezeli a nyulakat, és mindent megtesz azért, hogy távol tartsa őket a birtokától.
Ember és állat háborújában pedig szó szerint kő kövön nem marad. Ám az időnként kicsit túlságosan durván övön aluli húzások ellenére a nézők könnyesre nevethetik magukat; a film tele van igazán eredeti poénokkal, amelyek szerencsére nem túl vadak a gyerekeknek, ugyanakkor elég szórakoztatóak a felnőtteknek is. A rendező pedig nagyon pontosan érzi azt a határt is, ahonnan kezdve már komolyságra van szükség az egyre inkább elmérgesedő küzdelem elviccelése helyett.
Mire eljutunk ehhez a határhoz, Nyúl Péter képessé válik rá, hogy szembenézzen saját sérelmeivel és az elkövetett hibáival, így nagyhangú szájhősből igazi vezetővé és családfővé válik. Ám nem ő az egyetlen, aki az átélt kalandok hatására jellemfejlődésen megy át; a folyton marakodó hugicák megtanulnak összetartani, a csendben engedelmeskedő Benjámin pedig végre kiáll saját véleménye mellett.
A Nyúl Péter tehát éppen annyit őrzött meg a klasszikus mese bájosságából, amennyit kellett, és éppen annyi modern elemet tartalmaz, amennyitől az animációs film garantáltan szórakoztató lesz az új generáció számára. Will Gluck igazi tavaszi, húsvétváró mesét vitt filmvászonra, amelyet felnőttek és gyerekek egyaránt imádni fognak, és amely komoly esélyekkel indul arra, hogy az eredeti meséhez hasonlóan klasszikussá váljon a műfajban.
Értékelés: 85/100
IMDb: 6,3
Mafab: NA
