John 
Forrás: Pannonia Entertaiment
Arnold Schwarzeneggert talán senkinek nem kell bemutatni. Az akciófilmek királya már évtizedek óta meghatározó személyisége a filmiparnak, ezúttal azonban egy eddig ismeretlen arcát igyekezett megmutatni a nézőknek. Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő színész a Terminátor: Genisys (Terminator: Genisys, 2015) után maga mögött hagyva a robbanások zaját és a kivillanó izomzatot, az Utóhatás (Aftermath, 2017) című drámában tér vissza a vászonra, amelyben egy családját elvesztő megtört férfit alakít. A film egy 2002-ben bekövetkezett repülőgép- szerencsétlenség alapján készült.
Roman Melnik alig várja, hogy az esti géppel megérkezzen Kijevből felesége és várandós lánya. A reptéren azonban szerettei helyett egy elkülönített szoba várja, ahol minden ember legszörnyűbb félelme válik valóra: közlik vele, hogy egy szerencsétlen baleset következtében a gép, amin a családja utazott, összeütközött egy másik járattal és mindkettő lezuhant. Ezután megismerjük a repülőgép-szerencsétlenség közvetett áldozatát is, a tragédia idején dolgozó légi irányító Jake-et (Scoot McNairy), aki mindössze néhány perc leforgása alatt 271 életet oltott ki. A férfi beleroppan a bűntudatba, lelkén pedig nem könnyít munkája elvesztése, sem a média általi meghurcoltatás. Saját és családja biztonsága érdekében egy másik államban megpróbál tiszta lappal újrakezdeni, ám új személyazonossága ellenére sem tud megszabadulni múltja kísérteteitől. Nem is sejti, hogy a rémálmainál is szörnyűbb veszély fenyegeti a tragédia egyik bosszúszomjas áldozata személyében…
A film a 2002. július 1-jén bekövetkezett németországi repülőgép-szerencsétlenséget dolgozza fel. Überlingen légterében két gép, a baskír légitársaság utasszállítója összeütközött egy teherszállító géppel. A tragédia során 71 ember, közöttük 47 gyerek vesztette életét – a katasztrófát senki nem élte túl. A baskír személyszállító téves információkat kapott, így a két gép ugyan akkor kezdett el süllyedni, az ütközés pedig elkerülhetetlenné vált. Az esetet nemzetközi konfliktusként hosszú nyomozás és nagy sajtóvisszhang követte. A végeredmény a Skyguide légi irányító cég bocsánatkérésével zárult, amely végül teljes felelősséget is vállalt a balesetért. A történtek idején a megszabott két fő helyett csupán a dán származású Peter Nielsen volt szolgálatban, aki hibás információkat szolgáltatott a baskír gépnek.
A tragédia egyik elszenvedője Vitalij Kalojev volt, aki feleségét, kislányát és kisfiát veszítette el a szerencsétlenségben – a nyomozás során ő talált rá lánya holtestére, ami csodával határos módon épen érkezett a földre több mint 10.000 méter magasságból. Számára a cég bocsánatkérése nem volt elég kártérítés: egy évvel az események után családja szeme láttára leszúrta a légiirányítót, Peter Nielsent.
Az Utóhatás egy független amerikai film Elliott Lester rendezésében, aki Javier Gullón forgatókönyvíró segítségével nem csak vászonra vitte a történetet, de valamelyest át is írta azt, elvett és hozzá is adott elemekt. Megtörtént események alapján dolgozni nem egyszerű feladat. Sokszor előfordul, hogy a könnyebb befogadhatóság érdekében felvizezik a történetet, itt azonban éppen az ellenkezője történt: megszabadítva a politikától, a film kizárólag a tragédiára koncentrált, és így nagyobb magasságba emelte. Roman Melnik története ugyan részleteiben eltér a valós eseményektől, a lényeg azonban érintetlen, az üzenet pedig kristálytiszta. Egy férfi, aki bocsánatkérést akar, és egy másik, aki megbocsátást remél, ám egyikük sem kapja meg – a tragédia, amit egymás életében okoztak, helyrehozhatatlan, az élet azonban semmire sincs tekintettel, csak megy tovább. A film tökéletesen bemutatja ennek a lehetetlen helyzetnek a kettősségét, az áldozatból lett bűnösét, és a bűnösből lett áldozatét egyaránt, és szerencsére nem követte el azt a hibát, hogy a bűnösségükkel kapcsolatban felmerülő kérdésekre megpróbál választ adni. A két férfi tette a megfelelő szemszögből nézve megbocsájthatatlan, ez azonban teljesen személytől függő – éppen ezért az Utóhatás legnagyobb ereje a nézőben rejlik, azokban a lelki folyamatokban, amiket elindít és megmozgat az egyénben. Ebben a filmben nem látjuk a költségvetés mennyiségének kéznyomát, mert nem arra figyelünk első sorban. Ez a dráma a látvány helyett a nézőkre fektette a hangsúlyt, a mi érzéseinkre és befogadóképességünkre. Az Utóhatás ilyen szempontból a nézőn áll vagy bukik: ha valaki nem tud megfelelően ráhangolódni, oda az élmény.
Ez az üzenet nem lenne teljes, ha nem a megfelelő módon tárulna a nézők elé. A színészek egytől-egyig élethűen alakítják szerepeiket, még azok is, akik mindössze pár percig vannak a vásznon. Arnold Schwarzenegger megannyi akcióhős után is képes egy mindennapi férfi lassan megbomló elméjébe bújni anélkül, hogy eltúlozná a karaktert. Nem produkál rohamokat, nem tör ki könnyekben, a fájdalom mégis süt minden porcikájából. Meglehet, egyesek hiányolják majd a tőle megszokott „macsó” karaktert, de fontos megjegyezni, hogy Schwarzenegger lőfegyver, menő felszerelés és robbanások nélkül is ugyan olyan értékű férfit alakít, mint az akciófilmekben tette. Hasonlóan remek munkát végzett Scoot McNairy is, akit eddig érdemtelenül csak mellékszerepekben láthattunk. A két férfi személyisége és fizimiskája olyan látványosan eltér egymástól, hogy már azzal feszültséget teremtenek, ha csak egymással szemben állnak. Sajnos a drámai hatás a színészi munka ellenére a záró jelenetben elmarad, enyhe befejezetlenség érzést hagyva maga után.
Az üzenet közvetítési módja is egyszerű, tiszta: nincsenek nagy effektek, mindenfelé fröcskölő vér, eltúlzott képi világ, sem feleslegesen dráma hangbetétek. Bár az erős színek, – különösen a mostanság annyira kedvelt „minden legyen fekete és sötét” stílus –, képek és hangok csak elvonták volna a figyelmet a film lelkéről, vagyis a történetről és a színészi játékról. Filmek esetében a mutatós kivitelezés nem feltétlen jár együtt a minőséggel, viszont nem is szabad elhanyagolni. Így a film inkább keltette egy televíziós produkció hatását, mint mozifilmét. Viszont öröm volt hallani, hogy a színészi alakításokat a legkisebb mértékben sem rontotta a magyar szinkronizálás. Bár Gáti Oszkár is megér egy misét, azok sem csalódnak, akiknek az eredeti hang nélkül nincs igazi filmélmény, ugyanis a magyar verzió mellett szinte mindenhol angolul is vetítik majd.
Arnold Schwarzenegger neve a stáblista élén bevonzza a nézőket, és a film – minden látvány és hang terén észlelhető hiányossága ellenére – meg is tartja őket. Tény, hogy a legtöbb Schwarzenegger- filmhez képest ez a darab szokatlanul csendes és megható, ez azonban senki kedvét ne szegje. Elliott Lester még kissé ügyetlen kezdő kézzel egy régről ismert és imádott tehetséget egy üdítően új műfajú köntösbe öltöztetett, ami meglepően jól állt neki. Ha a színész tehetsége jobb körítéssel, de hasonlóan jó történettel párosul, a drámában is hasonlóan szép pálya vár rá, mint az akcióban. A filmet a Pannonia Entertaiment jóvoltából június 1-től az ország számos Cinema City mozijában és artmoziban is vetítik.
Pontszám: 75/100
Mafab: 63/100
IMDb: 5,7/10
