Idén a Jézuska új alrovatot hozott Nektek; amelyben a szerkesztőink kedvenc helyeit bemutatva egy alternatív programajánlót kaptok. A sorozat nyitányaként jöjjön egy közös tulajdonú, belvárosi teaház „testvérpár”; a Sirius és az Altaire. Sokat elárul róluk, hogy csillagokról kapták a nevüket…Mindkét helynek van egy szolid, asztalnál ücsörgős része is, ám aki igazán különleges hangulatra vágyik, az leveszi a cipőjét, és beljebb merészkedik. A Siriusban a szőnyegek, a párnák és a füstölőillat azt az érzést kelti bennünk, mintha Indiában járnánk. Ha szerencsénk van, sikerül elcsípni egy keleties hangulatú háttérzenét is, amely illik az atmoszférához. Ha pedig még beljebb merészkedünk, a különböző barlangjáratok mintha elkezdenének átvezetni minket a természetbe.
Az Altaire-ban az eldugott kis kuckók helyett függőlegesen rétegzett, körben elrendezett „asztalkák” vannak, a falakra festett csillagok és bolygók pedig kicsit futurisztikus hangulatot teremtenek. Ám annak ellenére, hogy a díszlet valamennyire eltérő, mindkét helyen érződik ugyanannak a kreatív kéznek a nyoma.
A különböző fantázianevekkel bíró teák nagyon finomak, és a hagyományos Earl Grey mellett akadnak olyan különlegességek is, mint a kissé keserű brazil mate, a chilis és a gyümölcsös-zöldséges tea (ez utóbbi ha jól emlékszem, csak a Siriusban van). Ám azok is megtalálják a fogukra valót, akik nem igazán teakedvelők. Vannak itt kávék, sütik, többféle forró csoki, és egyéb jóságok. Sőt, a keleties atmoszféra kiegészítéseként még vízi pipázni is lehet.
A Sirius és az Altaire egyaránt szuper választás akkor, ha a barátaiddal szeretnétek új helyet kipróbálni, ha a meghitt félhomályban romantikáznál a szerelmeddel, vagy ha csak el szeretnél bújni a világ elől, és kell egy nyugodt hely olvasáshoz vagy versíráshoz.