Fráter Zsuzsanna 
Szükségnapló – ezzel az alcímmel jelent meg Háy János Ne haragudj véletlen volt című kötete május végén az Európa Könyvkiadónál. Az alcím és a fülszöveg alapján gondolhatnánk, hogy egyfajta karanténnaplóval lesz dolgunk, s valamilyen formában az is, de mégis valami egészen más.
Szükségnapló. Nagyon sokat gondolkodtam a jelentésén, és azon, miért pont ezt az alcímet adta Háy a kötetének, és még mindig nem vagyok biztos benne, hogy sikerült megfejtenem.
A kötet valóban naplószerű szerkezetet követ, napokra bontva olvashatjuk a bejegyzéseket március 14-től április 16-ig, azonban az utolsó három nap még további egységekre bomlik, az első kettő reggelre, délre és estére, az utolsó nap pedig órákra is le van bontva. A napló keretét a tavaszi járványhelyzet adja, valamennyire reflektál is a vírusra, karanténra, arra, hogyan élik meg az emberek a mindennapokat, milyen feszültségeket okoz a kényszerű összezártság. Azonban nem ez a kötet fő témája, mindez csupán a keretet, a kiindulópontot adja.
De ha nem a járványról, akkor miről is szól a szükségnapló? Mondhatni mindenről. Egyfajta számvetés az életről, visszatekintés, de a legfőbb témája az elengedés, a gyászfeldolgozás.
Háy írása egyfelől roppant személyes, intim, másrészről viszont nagyon is általános érvényű. A személyes gyász általános érvényűvé válik anélkül, hogy veszítene megrázó erejéből. A fő téma, a szeretett személy elvesztése, csak apránként bontakozik ki a kötet lapjain, hogy az utolsó oldalakon katartikus erővel táruljon fel. De amíg eljutunk a gyászfeldolgozásnak eddig az utolsó stációjáig, addig látszólagos csapongással, a gondolatfolyam technikát követve az élet sok fontos állomását megjárjuk. Megidéződik a múlt, a gyermekkor, ifjúság időszaka, a sebek felszakadnak, látjuk a családalapítást, a házasság mindennapjait, gondjait is. Az idősíkok egybefolynak, összekeverednek, lassan mégis kibontakozik egy élet története.
Közben szó esik magáról az írás folyamatáról, írói igazságról, hitelességről, az olvasótípusokról. Bölcselkedünk a fogyasztói társadalomról, karrierizmusról, értékrendekről, az értékek devalválódásáról. Megjelennek gondolatok a hitről, hitrendszerekről és a kereszténységről is. Ez a fajta filozofálgatás kicsit Arany és Vörösmarty öregkori gondolati költészetét idézi meg, mintha itt is egy időskori számvetésről, bölcseleti hagyatékról lenne szó.
Aztán az utolsó oldalakra háttérbe szorul a bölcselkedés, az elmúlás utolsó óráit éljük át megrázó őszinteséggel. Az elmúlás nem drámai, nincsenek utolsó nagy szavak, a halál pont olyan hétköznapi, mint maga az élet. Talán pont ez a banalitás, ez a hétköznapiság teszi mégis olyan letaglózó erejűvé és katartikussá a lezárást, ami a visszhangja még napokkal később is bennünk rezonál.
Mi tehát a szükségnapló? Ha egyetlen mondattal kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, karanténnaplónak álcázott létösszegzés és emlékállítás. Emlékállítás egy kedves halottnak, gyászfeldolgozás, miközben mérlegre kerül a múlt és a jelen. Szükségnapló, mert néha létszükség szembenézni az élettel és az elmúlással.
