Eszter 
Sokszor, sokféle kontextusban hallottuk már mindannyian, hogy „nem szabad a borítója alapján megítélni a könyvet”, ennek ellenére a nyakamat tenném rá, hogy – akárcsak nekem – szinte mindenkinek van egynéhány kedvenc borítója. Ha egy vaskos művet veszünk a kezünkbe, az első dolog, amivel találkozunk, a fedlap, ami – valljuk be őszintén – igencsak képes befolyásolni azt, miként gondolunk magára az alkotásra. A filmek esetén ezt az első benyomást kétségkívül a plakáthoz kapcsolhatjuk.
A magát a filmet megelőző plakát elsődleges célja nem más, mint a reklámozás, ily módon fontos, jól megtervezett marketing szempontok alapján készítik, időzítik. Ha úgy tetszik, amolyan szükséges kötelezettség, amit a mozgókép megjelenése előtt úgy kell elkészíteni, hogy a legalkalmasabb legyen azon információk összesűrítésére és közlésére, melyek a filmet reprezentálják, és olyannyira felkeltsék a leendő nézők figyelmét, hogy a premier idején tömve legyenek a mozitermek. Épp ezért a hollywoodi filmek esetén, a plakátokon a lehető legnagyobb betűvel a húzóneveket szerepeltetik, melyek segítségével úgy vonzzák a nézőket, mint legyet a légypapír (hogy erősen fogalmazzak). A plakátoknak tehát több olyan funkciójuk van, ami megfosztja őket attól, hogy műalkotások legyenek és közvetítsék a készítő/művész sajátos alkotásmódját, egyediségét, bárminemű művészi törekvését.
Viszont a (jó) plakát képes arra, hogy kibújjon ebből az ’üzleti szerep’ skatulyából és olyan műalkotás váljon belőle, melyet lehet és érdemes önmagában, önmagáért szemlélni. Ilyenek például azok a filmplakátok, melyek a lengyel plakátiskola nevéhez kapcsolódnak. A hatvanas években a lengyel grafikusművészek meglátták a lehetőséget a plakát műfajában, vagy ha pontosabb akarok lenni, ráéreztek, hogy plakát bizony nem puszta reklám, hanem sokkal több annál, s olyan alkotásokat kezdtek el készíteni, melyek hatására a lengyel plakát világhírűvé és világelsővé vált, mely a kortárs alkotóknak köszönhetően mind a mai napig töretlen. Hogy kiemeljek néhány nevet, Henryk Tomaszewski, Wieslaw Rosocha, Andrej Pagowski és Wiktor Gorka már a hetvenes-nyolcvanas években olyan plakátokat készítettek, melyek elgondolkodtatják az embert és messze, nagyon messze túlmutatnak a filmen vagy a reklámozáson. A lengyel plakátiskola művészeinek munkái (például, melyeket a galériában láthattok – előbb az eredeti plakát, mellette pedig a lengyel mű) szürreálisak és egyedi színezetben mutatják be az általuk reprezentált filmet, emellett pedig valóban megállják a helyüket önálló műalkotásokként. Rengeteg múzeum és fesztivál ad otthont filmplakátokat felvonultató kiállításoknak, emellett pedig számos gyűjtő létezik, aki olyan összegeket képes fizetni értük, hogy el se hinnénk.
A cikket egy feladattal zárnám: miután megtekintettétek a lengyel plakátiskola művészeinek munkáit, illetve a Corn & Soda szerkesztőinek személyes kedvenceit, válasszátok ki, melyik a ti kedvenc filmplakátotok, mert – valljuk be őszintén – legalább egy mindenkinek van.
Következzenek szerkesztőink kedvenc filmplakátjai:
Eszter
NBence
Bence V.
F. Zsuzsanna
OctoberAir
