Vecsei H. Miklós versek – két vers a Soliloquor kötetből

Vecsei H. Miklós színész, író, dramaturg és költő. A Soliloquor című verses kötete 2017-ben jelent meg, melyből a sokoldalú fiatal művész két versét a rendelkezésünkre bocsátotta, amelyeket most megosztunk az olvasóinkkal.

Grecsó Krisztián:

„A világ egy élő tájkép Vecsei H. Miklós verseiben, temérdek lélegző mozdulat, retinába égetett látvány. De történjék bármi, itt minden rólunk szól, ez az izmos költészet a vágyakozó emberről beszél, pontos, kimért és fukar nyelven, mégis árulkodva, mint egy gyerek. A Soliloquor versei nem monológok, értő dialógus ez, és az ifjú költő úgy néz, hogy érdemes követni a tekintetét. Egy tanú, aki nem csak tanúja annak, hogy él.”

Vecsei H. Miklós két verse:

óda a feltekert radiátorhoz

padlóra tett szivacs az ágyam.

sebaj, nem fér alá a bánat, 

nem szivárog alvó fülembe.

minden éjjel izzadok.

kinyitom az ablakot.

szeretem, ahogy a meleg szobában egy-egy testrészem, testrészed lehűl. 

pipafüst.

a derekad kulcshideg lesz.

mazsola egy szőlőfürtön.

füled mögé simítom hajad, 

az ablak rését nézem:

már hajnalodik.

(Ezt nem neked írtam.)

Nem tudom lesz-e fiam.

Úgy szuszogsz, mint egy indulni készülő vonat. 

Egy macska ordít a gangon.

Ketten kíséritek gondolataimat.

Nem tudom, melyikünk vagy.

Próbálok rád emlékezni: megcsókollak.

Csukott szemmel ébredsz.

Ez a nap első hallgatása.

Nincs baj, csak mocorgunk,

mert nem találjuk az illesztéseket.

Úgy teszünk, mintha nem háttal aludtunk volna.

– Lehetek kiskifli? – kérdezed.

Ha pékségünk lesz „kiskifli” lesz a neve. Ezt már sokszor megbeszéltük.

Túlbeszélt csendélet.

A pályaudvarok közelében elvágyódom.