Eszter 
A világhírű lengyel filmrendező jelenlétében került bemutatásra hétfőn este a budapesti Művész moziban Pörös Géza Krzysztov Zanussi világa című kötete.
Krzysztov Zanussi a lengyel filmművészet világhírű alakja, aki számos játékfilmet, televíziós filmet, illetve rövid-és dokumentumfilmet készített. Szerzői filmes alkotásaiban felfedezhető egyfajta társadalomkritika, ám helyesebb úgy fogalmazni, hogy filmjei morális értékekről, a világ ellen folytatott egyéni küzdelmekről szólnak, melyekről semmi nem vonja el a figyelmet. Zanussi művészete a minimalizmusban, a sallangmentességben gyökerezik, melynek legfőbb eszköze a puritánság és a mérnöki precizitás. Az élet, mint nemi úton terjedő halálos betegség (Zycie jako smiertelna choroba przenoszona droga plciowa, 2000), az Illumináció (Iluminacja, 1973), a Védőszínek (Barwy Ochronne, 1977) vagy a Persona non grata (Persona non grata, 2005) egyaránt kihagyhatatlan alkotások, melyeket abban a pillanatban felidéztem, amint a Művész mozi halljában a kezembe vettem Pörös Géza monográfiáját.
„Krzysztov Zanussi 2015 nyarán töltötte be 76. életévét.” – olvasom a sajtóanyag második oldalán, miközben a szemem sarkából látom a színpad felé lépdelni az urat, akin nem fog az idő. A világhírű rendező ugyanis egy pillanat alatt végtelen energiával, lelkesedéssel és leplezetlen humorral tölti be a mozitermet, és legyen bármi az oka, alig tűnik hatvannak. A hivatalos köszöntőt követően Báron György filmkritikus kezdi meg az egyre és egyre kötetlenebbé váló beszélgetést, kiemelve Zanussi tetemes mennyiségű mozgóképet tartalmazó életművét, ám utalva arra, hogy – mondhatni – egész életében egyetlen filmet készített, hiszen ugyanabba a kérdéskörbe helyezhetők alkotásai. A lengyel filmrendező válaszában elismeri, hogy sokszor találkozik ezzel a meglátással, majd kedélyesen megjegyzi, hogy Thomas Mann vagy épp Bergman munkásságáról is lehet így nyilatkozni.
Zanussi később beszél arról is, miként látja az európai és az amerikai filmgyártást, előbbit manufaktúra-szerű filmkészítésként ítéli meg, ahol az alkotóművész szinte egyedül faragja a művet, utóbbiról pedig szelíden mondja, hogy tömegeket megmozgató gyártás, s azonnal kiemeli, hogy pont emiatt képes kiválóan megszólítani tömegeket, majd hozzáfűzi: „attól még, hogy egy filmet tömegek néznek meg, nem feltétlenül jelenti azt, hogy értékes.”
Báron György ezután a film jövőjéről faggatja, melyre válaszul Zanussi halkan megjegyzi, hogy bár új csatornák állnak rendelkezésre, nem biztos, hogy ezek hozzátesznek a filmművészethez. Ettől függetlenül akkor is rendkívül boldog, ha valaki okostelefonon nézi meg egy filmjét – szúrja közbe, majd feleleveníti, hogy Shanghai utcáin járva egyszer felfedezett egy helyet, ahol illegálisan terjesztették a filmjeit, ám ő le akart fotózkodni velük, hiszen mérhetetlen örömmel töltötte el, hogy ott is kíváncsiak az alkotásaira.
Ezután a közönség kérdéseire is maradéktalanul válaszol, s megígéri, amíg él, alkotni fog. Hamarosan bemutatásra kerül egy színpadi darabja, illetve jelenleg is egy új forgatókönyvön dolgozik, ennek kapcsán pedig azt is elárulja, hogy a film története a Faust-legendához kapcsolódik. Szó esik magyarországi kapcsolatairól is, kihangsúlyozva, hogy több magyar film producere volt, melynek kapcsán a lengyel-magyar szál boncolgatására kerül sor, mikor is elhangzik a mondat, amit aztán a hallgatóság kétségtelenül hazavisz magával: „Ez egy találós kérdés, honnan ez a magyar szál. De ott vannak például a csehek. Ott értem a nyelvet, de nem értem az embereket, s most itt vagyok Magyarországon, ahol nem értem a nyelvet, de értem az embereket.”
A rendkívül jó hangulatú beszélgetést – melyet igencsak nehéz volt abbahagyni – követően Zanussi Persona non grata (Persona non grata, 2005) című filmjének vetítése következett, melyről a rendező többet között a következőt mondta: „A főhős egy olyan idealista ember, aki megismerte a világ minden gonoszságát, és így nehéz idealistának maradni. Ez nem egy szomorú, hanem egy melankolikus alkotás arról, hogy meg tudjuk reformálni a valóságunkat, hogy az kevésbé legyen szörnyű.” – és hogy őszinte legyek, pontosan ezt láttam.
