Fráter Zsuzsanna 
forrás: moly.hu
A megérkezés című kötettel lezárult Urbánszki László nagyszabású Honfoglalás tetralógiája, amellyel népünk ősmagyar kori történetét hivatott elmesélni egészen a Kárpát-medencébe való érkezésig. A zárókötet 2021 novemberében jelent meg a Lazi Kiadó gondozásában, és nem sokkal később, 2021. december 6-án Urbánszki László elment. A tetralógia zárásáról szóló elemzésemet az ő emlékének ajánlom.
Két évvel ezelőtt keresett meg Urbánszki László először azzal, hogy lenne-e kedvem írni az éppen megjelenő Honfoglalás sorozat első kötetéről, A vérszerződésről. Mivel szeretem a történelmi regényeket, és az a néhány novella, amit előtte tőle olvastam, tetszett, így igent mondtam a felkérésre. Habár a regény nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet, és ezt a kritikámban ki is fejtettem, Urbánszki László megköszönte az értékelésemet, majd néhány hónappal ezelőtt, a zárókötet megjelenésekor újra felkért recenzióra. Azt hiszem, ez a gesztus tökéletesen kifejezi emberi és írói karakterét. Olyan ember volt, aki méltósággal fogadta a bírálatot is, értékelte az építő kritikát.
Mivel csak a tetralógia első részét olvastam, a regényfolyam további részei kimaradtak, így egy kicsit nehezen rázódtam bele a sorozat zárókötetébe. De mivel a történet a valós történelmi eseményeket követi, így sikerült hamar képbe kerülnöm a cselekménnyel kapcsolatban.
A regény a 891-895 közötti időszakot mutatja be. A magyar törzsek úton vannak régi-új hazájuk felé, közben a pásztorok viaskodnak egymással a legelőkért, gázlókért. A besenyők betódulnak a hátrahagyott területre, és új ellenség is megjelenik: a bolgárok. Kihasználva a magyarok viszonylagos védtelenségét, többezres rablóseregek támadnak, rabolnak, gyilkolnak.
A magyarok leendő otthonában sincs békesség. Szvatopluk, a morvák legnagyobb uralkodója birodalmat akar építeni. A magyarok Kurszán gyula vezetésével a frank királyt, Arnulfot támogatják a morvákkal szemben. Színre lép I. Simeon, a bolgárok egyik legnagyobb uralkodója is, és hatalmas haddal tör a Déli-Bug folyó melletti magyarokra, ráadásul a túlsó part besenyői is részt kérnek a zsákmányból.
A cselekmény több idősíkon fut, ugrálunk az időben előre és hátra. A főbb események 893-ban, 891-ben és 895-ben történnek. Az időbeli ugrásoknak köszönhetően a cselekmény is több szálon fut, sőt, valójában nem is igazán lehet kijelölni egy fő cselekményívet, hanem különböző mozaikokat kapunk a magyarok honfoglalás kori időszakából, az áttelepülés körüli csatározásokból. A cselekmény így kifejezetten epizodikus, sokszor olyan érzése van az embernek, mintha egy novellafűzért olvasna.
Az epizodikus történeteket a főbb szereplők és a témaegységek kötik össze: Cobor és a szláv vándorfalu kalandjai, Árpád és Főlegláb kutya történetei, Kurszán hadakozásai a Kárpát-medencében, Karacs és Jutocsa csatái a besenyőkkel és a bolgárokkal. Tehát nincs valódi íve a regénynek, hanem elkezdődik egy bizonyos ponton, majd befejeződik egy tetszőlegesen kijelölt másikon, ami egy fikciós esemény. A kötet Vörösmarty eposzának, a Zalán futásának parafrázisával zárul, ezzel tiszteleg a honfoglalásról szóló klasszikus előtt.
A szereplők nem fejlődnek a történet folyamán, konkrét főhősről pedig egyáltalán nem beszélhetünk. Egyedül Cobor, a kiskamasz hős lehet kivételnek tekinteni, akinél valamiféle jellemfejlődést is megfigyelhetünk. Mivel a tetralógia első kötetének legjobb karaktere is egy kamasz szereplő, Karacs volt, így ki merem jelenteni, hogy Urbánszki László leginkább talpraesett kamasz hősök teremtésében kiemelkedő. Cobor alakja is élő, egyedi és nagyon szerethető.
A regény elbeszélésmódjára itt is jellemző a hagyományos, mindentudó narrátor alkalmazása, aki sajnos többször kibeszél a szövegből: magyaráz az olvasónak, előadást tart. Ez sokszor zavaró, kizökkenti az olvasót, megtöri a szöveg lendületét. Az első kötethez hasonlóan itt is érzékletes, élő leírásokat kapunk a tájról, a természettel együtt létező emberek életéről. A sokszor kifejezetten naturalista leírások a csaták, az egyes emberek kegyetlenségének ábrázolásában is megjelennek. Ezek a véres, sokszor horrorisztikus leírások kifejezetten megviselhetik az olvasót. Ezeknek az erőszakos jeleneteknek az ellensúlyozására hivatottak a humoros, leginkább jellemkomikumra építő epizódok. Így a humor egyik forrása Főlegláb, a tolvaj kutya megmosolyogtató rövid kis kalandjainak beiktatása. A komikum kevésbé szofisztikált válfaját képviseli a regényben megjelenő altesti humor. (Azt hiszem, még egyetlen műben sem olvastam még ennyit az emberi és állati ürülékről, mint ebben.) Ennek a mellőzése azt hiszem, mindenképpen jót tett volna a kötetnek.
Összességében tehát sok hiányossága, hibája van a kötetnek, mégis élvezhető olvasmány, sok kalanddal és egy nagyon szerethető kamasz hőssel. Ráadásul ezzel a kötettel lezárul az a nagyívű vállalkozás, melyet Urbánszki László magára vállalt, A megérkezéssel a magyarok révbe értek a Kárpát-medencében. Lezárult a nagy mű, az alkotó pedig megpihent, örökre. Szelleme azonban műveiben tovább él halhatatlanul.
