Blackphoenix 
Elég volt elolvasnom a Sunset Limited tartalmát, és máris tudtam, borítékolható, hogy a következő Cortex-vetítésen egy igazán érdekes filmet fogok látni, amelyet egy sokfelé ágazó beszélgetés követ majd. Egyetlen, lepukkant helyiség, két férfi, egy Fekete és egy Fehér, másfél órányi vita Istenről és az élet értelméről egy kávé és egy rendkívül finom leves társaságában. Tommy Lee Jones filmje abszolút nem tartozik a nagy költségvetésű produkciók közé, ám remekül példázza a mondást, hogy a kevesebb néha több.A Fehér egyetemi professzor (akinek életre keltését a rendező úr vállalta magára) öngyilkosságot próbál elkövetni, ám a Fekete (Samuel L. Jackson) megakadályozza ebben. Miközben igyekszik az önmagát és a világot egyaránt gyűlölő professzor lelkére beszélni, és meggyőzni őt arról, hogy Jézus mindenhol ott van, és mindenkit szeret, lassan betekintést nyerünk az ő múltjába is. A Fekete férfi börtönben ült, méghozzá gyilkosságért, ahol egy ebédlői incidensnek köszönhetően kis híján életét vesztette. Állítása szerint akkor következett be életében a páli fordulat, amikor a börtönkórházban megjelent előtte Jézus. Ám az, ahogyan a Fekete életének erről a fejezetéről mesél, számomra túlságosan súlytalannak és hiteltelennek tűnik. Nem tud meggyőzni arról, hogy valóban átélte azt a mélységet, amelyből a Fehér sehogyan sem találja a kiutat. Samuel L. Jackson játékát nézve a ezen a ponton egyébként is támadt egy kis A-remény-rabjai-utánzat-érzésem. Ez azonban egyáltalán nem probléma, sőt, az átütő hatáshoz szükség is volt arra, hogy a Fekete fokozatosan hiteltelenné váljon.
Ahogy közeledünk a filmvászonra vitt, tömény filozófiai dialógus végéhez, amelyet kicsit sem hígít fel semmiféle cselekmény, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Fekete nem kerülhet ki győztesen ebből a vitából. Na de mi is az a „győzelem” és mi is az a „vereség” ebben az esetben? A meghívott előadó, Gájer László atya, a budapesti Szent István Bazilika káplánja igencsak érdekes választ adott a kérdésre. Ő maga papként teljesen másként cselekedett volna. Ugyanis egy olyan embernek, aki a Fehérhez hasonló krízisben szenved, azt felelni, hogy Jézus szeret téged, meglehetősen gyenge válasz. Éppen ezért számára a Fekete éppen akkor lett hiteles, amikor a film végén összeroppant, és belátta, hogy hiába próbálkozik a professzor megtérítésével. Gájer atya a magas lóról való prédikálásnál, az „én is voltam ott, ahol te”-típusú mondatoknál sokkal emberibbnek tartja azt, ha a segítséget nyújtó fél egyszerűen csak azt mondja, „megértelek”, és beleáll a másik krízishelyzetébe. Érdekes ellenpont volt Novák Bálint moderátor véleménye, aki a pszichológia álláspontját képviselve azt mondta, ez a megközelítés a burn out szindróma okozója, ezért soha nem szabad teljesen belehelyezkedni a segítséget kérő vagy szenvedő fél helyzetébe.
Általánosságban úgy tűnt, a film által felvetett témát mindenki magáénak érzi (vagy csak a szokásosnál oldottabb légkört biztosítottak a körbe rendezett székek), ugyanis a közönségből sokan lelkesen kapcsolódtak be a beszélgetésbe. Akadtak, akik pozitív kicsengésűnek találták a film végét, mert bár a Fekete Jézussal egyedül maradva kétségbeesetten felkiált, hogy „miért az ő szájába adtad a szavakat?!”, következő mondatából érződik, a hite azután is megmarad, hogy kudarcot vallott a „küldetésében”. Az is felmerült, hogy az emberek általában mennyire nem képesek arra, hogy valóban átérezzék mások helyzetét; az egyik néző beszámolt arról, hogy élete egyik különösen tragikus helyzetében mennyire nehezen viselte a körülötte lévők hamis látszat-segítségnyújtását.
Szívesen maradtam volna a beszélgetés végéig, de a szomszéd helyiségben a fellépésre készülődő együttes egy kissé megzavarta az élményt, így egy idő után bedobtam a törölközőt. Az azonban biztos, hogy cortexes életem eddigi legtartalmasabb programját sikerült kifognom, így abszolút megérte időt áldoznom a Sunset Limitedre.
