Anon Anon 
Mi minden férhet vajon 11 percbe (vagyis az Újratervezés c. filmbe), mely elgondolkodtat, megnevettet, netán még meg is ríkat? Tóth Barnabás alkotásában minden másodperc jelentőséggel bír. Nincs felesleges pillanat a filmben. A férj és a feleség (Pogány Judit és Kovács Zsolt) minden nap együtt autóznak, és a nő közben folyamatosan adja az instrukciókat a férjnek, hogy „Ne oda menj! Mit csinálsz? Na, most aztán fordulhatsz vissza, Vilmos! stb.” Úgy tűnik, a hapsi idegeire megy ezzel, aki végül diktafonra veszi felesége állandó szövegelését, hogy később megmutassa neki, mennyire idegesítő is ez valójában. Pattanásig feszült a hangulat, kezdjük úgy érezni: Vilmos előbb-utóbb megfojtja a nőt. Ki szereti, ha vezetés közben állandóan a fülünkbe duruzsolnak, hogy mit hogyan kéne máshogy csinálni? Telnek-múlnak a hónapok, és valami megváltozik. Vilmos egy GPS-t kap ajándékba a feleségétől, de egyáltalán nem örül neki. Csak a film végén derül ki, hogy miért. Az alaphelyzetbe könnyen bele tudjuk magunkat képzelni; a kisfilmben egy teljesen hétköznapi történet elevenedik meg a szemünk előtt. Miért olyan megindító mégis ez az egész? Hát, csak mert nagyon jól felépített a film, mely egyáltalán nem giccses, valódi érzelmeket mutat be, és ad át a nézőknek. Csak azok a filmek igazán jók, amik megmozgatnak bennünk valamit, vagy felkavarnak, amin tudunk nevetni, sírni, amitől napokig képtelenek vagyunk szabadulni. Ez egy ilyen film. Egyszerűen látni kell. Tóth Barnabás alkotása megnyerte a Friss Hús fesztivál közönségdíját, az AISFF közönségdíjat Szöulban, és a legjobb kisfilmnek járó díjat az indianapolisi fesztiválon. Nem kell ennél több ajánló.
