Kötelező filmek – Az éjszakai vonat (Pociag, 1959)

Az elmúlt hetekben és napokban a lengyel filmművészet egyik jeles alakjáról íródott könyvvel keltem és feküdtem, ily módon egyértelműen adta magát a döntés, hogy a kilences számot viselő államvizsgatétel (lengyel újhullám) legfontosabb kötelező filmjét válasszam, ami nem más, mint Jerzy Kawalerowicz Az éjszakai vonat (Pociag, 1959) című alkotása.

A filmstílus és az elbeszélésmód 1956 után kezdett megváltozni a lengyel filmben, a cél pedig egyértelműen az volt, hogy minél inkább eltávolodjanak a szocialista ideológiától, és a neorealizmus felé forduljanak. A Lengyel iskola ’56 után három újhullámos irányvonalon indult el: egyik a történelmi témát előtérbe helyező, mely a lengyel kultúrához, tradícióhoz való viszonyt igyekezett megragadni és megjeleníteni – ide sorolható például Andrzej Wajda Csatorna (Kanal, 1957) címet viselő filmje, melynek témája a varsói felkelés. A racionális, groteszk és ironikus stílusjegyeket felvonultató alkotások, mint Andrzej Wajda Eroica (Eroica, 1958) című műve a második irányzatot képviselik, míg a harmadik a pszichológiai, egzisztencialista irányvonal, melynek legfőbb mozgóképe Jerzy Kawalerowicz 1959-es filmje, az ötvenes évek lengyel filmművészetének egyik kiemelkedő és időtálló darabja, s a modernista irányzat alappillére.

Ebben az esetben a filmélmény akkor a legáthatóbb, ha szinte semmit sem tudunk a történetről, ezért tényleg csak kevés dolgot fogok elárulni: adott egy vonat, telis-tele utasokkal. Néhányan a napokban megesett feleséggyilkosságról és az elkövető utáni nyomozásról beszélgetnek. Az egyik kocsiban egy férfi és egy nő kínos csendben utaznak. Később a kalauz egy igazán zavarba ejtő levelet ad át a fiatal nőnek, melyben a szerelme a vonat kisiklatásával fenyegeti őt és utastársait.

Jerzy Kawalerowicz filmje egy olyan misztikus és érzelmileg telített zárt szituációs dráma, mely könnyedén maga mögé utasítja a mai thrillereket. A helyszínválasztás – a vonat zárt, elhagyhatatlan tere – vizuális minimalizmust eredményez, ugyanis behatárolja a képkivágásokat, ezáltal leginkább félközeli- és közelképek uralják Az éjszakai vonatot. A lengyel rendező a közelképek drámaiságára épít, gyanakvást kelt, fenntartja, és megfontoltan fokozza a feszültséget, s felszínre hozza a szereplők érzelmi világát, ami különösen érdekes, hiszen széles társadalmi réteget zsúfol össze a kocsikban. A szerepformálás, a beleéltség így fontos eleme a filmnek, a már akkor legendának számító Zbigniew Cybulski, Lucyna Winnicka és Leon Szmigielówna játéka nagy erőssége az alkotásnak.

A közelképek erejének köszönhetően a visszatérő tárgyi motívumok is feltűnőek és arra késztetik a nézőt, hogy elgondolkodjon rajta, az egyén számára milyen jelentéssel, jelentőséggel bírnak. Az éjszakai vonat egyik legfontosabb jellemzője mégis a ritmikusság, mely a vonatút monotonitásából adódva uralja a filmet. A ritmikus ismétlődés és a zenei aláfestés mindig hasonló hangulatot kelt, a zárt térnek köszönhetően pedig a külső történések helyett belülre helyeződik az akció – a főhősök életének kényszerű összezártsága pszichikai elfojtásokat, emlékeket és traumákat hoz a felszínre.

A lengyel újhullám egyik legkiemelkedőbb darabja egy olyan magával ragadó zárt szituációs dráma, mely az időbeli és térbeli zártságra egyaránt épít, és minimalista filmnyelven beszél el egy olyan modern történetet, mely a 2016-os évben is képes lenne megtölteni a mozikat. Szomorú érdekességként mindenképpen muszáj kiemelni, hogy Cybulski, – ő alakítja a fiatal nő udvarlóját a filmben – aki az egyik jelenetben felkapaszkodik a robogó vonatra, később pont így veszti életét, Az éjszakai vonat tehát nemcsak a lengyel filmművészet, hanem az ő mítoszának is szerves része.

Miért kötelező megnézni? Eltekintve attól, hogy Jerzy Kawalerowicz a lengyel film kiemelkedő alakja, Az éjszakai vonat pedig a modernista irányzat úttörője, elkerülhetetlen az a tény, hogy ez az 1959-es fekete-fehér mozgókép rendkívül mai, izgalmas és az európai filmtörténet kihagyhatatlan – nem lehet nem használni ezt a szót – alapműve.