Fráter Zsuzsanna 
Szeptemberben jelent meg Elena Ferrante, a Nápolyi regények sorozat (melyből Brilliáns barátnőm címmel az HBO gyárt sikersorozatot) írónőjének legújabb kötete, A felnőttek hazug élete magyarul a Park Kiadó gondozásában. A regény olaszul tavaly ősszel debütált, és rögtön nagy visszhangot váltott ki, idén májusban pedig bejelentették, hogy a Netflix és a Fandango közösen gyárt sorozatot belőle.
A felnőttek hazug élete egyszerre felnövéstörténet, lélektani regény, társadalmi kórkép és a ’60-as, ’70-es évekbeli Nápoly szociográfiája. A története szerint a kamaszkor küszöbén álló Giovanna a nápolyi elit tökéletesnek látszó életét éli tökéletesnek látszó családjával és barátaikkal. Ám ahogy egyre jobban kiütköznek arcán a kamaszkor rusnyaságia, úgy akarja mindinkább megérteni önmagát, a testében végbemenő változásokat. Ám ehhez alá kell merülnie apja elfeledett rokonságának, egy másik Nápolynak a világában. „Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást” – ahogyan a regény fülszövege írja.
Aki ismeri Ferrante Nápolyi regények sorozatát, az ismerősként fogja köszönteni A felnőttek hazug életének alakjait, helyszíneit is. Az elit és a szegény városrész szereplői már-már tipikus Ferrante-alakok, s maga a város, Nápoly, itt is szinte regényalakként van jelen. Olyan élő, lélegző, mintha húsvér ember lenne, aki megragadja a hősöket, hiába küzdenek foggal-körömmel ellene, nem enged. Mint valami túlféltő anya, körömszakadtáig ragaszkodik gyermekeihez.
Giovanna, a regény főhőse hatalmas utat jár be mind az élő-lélegző Nápoly, mint pedig önmaga, és a körülötte élők megismerésében. A gyermeki ártatlanság idillikus állapotából kiszakadva kell bolyongania a felnőttek kaotikus, álságos és képmutató világában, hogy rátalálhasson a saját útjára.
A kötet értékelői közül többen jelezték a moly.hu oldalon csalódottságukat, hogy nem szimpatikusak a szereplők, nem tudnak azonosulni velük, és a regénynek nincs igazi cselekménye. A nehezményezők azonban azt nem veszik észre, hogy a Ferrante művének nem is ez a célja. Nem akarja szerethetővé tenni a hőseit, hanem az emberi természetet mutatja meg szépítéstől, sallangoktól mentesen. Feltárja az esendőséget, a kicsinyességet, a gyengeséget, a hibákat, apró és nagy bűnöket, amiket el akarunk rejteni. Nyers, őszinte, leleplező. Bár hősei nápolyi alakok, magukon viselik a város stigmáit, mégis univerzálisak, általánosak. Az örök ember mintaképei, akik mi magunk vagyunk. És ha nem tudjuk őket szeretni, ha nem tudunk velük azonosulni, az a mi hibánk. Nem szeretünk tükörbe nézni.
A másik hiányolt elem a cselekményesség. Valóban, Ferrenta a hangsúlyt nem a cselekményre, hanem a narrációra helyezi, és ezt a regény bevezetésében meg is fogalmazza: „… semmi nincs, ami az enyém lehetne, ami egyáltalán elkezdődött vagy befejeződött volna, legfeljebb egy gubancos csomó, és senki, még e sorok írója sem tudja jelen pillanatban, hogy ott van-e benne egy történet magva, vagy pusztán megváltás nélküli, kusza fájdalom az egész.” Tehát a kötetben a hangsúly nem a cselekményvezetésen, a dramaturgián van, hanem a narráción. Ferrante játszik, kísérletezik az emlékek felidézhetőségével, rekonstruálhatóságával, az érzelmek, benyomások átadhatóságával, az elme utólagos értelemkeresésével a megtörtént események láncolatában. A regény tulajdonképpen egy fantasztikus írói játék a történetek elmesélhetőségéről.
Ehhez a narrációs játékhoz illeszkedik a regény nyelvezete is, amit magyarul Király Kinga Júlia fordításában olvashatunk. A kötet egészére egyfajta álomszerű líraiság jellemző, ami helyenként összekeveredik a nápolyi darabosabb nyelvjárással, időként pedig szókimondó nyersességgel, obszcénitással. Az összhatás mégis arra készteti az olvasót, hogy alámerüljön a szövegben, a nyelvezet pedig magával sodor.
Összességében A felnőttek hazug élete felkavaró, megrázó olvasmány, ami mégis azonnal magával ragad és beszippant. Lehetetlenség szabadulni a hatása alól, egyes mondatai napok visszhangoznak még a fejünkben, vitatkozásra, újragondolásra késztetnek. Így ez a regény is bizonyítja, hogy Elena Ferrante a kortárs irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, érdemes munkásságára odafigyelni.
