Idén is megrendezésre került a PlayIT rendezvénysorozat, melynek keretein belül az ország különböző pontjain állítják fel a videojátékos standokat. Itt minden gamer megtalálja a helyét. Régi klasszikusokat és új megjelenések próbálhat ki a nagyérdemű és még sok más programmal is várják a látogatókat, legközelebb márciusban, Győrött.
Mint minden évben, az esport események idén is hangsúlyosak voltak, ahogyan a különböző témájú előadások és kvíz versenyek is. A League of Legends és Overwatch mellett lehetett nevezni Hearthstone bajnokságra is, valamint Counter Strike: Global Offensive öt az öt ellen mérkőzésekre is sor került. Emellett ügyességi feladatokban is megmutathatták tehetségüket a játékosok, mint például a falmászásban, vagy lasertagben. Az én személyes kedvencem a retro sarok volt, ahol a régi idők konzoljain bootoltak be örök kedvenceim.
Ezek mellett a cosplay klubok is képviseltették magukat és toboroztak újabb tagokat gyülekezeteikhez, valamint a házi jelmez- és sminkkészítőknek is hirdettek versenyt. Sokan bemutatót is tartottak az érdeklődőknek, hogyan is kell egy kosztümöt és sminkjét elkészíteni ahhoz, hogy az megszólalásig hasonlítson a mintázott karakterre. De mindezek mellett a Magyar Honvédség, a LEGO és még egy tucat márkabolt csatlakozott az eseményhez és színesítette standjával a rendezvényt. De a fogyasztási cikkeken túl a művészet is legalább ilyen kiemelt volt. Több kiállítás, rajzpályázat is indult, természetesen videojáték témában. Az elkészült pályaműveket a rendezvény keretein belül meg lehetett tekinteni, valamint több kiállított alkotást a művészek maguk ajánlották fel, hogy ezzel is színesítsék a programok listáját. No meg persze a falakat is ezzel együtt. Így megtekinthetőek voltak szobrok, akvarellek és grafikák különböző karakterekről, valamint design asztali gépek, melyek érdekessége a futurisztikus, vagy éppen retro külső.
Mindent egybevetve, tehát igazán változatos volt az idei PlayIT is, mint ahogy az eddigiek is. A sok régi fellépő és kiállító mellett újak is megjelentek, valamint az OVS fesztivállal egy időben tartották meg, ami szintén csak tovább színesítette a programok listáját.