OctoberAir 
„_Önarckép? Érdekes. Nem jutott volna eszembe_!”
(Kováts Albert)
A reneszánsz és különösen a 19. század óta az önarckép népszerű műfaj. Az izmusok és az 1945 utáni modern festők szívesen rögzítették arcvonásaikat, életkoruk, személyiségük változásait. Még a geometrikus absztraktok is a saját nyelvükön újították meg a műfajt. Mindig érdekes szembesülni azzal, hogy a hagyományos keretek feszegetése, a stiláris sokféleség, szemléletbeli eklektikusság mit eredményez. A jelenlegi kiállításon 15 képzőművész mutatja be önportréját, azt, amilyennek látja vagy láttatni akarja saját magát. 7 női alkotó és 8 férfi. Közülük egy szobrász (Hüber András) két textiles (Kelemen Katalin, Székelyi Katalin), négy elektrografikus (Gábos József, Láng Eszter, Lieber Erzsébet), egy kollázs készítő (Géczi János), három grafikus (Molnár Iscsu István, Szemethy Imre, T. Horváth Éva) és öt festő (Faragó Ágnes, Király Gábor, Mózes Katalin, Németh Géza, Sinkó István). Pontatlanok a besorolások, hiszen legtöbbjüknél igaz, hogy vegyes technikával dolgoztak nagyon igényesen figyelve a kivitelezésre, anyaghasználatra. Figuratív önarcképeket állít ki a többség, természetesen feszegetve a figurativitás határait (Faragó Ágnes, Király Gábor, Láng Eszter, Molnár Iscsu István, Mózes Katalin, Németh Géza, Sinkó István, Szemethy Imre, T. Horváth Éva). Félreértés volna azt keresgélni, hogy hasonlít –e a létrehozott mű a fotóval rögzíthető archoz. Az már izgalmasabb kérdés, hogy a teremtés folyamán mennyire távolodott el a művész a külső látványtól, a belső utazás érdekében mennyit, és hogyan mert torzítani, idealizálni, változtatni megjelenésén a szimbolikus
tartalmak érdekében. Jelekkel közöl személyisége rejtett rétegeiről, aki inkább a nonfigurativitást, informelt választja: Gábos József, Géczi János, Kelemen Katalin, Lieber Erzsébet, Székelyi Katalin; avagy a nyelv sokféleségével önarcképez: expresszív, dinamikus Húber András, Mózes Katalin. Lehetne még sokféle dichotómia szerint sorolni: egyszerű-bonyolult, lírai konstruktív –lírai absztrakt, Ám lehetne arról is írni, hogy miként folytatódnak a
hagyományok és milyen irányba mutatnak a megújulások. Az Artézi Galéria kiállítása bizonyítéka annak, hogy milyen széleskörű lehetőséget teremthetnek az önarckép-műfajt megőrzők, és azt is, hogy ez a téma miként alakítható tovább a kortárs képzőművészetben. A jelek és szimbólumok (Kelemen Katalin, Székelyi Katalin), a fragmentumok (Géczi János), az archaikus-mitológikus utalások (Hüber András, Mózes Katalin) és a lélek, a tudat és a tudattalan rétegei (T. Horváth Éva, Szemethy Imre) a nézőt arra késztetik, hogy elgondolkozzanak saját önképükről, netán arról, amit a külvilág felé mutatnak, vagy elrejtenek.
A KIÁLLÍTÁS 2018. ÁPRILIS 10-IG TEKINTHETŐ MEG AZ ARTÉZI GALÉRIÁBAN
Az alkotásokról elérhetők az alábbi linkeken:
http://www.artezi.hu/exhib.php?exhibition=43 [2]
Faragó Ágnes: _Ego I._
Gábos József: _Aláíráskollázs 11._
Géczi János: _Önarckép, 2018_
Húber András: _Zömök kis vándorlegény_
Kelemen Katalin:_ Mágia_
Király Gábor: _123_
Láng Eszter: _Önarckép_
Lieber Erzsébet: _Gubancok I._
Molnár Iscsu István: _Szelfi I._
Mózes Katalin: _Nem tudok hegedülni_
Németh Géza: _Visszanéző önarckép_
Sinkó István: _Önarckép 67_
Szemethy Imre:_ Nyugdíjas évek I_
Székelyi Kati: _Énkép 2016_
T. Horváth Éva: _Önképek II__ _
A kiállítás honlapja:
http://artezi.hu
A kiállítás facebook oldala:
https://www.facebook.com/ArteziGaleria/
