Aki előre le szeretné mozogni az ünnepi súlyfelesleget, vagy már most megtelt a céges bulin, iskolai karácsonyon, vagy vizsgaidőszakban magába tömött sütiktől és édességektől, hétfőn megteheti egy jó kis Gustave Tiger, Alba Hyseni koncert kombón az Instantban.
Na de kikről is van szó?
A Gustave Tiger egy 2013-ban alakult formáció és art punkot játszanak. Aki el se tudja képzelni, hogy mit takar az art punk, annak leginkább úgy tudnám elmagyarázni, hogy olyan lendületes, mint a klasszikus brit punk, nincs tele csűröm-csavarom gitárszólókkal, ugyanakkor nem olyan primitív, amolyan bölcsész punk. Aki még így se tudja elképzelni, az hallgasson bele kicsit lejjebb.
A zenekar az országban kicsit nagyobb hírnévnek örvendő The Moog feléből (Szabó Csaba – basszusgitár, és Dorozsmai Gergő– a Moogban dob, de itt gitár), Mezősi Péterből, és Szurcsik Erikából tevődik össze. A 21.30-kor kezdő zenekar dalai meghallgathatóak/letölthetőek itt.
Amikor Alba Hysenit először hallottam élőben az akkor még Gödör klub név alatt futó akváriumban, rögtön megtetszett. A koncert után össze is futottam vele a mosdóban, és bár nem szoktam letámadni a fellépőket, de nem bírtam megállni, hogy ne gratuláljak neki, mert valami teljesen szokatlan és megkockáztatom kijelenteni, hogy kifejezetten furcsa koncerthez volt szerencsém, de pozitív értelemben furcsa. A szokatlanul mély – tényleg nagyon mély! – hangján megszólaló albán származású Alba saját zenéjét egy interjúban avantgárd világzenének nevezte, és ezzel nem is tudok vitatkozni, mert ha Woodkid barokk popzene, Alba is lehet egyedi hangzásvilágával avantgárd világzene. Alba Hyseni Project koncert az Instantban 23.00-tól, hallgass bele itt.
Aki esetleg kedvet kapott, azzal december 22-én, hétfőn találkozunk az Instantban, Facebook esemény.