A Katona József Színház június 22-i évadzáró ülésen Máté Gábor elmondta: az évad sikereinél sajnos nyilvánvalóan emlékezetesebbek lesznek a nehézségek, amelyekkel a színháznak november óta szembe kellett néznie. Máté Gábor igazgatói megbízatása most lejár, de újra beadja pályázatát. Az új évad pedig már augusztusban indul a Poppea megkoronázása című előadással.
A társulat ismételten megköszönte nézőinek, hogy vissza nem váltott jegyeikkel, pénzbeli támogatásokkal és üzeneteikkel nem csak anyagilag, hanem lelkiekben is támogatták a színházat ebben a kihívásokkal teli időszakban!
Az igazgató bejelentette, hogy ismét beadja pályázatát a következő öt évre, mivel megbízatása 2021 januárjában lejár.Megköszönte azon társulati tagok munkáját, akik a karantén ideje alatt is folyamatosan azért dolgoztak, hogy hozzájáruljanak a járvány elleni védekezéshez, vagy részt vettek az online produkciók létrehozásában, elősegítve ezzel a közönséggel való virtuális kapcsolattartást. A varroda és jelmeztár munkatársai védőmaszkokat gyártottak, Fullajtár Andrea ötlete alapján, szakértők bevonásával Vírusvideók címen készült közszolgálati sorozat, Dankó István és Kocsis Gergely pedig az Index.hu-val és a Prompt Médiával együttműködve valósította meg a nagy nézettséget hozó Márki árulása c. videósorozatot. Mindezeken túl a költészet napjára és Trianon 100. évfordulójára is készített online tartalmakat a színház. A Mitos21 nemzetközi színházi hálózat részeként részt vettek továbbá a stockholmi királyi színház Krízis és reflexiók c. izgalmas kezdeményezésében is, mely a koronavírus-járvány „láthatatlan hőseiről” szóló videókkal mutatta be a járvány sokak számára ismeretlen aspektusait.
Máté Gábor elmondta, hogy a szokásosnál korábban, augusztus második felében, a Poppea megkoronázása című előadással indul a következő évad. Az, hogy akkor milyen egészségügyi előírásokat látnak hasznosnak, nagyban múlik az elkövetkező hetek fejleményein: növekszik-e a vírusveszély, változik-e a nézők bizalma a rendezvényekkel szemben. Figyelik a nyári szabadtéri színházak és a beltéri mozik működésének tapasztalatait. Szeretnének a többi budapesti színházzal közös egészségügyi protokollt bevezetni, hogy a nézők egységes szabályok szerint látogathassák a színházakat. Az augusztus- szeptember-októberi műsorra júliustól lehet majd jegyeket váltani a weboldalon. A konkrét időpontot hamarosan ismertetik.
A hagyományoknak megfelelően átadták a belső művészeti elismeréseket. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat – amelyet Máthé Erzsi tizenhét éve alapított – Bodnár Erika vehette át.
Az évadban legtöbbször, 124 alkalommal Tasnádi Bence lépett színpadra, őt 122 előadással Elek Ferenc követte. Pálmai Anna pedig 117 előadásban szerepelt idén.
Távozik a társulatból Dér Zsolt, Mészáros Blanka, Nagy Ervin és Nádor Lili, aki 25 éven át volt a színház művészeti titkára. Helyét Sütheő Márton veszi át. Ő korábban rendezőasszisztensként és a Kamra titkáraként dolgozott. Új tagként Tarnóczi Jakab rendező szerződik a Katonához.
Színházpedagógiai programjuk, a Behívó idén ősszel mutatja be Közügyeink című projektjét, amiben felnőttek vallanak a rendszerváltásról és azokról a társadalmi eseményekről, amik napjainkig alakították az életüket. A koronavírus miatt a következő évadra csúszik a You Perform fesztivál, amin a magyar fiatalok német, holland, francia fiatalokkal közösen fejezik ki Hamburgban, mit gondolnak az őket körülvevő világról.
A 2020/21-es évad első két premierjét októberben tartják. Shakespeare Othelloját Székely Kriszta állítja színpadra a Katonában. A Kamrában pedig Máté Gábor rendezésében mutatják be Nick Payne Hát, ha van is, én még nem találtam meg c. művét. Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében jön létre, mint a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Katona József Színház közös programja. Decemberben is két bemutatót láthat a közönség: az Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész drámáiból összeállított Isten, haza, család… munkacímű előadást Tarnóczi Jakab viszi színre a Kamrában, ezzel párhuzamosan Shakespeare Lear királyát Zsámbéki Gábor rendezi a nagyszínpadon.
Az évad második fele a következőképpen alakul: 2020 márciusában először a Frankenstein munkacímű, Mary Shelley regénye alapján készülő darabot mutatják be Tárnoki Márk rendezésében a Kamrában. Tárnoki 2019-ben Ascher Tamás növendékeként szerzett diplomát az SZFE rendező szakán. Ezt követően Brian Friel Apák és fiúk c., Turgenyev regényéből adaptált művét Ascher Tamás viszi színre a nagyszínpadon. Április végén Heinrich von Kleist Pentheszileia c. drámájának Mikó Csaba által készített változatát láthatják a nézők a Kamrában. Rendező: ismét Tarnóczi Jakab. A következő évad két utolsó premierjére májusban kerül majd sor. Ekkor pótolják az idénre tervezett Moszkva-Peking Transzszimfónia bemutatóját. Kárpáti Péter darabját Novák Eszter rendezi a nagyszínpadon, miközben Vinnai András és Dankó István szövegéből Magyar biblia címen készül előadás a Sufniban. Rendező: Dankó István.
A szintén idei évad végére tervezett Káli holtak bemutatója 2021 őszére csúszik át. Térey regényének színpadi változatát Dömötör András rendezi.
forrás: sajtóanyag