NBence 
Michelle (Mary Elizabeth Winstead) egy konfliktuskerülő ember, aki inkább elmenekül a problémák elől, mintsem szembenézzen velük. A nyitó jelenetben éppen egy párkapcsolatból menekül, amikor is autóbalesetet szenved. Aztán egy bunkerben tér magához, a falhoz bilincselve. Utolsó emléke, hogy éppen frissen hátrahagyott vőlegényével telefonált – aki hangja alapján valójában egy Ben álnéven futó Bradley Cooper – aztán se kép, se hang. Pánikszerű ébredése után azonnal munkához lát, hogy valamiképpen kiszabadítsa magát és megtudja mi történt vele. Nemsokára megjelenik a színen fogvatartója, Howard (John Goodman). Howard egy rejtélyes figura, akiről a néző, már az őt alakító színész miatt sem igazán tudja, hogy mit higgyen el és mit nem. Howard ugyanis magát megmentőnek állítja be, és tájékoztatja Michelle-t, hogy nem csupán az autóbalesetet követő néhány napos lábadozási időt fogja eltölteni ezen az óvóhelyen, hanem az elkövetkező jó pár évet is. Az Egyesült Államokat ugyanis támadás érte, a levegő szennyezett és minden összeköttetés megszakadt a felszínnel. Michelle nem nyugszik bele a történtekbe, és minden igyekezetével azon van, hogy valahogy mégis kijuthasson a bunkerből. Percek múlva egy újabb szereplő bukkan fel, a szintén megsebesült Emmett (John Gallagher Jr.). Emmett megerősíti ugyan Howard történetét, ám ettől még semmi sem lesz kerek a sztoriban.
A film legfőbb értékét, a titokzatosságot megőrizve inkább nem részletezném tovább a történetet, mert ennek a mozinak tényleg az a legjobb, ha a néző csak úgy, különösebb utánajárás nélkül egyszerűen csak beesik megnézni. Persze már maga a film címe és a produkció felett atyáskodó J. J. Abrams neve is igencsak árulkodó, de nem csupán ebben mutat rokonságot Matt Reeves eredeti Cloverfieldjével. Mindkét film sejthetően ugyanabban az univerzumban játszódik, de hogy pontosan mi az alapfelállás, azt borítékolhatóan senki nem fogja könnyedén összelegózni. Dan Trachtenberg elsőfilmes rendező ugyanis remek érzékkel – és nyilván hallgatva Abrams mester tanácsaira – fogott hozzá a produkcióhoz. Reeves eredetijéhez hasonlóan itt is egy valódi meglepetésfilmmel van dolgunk. Nem olyan újszerű a szemléletmód, mint a 2008-as verziónál, de a végeredmény cseppet sem unalmasabb. Reeves nagyszerű ötlete ugyanis abban állt, hogy a found footage horrormozik megoldásait adaptálta katasztrófafilmes környezetbe, nagyrészt ismeretlen színészekkel és ahol lehetett, minimalista eszközökkel megfűszerezve. Az így beoltott hibrid cseppet sem emlékeztetett a jól megszokott katasztrófa/szörnyfilmekre, a jó értelemben vett sokk pedig nem is maradt el. Ezt a receptet ismételte meg Trachtenberg is, persze változtatott az összetevőkön és az arányokon.
A Cloverfield Lane 10 ugyanis alapvetően egy misztikus, apokaliptikus köntösbe bújtatott thriller, amely mindössze három szereplőre koncentrál és végig karakterközpontú mozi is marad. A cselekmény persze nem túl eget rengető, a film első és utolsó tíz perce nagyjából a lényeg, a többi csupán töltelék. Ebben az esetben azonban a tölteléken is nagyon nagy hangsúly van, hiszen nem csupán átkötés a fináléhoz, hanem valódi izgalomfaktor is – habár a megoldáshoz csak igen aprólékosan tesz hozzá. A forgatókönyv meglepően koherens és jól egyensúlyoz a három eltérő karakter között. Josh Campbell és Matthew Stuecken hiába újoncok, ez a rendezéshez hasonlóan itt sem látszik meg. Az izgalmak átgondoltan adagoltak, a nyomasztó hangulatot pedig helyenként meglepően jól sikerült betétekkel oldják fel. A szükséges humor mellett azonban nem sikkad el a társadalmi mondanivaló sem. Az alacsony költségvetés a film jellege miatt többségében nem ütközik ki bántóan, a kamerahasználattal (rengeteg szuperplánnal és félközeli felvétellel), illetve a CGI orgiát nélkülöző vizuális megvalósítással ügyesen lavíroztak Trachtenbergék. Mit sem ért volna azonban a fiatal filmesek ügyeskedése, ha nem találnak három ennyire jól muzsikáló színészt a produkcióhoz.
A film fő ütőkártyája ugyanis egyértelműen a színészi játék. Mary Elizabeth Winstead egy teljesen átlagos, mondhatnám unalmas alapanyagból kerekít ki egy egészen korrekt portrét. Játéka végig realisztikus, emberközeli, és ami a legjobb, hogy a kulcsjelenteknél sem csorbul az alakítás minősége. Nem emelném piedesztálra pusztán ezért a filmért, de a nem túl veretes pályájának legjobb alakítása ez a mostani. Bízom benne, hogy jó ugródeszka lesz ez a munka. Ahogyan John Gallagher számára is megadatott a lehetőség a bizonyításra. Gallagher karaktere némiképpen könnyebb feladatot jelentett, azonban nélküle egyértelműen elhasalt volna a mozi, ezért pedig jár a dicséret. Persze kettőjüket összeadva sem akkora, mint John Goodmannek. Goodman persze nem most először merészkedett távol a komédia műfajától, de az átlag (magyar) mozinéző számára ő eddig nem volt több egy mackós humorzsáknál, aki néha karácsonyi filmekben eljátssza a jóságos nagypapát. Howard rejtélyes karakterét egyértelműen ő tölti meg azzal a tartalommal, amit végül a vásznon láthattunk. A szkriptjei nem a legjobbak, ahogyan az információszegény háttér sem; de egy ilyen öreg rókának erre nincs is szüksége. Mimikája, testbeszéde – külön felhívnám a figyelmet arra, hogy pusztán a kezének ökölbeszorításaival mikre képes – parádés; a kinézet és a tartalom elképesztő hatékonysággal zavarja össze a nézőket.
A sok pozitívum ellenére a Cloverfield Lane 10 még korántsem tökéletes alkotás. Szakmailag nagyrészt rendben van a film, a rendező jól használja a szűk teret, jól mozgatja szereplőit és ügyesen bánik a feszültséggel is, azonban kár, hogy pont a végére fogyott el a muníció. A konfliktus megoldása ugyanis, – hasonlóan a suspense mozik többségéhez,– túlságosan összecsapott, illetve a nagy igyekezet ellenére egy-két logikai baki is becsúszott. Plusz nem válik dicséretére a produkciónak a finálé kínosan fapados képi világa sem. Low budget ide vagy oda, az utolsó tíz perc amúgy is bűzlik a készítők izzadságszagától, hogy valahogy végül a Cloverfield univerzumhoz kapcsolják a filmet. Gyanítom itt vastagon Abrams bácsi keze lehet a dologban, és ezt nem csak a Super 8-re (2011) hajazó megjelenésből vehetjük észre.
Összegzésként elmondható, hogy egy jól komponált, minimalista thrillerrel állunk szemben, amelyben egy ügyes (debütáló) rendező és forgatókönyvírói csapat mellett parádés színészek dolgoznak. Karakterfókuszú drámaként, és körömrágós thrillerként ütős mozi, de mint a Cloverfield univerzum építőkockája már kevésbé jól funkcionál. Ha elvárások és prekoncepciók nélküli, izgulós kedvünkben ülünk be a moziba, biztosan jól szórakozunk, ám minden más esetben picit keserű szájízzel fogunk távozni. Különösen igaz ez, ha Abrams sci-fis zsenialitását és a Cloverfield-rejtélyt fürkészve állunk a produkcióhoz, mert akkor hatalmas koppanás lesz a jussunk.
Értékelés: 71/100
IMDb: 7,7
Mafab: 82
