Anon Anon 
John Candy neve lehet, hogy kissé feledésbe merült, hisz sajnos ez a kivételes színész húsz éve nincs már közöttünk. Napjaink sztárjai pedig – lássuk be – sokszor inkább a kinézetükkel hódítanak, semmint színészi képességeikkel (tisztelet a kivételnek, természetesen). Candy nem tartozott a sármos, jóképű színészek közé, akikre akkor is odafigyelnek, ha szarul játszanak, neki bizonyítani kellett. Nehéz egy valamirevaló vígjátékot találni a ’80-as évek Hollywoodjában, amiben nem szerepelt. Utánozhatatlan humorával számos emlékezetes filmben nyújtott maradandót. Hogy csak néhány példát említsek: Családi vakáció (National Lampoons Vacation, 1983) Chevy Chase mellett, A nagy csobbanásban (Splash, 1984) Tom Hanks bátyját alakította, de szerepelt a Repülők, vonatok, autómobilok (Plains, trains and automobiles, 1987) c. filmben Steve Martinnal, a Reszkessetek betörőkben (Home alone, 1990), az Ínyencfalatban (Delirious, 1991), és a sportvígjátékok egyik igazi gyöngyszemében, a Jég veledben (Cool runnings, 1993) is.
Kevesen tudják, hogy a Szellemirtók (Ghost Busters, 1984) ütődött könyvelőjének szerepére is őt kérték fel először. Rick Moranis azonban vele ellentétben elfogadta a rendező feltételeit, így végül ő lett a befutó. John Candy Kanadában született, és 1973 óta szerepelt kisebb-nagyobb költségvetésű filmekben, majd 1976-ban figyeltek fel rá, amikor egy éjszakai beszélgető műsorban kapott szerepet, ami nagy sikerrel futott később az NBC csatornán is. Nagy tehetséggel utánzott olyan híres embereket, mint Orson Welles, Richard Burton, Luciano Pavarotti, vagy Tom Selleck (tudjátok, ő Thomas Magnum hawaii-i nyomozó, azzal az utánozhatatlan bajusszal és rövidnacival). Igazán a nagy csobbanással sikerült berobbannia a halhatatlan nevettetők táborába. Vicces az a rész a filmben, amikor Tom Hanks és a bátyja csak úgy tudnak bejutni egy ellenőrző ponton, hogy svéd tudósoknak adják ki magukat. Kiderül, hogy az őr félig svéd, ezért megkérdezi svédül, hogy: „Mit keres két ilyen nagy tudós ilyen messze Svédországtól?”, mire John Candy rávágja: „Hé, cicus, az enyém 21 centiméteres.” Mire az őr hátba vagdossa azzal, hogy ”Ez jó volt…”. Mikor Tom Hanks megkérdi, hogy ezt mégis hogy csinálta, Candy elmondja, hogy a legtöbb nézhető szexfilm Svédországból jön, és mire öt- hatszázszor megnézed őket, már fejből tudod a szövegüket. Az egyik kevésbé ismert, de szerethető filmjében, az Ínyencfalatban egy olyan szappanopera-sorozat íróját alakítja, aki beleszeret a főszereplőbe, sajnálatos módon a hölgy azonban egy hárpia, egy elkényeztetett primadonna, ráadásul játszik az érzéseivel (Candy érzéseivel, nem a sajátjaival). Miután Candy-t fejbe vágja az autó csomagtartója, felébredve a saját sorozata díszletében találja magát, ahol minden eredeti. Viszont nála van az írógépe, amivel – szerencsére – kedve szerint alakíthatja a történetet, és az eddig nem létező románcát a bájos hisztérikával, akibe olyannyira belehabarodott. Még jó, hogy nem csak ilyen számító dögök garázdálkodnak arrafelé, és végre találkozik egy kedves leányzóval is.
Utolsó filmjét, az Elég a vadnyugatból!-t (Wagons East, 1994) Mexikóban forgatta. Egyik éjszaka a hotelben, vacsora után szívrohamot kapott, és meghalt. Mindössze 43 éves volt. Egész felnőttkorában kóros elhízásban szenvedett, mégis sokan megkérdőjelezik, hogy – az ő esetében – sima infarktusról lett volna szó. Tulajdonosa volt egy focicsapatnak, melyet el akart adni. Miután felhívta a kanadai futball liga megbízottját, hogy ezt közölje vele, érdekes módon John még az éjszaka folyamán távozott az élők sorából. Lehet, hogy mindez véletlen egybeesés, a halála körülményeit mindenesetre nem vizsgálták ki. 1995-ben, halála után jelent meg a Pajzs a résen c. filmje, melyben egy ostoba amcsi seriffet alakít, aki – ezt figyu – katonai inváziót akar indítani a „rohadt” Kanada ellen. Elég sok időbe telik neki, mire rájön, hogy a kanadaiak igazából tök jó fejek, és ő volt a hülye, amiért rosszat feltételezett róluk.
Sajnálatos, hogy nincs már közöttünk. A mai napig gyakran látni filmjeit különböző tévécsatornákon. Ilyenkor örülök, hogy nem valami valóságshow-t, vagy egy igazán látványos effektekkel megspékelt, ám történetében nulla akciókatasztrófafilm-belezőshorrorbigyót nyomnak. A kis öröm is öröm… Meg kell becsülni.
