Nemrég jelent meg Széchenyi Ágnes Pályaképek című kötete a Corvina Kiadó gondozásában, mely hat különleges életpályát mutat be az érdeklődőknek. A kiadvány korlátozott példányszámban érhető el.
A kötetben hat, rendkívül izgalmas huszadik századi életpálya elevenedik meg.
Elsőként négy, egymással rokonságban álló személyiség, Vészi József, Biró Lajos, Horváth Zoltán és Sárközi Márta. Lapszerkesztő, napilap-alapító, könyvkiadói munkatárs és folyóirat-szerkesztő szerepel itt egymás mellett. Biró esetében a hollywoodi karrier is megcsillan, de a hírneves forgatókönyv-író, ahogy barátai, a Korda fivérek is, megrettentek az amerikai típusú filmkészítéstől, és visszatértek Európába, hogy – az angol védővámok nyújtotta lehetőséget kihasználva – megteremtsék az angol filmgyártás egy fontos bázisát. Vészi és Biró maguk csinálták meg pályájukat, a semmiből indulva teremtettek lapokat (Budapesti Napló, Világ), és vitték tovább a régieket (Pester Lloyd). Kornfeld Móricot a születési előjog emelte eleve magasra, de a tehetség és a közért vállalt szerep tette érdemessé az emlékezetre mint a Nyugat, a Magyar Szemle, a The Hungarian Quarterly, a Nouvelle Revue de Hongrie, a Magyar Nemzet és több más jó ügy támogatóját. Szegi Pált koraérettsége vitte Kassák avantgárd mozgalmának közelébe, majd emigrációba, és vissza a korabeli magyar irodalom és sajtó közegébe.
Mindegyik pálya a monarchiából indult, egy kivételével mindegyik a szovjet érában vagy annak messzire nyúló árnyékában végződött. Mindegyik szereplő megjárta az emigrációt, ki visszatért, kit végleg kint tartott a sors.
A kötet kizárólag a nagyobb könyvesboltokban vagy online vásárolható meg!
Érdeklődni a Corvina Kiadónál lehet:
http://www.corvinakiado.hu/