Frida

„Minek nekem láb? Van helyette szárnyam!” Frida Kahlo közelről

Frida Kahlo élete mára nyitott könyv előttünk. A nagyon érzékeny, tragikus sorsú művész a 2000-es évek elejére meghódította a világot. Egy kultusz alakult ki körülötte. Valódi énjébe, az élete utolsó tíz évében vezetett naplóján keresztül láthatunk bele. A Poket könyv sorozatban most megjelent Frida Kahlo: Napló hozza őt igazán közel hozzánk.

Nem titkolom, hogy ez a csodálatos mexikói művész, ez a nagyon határozott, saját magát vállaló, magáért és másokért kiálló bátor ember az első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe. Nagy élmény volt számomra – nyilván sokadmagammal együtt – amikor 2018-ban eredetiben láthattam, felkavaró, zsigerig ható, gyönyörű festményeit a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán.

Nagyon örülök, hogy olyan valaki – Szabó T. Anna – ültette át magyarra a naplóját, aki számára meghatározó a művész, aki végtelen tisztelettel és szeretettel tekint rá. Az ő fordításában megjelenő csodálatos szövegekből kiderült számomra, hogy Frida Kahlo nemcsak fantasztikus festő, de nagyszerű író, sőt, ahogy a fordító állítja, költő is volt.

Azonban bevallom, némi kétkedéssel vettem kezembe a könyvet. Milyen lehet egy képeket is tartalmazó könyv ilyen kis méretben? Hát olyan, mint egy kis ékszerdoboz! A gyönyörű kis könyvecske első részében az eredeti napló másolatát találjuk, a második részben a fordított szöveget, a napló oldalszámaival.

A napló nagyon színes, és mélyen megérinti az embert. A szín nemcsak a képeken és a különböző színű tinták által írt szövegeken jelenik meg. Nagyon sok mindenről ír a művész. Ahogy Szabó T. Anna egy interjúban mondta „minden oldal új meglepetést tartogat, teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit fogunk olvasni legközelebb, politikai manifesztót, orvosi jegyzéket, verset, szerelmes levelet vagy éppen festékkészítési receptet.”

A szövegek között, mellett, alatt, fölött rajzokat, vázlatokat, színes foltokat, kiemelet nagy betűket, különböző tintákkal írt szövegeket, a képeken szavakat látunk, és vannak egész oldalas képek is. Az egész napló egy különös kavalkád, amelyben annyira jó benne lenni. Van például egy gyönyörű oldal – nem csak egy – amelyiken különböző színű ceruzákat próbálgat a szerző, satíroz, pacát ejt, rajzol, és leírja, mit jelentenek számára a színek. Egy finom, meleg kép születik így a sorokból.

Frida csodálatosan vall Diegóhoz fűződő érzelmeiről is. Méltó helyük lenne ezeknek a soroknak a világirodalom legszebb szerelmes versei között. „Ma arra vágyom, érintsen meg téged a rám sütő nap.” – írja egy helyütt, de egyik gondolata szebb, mint a másik.

Frida Kahlo festményein, és természetesen a naplójában is központi helyet foglal el a test, a saját teste, és más testekhez való viszonya. Legbelső érzéseit fejezi ki ezekkel a képekkel, vágyait, fájdalmát, megélt kínjait. Ez a merész ábrázolás szembe megy a kor által elfogadott, idealizált formákkal. A képeken, és az írásaiban nyíltan vállalja önmagát, legyen szó a szeme felett húzódó erős szemöldökről, az elvesztett magzatokról, vagy az amputált lábáról. Hangsúlyos erős egyénisége, a sors által rámért tragédiákkal való bátor szembenézése, életereje.

„Ez nem egy olyan napló, amit olvasni kell: ezt élni kell, minden érzékünkön át.” – írja Karen Cordero Reiman Frida naplójáról. És valóban, minden érzékünkre hat, bárhol ütjük fel, jó eltűnődni a képeken, beleolvasni az éppen ott feltűnő szövegbe, biztos, hogy megérint, ad valami szépet, vicceset, vagy fájdalmasan gyönyörűt. Nem kell kronológiában lapozni, és pár percre is érdemes kinyitni, kis mérete miatt mindig nálunk lehet, hogy Frida itt maradjon, hogy ne menjen el.

„Nincs abszolút

minden változik, minden

mozog, minden fo-

rog – minden

elrepül, minden elmegy.”

Frida Kahló: Napló Pocket 2022.