A Radnóti Színház új játszóhelyet nyitott meg a Kazinczy utcában, melyben több bemutatóval várják a közönséget.
„Minden pátosz nélkül mondom, hogy rendkívül fontos pillanat részesei vagyunk, és ebben szeretnénk osztozni veletek: egy új alkotói tér, bázis születik, ez különösen nagy jelentőségű az egyik legkisebb fővárosi kőszínház esetében.” – nyitotta meg Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a Radnóti Tesla Labor sajtótájékoztatóját.
A Radnóti Színháznak régi vágya, hogy létrehozzon egy második játszóhelyet, amely egy olyan nyitott tér, ahol még látványosabban megjelenhetnek a kísérletező tendenciák és a kortárs drámák. Az épület második emeletén felújították a színháztermet és a foájét. Az utóbbi kialakítására Fónagy Dóra belsőépítészt kérték fel. „Nem lehet elégszer elmondanunk, hogy nem a Radnóti Színház építkezik, hanem a színház mögött zajlik egy építkezés immár második éve, ami érinti a működésünket. A lecsökkentett színpadméretünk miatt játszunk 2. évada 6-7 helyszínen. Az, hogy a Radnótin kívül még egy játszóhelyünk legyen nem nagyzási mánia, hanem stratégiai döntés is. Amikor visszakapjuk – várhatóan 2021 tavaszán – a színpadunk leválasztott részét, azt be kell építenünk, fel kell újítanunk, hogy újra szerves egész színpadként funkcionáljon. Akkor majd a Radnóti Tesla Labor lesz az a helyszín, ahol az itt futó előadásainkkal dolgozhatunk tovább a színpadfelújítás alatt.” – folytatta az igazgatónő.
Ebben az évadban a Radnóti három kortárs művet mutat be a Tesla Laborban: Nick Payne Csillagképek című darabját Szilágyi Bálint rendezésében, Franz Xaver Kroetz A vágy című darabját Alföldi Róbert rendezi, Schwechtje Mihály filmrendező GINA címmel rendez, és közösen ír előadást a Radnóti színészeivel, valamnit a meghívott művészekkel. A Radnóti Tesla Laborban látható Hajdu Szabolcs által rendezett Gloria című tavalyi bemutató, amihez november 10-én az előadást követően szakmai beszélgetés kapcsolódik a SZÓVAL programon belül az alkotókkal és meghívott szakértőkkel. A SZÓVAL beszélgetésekre bárki jöhet, a belépés ingyenes.
Fontos küldetése az új helynek, hogy együttműködik különböző független színházi csapatokkal, hogy sikeres előadásaik továbbjátszásának adjon terepet. Olyan korábban bemutatott, népszerű produkciók láthatók, mint az Andrássy Máté–Újvári Milán alkotópáros többszörösen díjazott Elhanyagolt férfiszépségek című mozgásszínházi előadása, Pass Andreától a Staféta-díjas, családon belüli konfliktusokat érzékenyen bemutató Napraforgó című produkció, vagy a Mátyás Irén-díjat nyert előadás, Lackfi János Hinták című műve Galgóczy Judit rendezésében. A Trafó Kortárs Művészetek Házával együttműködve ebben az évadban csak itt látható Kelemen Kristóf, a Radnóti dramaturgja és a képzőművész Pálinkás Bence György Magyar Ákác című közös előadása, amely számos nemzetközi színházi fesztiválon vendégszerepelt nagy sikerrel.
A Radnóti Tesla Laborral együtt indul a NARRATÍVA, az egy hónapja alakult, nagyreményű alkotóközösség. A NARRATÍVA a fiatal rendezőgeneráció legjobbjainak, a külön-külön már most komoly szakmai sikereket elért Kovács D. Dániel, Szenteczki Zita, Pass Andrea és Hegymegi Máté összefogása. A színházrendező, báb-szakirányos, mozgás-rendező, színházi neveléssel, drámaírással foglalkozó alkotók külön-külön jártak már sok helyen, számos kőszínházi rendezésen felül összesen 25 bemutatót tartottak befogadószínházakban. Törekvéseiket egy közös cél érdekében kívánják fókuszálni ahhoz, hogy szabadon alkothassanak. Működésükkel a színház szerepét, létjogosultságát, felelősségét kívánják újragondolni a független színházi intézményrendszeren belül. 9 pontos kiáltványban fogalmazták meg céljaikat. Hosszútávú tervük, hogy a 2020/2021-es évadtól egy mobil színházi bázist teremtsenek meg egy kamion félpótkocsiján, hogy komplex színházi eseményeket tudjanak megvalósítani olyan helyeken, ahová a színház nem jut el. Indulásukat a Radnóti Tesla Labor segíti, a NARRATÍVA bemutatkozó évada négy produkciója itt lesz látható.
Olyan történetekkel dolgoznak, amelyek középpontjában az ember, annak igazság- és boldogságkeresése ütközik a környezettel, az elvárásokkal, a minket körülvevő világgal. Hisznek a klasszikus drámairodalom érvényességében, amelyre az adott mű szellemiségét megtartva, de a textust újraértelmezve kívánnak építeni. Emellett a NARRATÍVA minden évadban legalább egy olyan bemutatót vállal, amelynek a kiindulási alapja kortárs, magyar szöveg.
A meglepetés erejével hívják közös felfedezésre a nézőt olyan előadásokkal, melyek problematikája az alkotók számára is kihívást jelent. Hiszik, hogy a „színházbajárás rutinjából” való kizökkentés lehetőséget teremt a nézők és alkotók közti párbeszéd elindítására, amely azonban nem „cimborálás”, hanem a különböző világszemléletek érzelmi és gondolati ütközése. A folyamatos interakció pedig tovább formálja az előadásokat, így a velük való munka a bemutató után sem ér véget.
A NARRATÍVA politikus színház, hiszen a politika szó jelentése: közélet — ez értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politikát folytat. A társulat a társadalmat izgató kérdésekről kíván beszélni, de nem úgy, hogy előadásaik csak egy bizonyos táborhoz szólnak. Számukra a színház a közös gondolkodás fóruma, amelyet a mindenkori kormánynak támogatnia kell, hiszen a demokrácia csak a közös, szabad véleményformálással tartható életben.
„Amikor összeér és kellő elhivatottság társul egy művészeti szándék kiteljesítésére, az mindig robbanhat és hatást gyakorolhat hosszútávon a társadalomra. Kívánom, hogy ez az alkotói energia éltesse mind a NARRATÍVA alkotóit, mind pedig a Radnóti társulatát!” – zárta be a sajtótájékoztatót Kováts Adél.
Virtuális bejárás a Radnóti Tesla Laborban: