“Novellák és versek a város másik oldaláról. Színes szösszenetek, világok közötti várakozás, verses világvége, alliteráló apokalipszis. Ha nyomaszt a valóság, vessz el kicsit Csudapesten!”
„Sütő Fanni tehetségéhez kétség sem fér, ráadásul sokoldalúan csillogtatja meg a tudását. Versek, dalszövegek, novellák, vicces-őszinte blogbejegyzések, mind-mind az ő hatáskörébe tartoznak. Ráadásul két nyelven alkot, angolt tanít, és minden érdekes lehetőséget megragad, hogy tovább szélesítse a tudását, és minél izgalmasabb dolgokat alkosson.” Szaszkó Gabriella előszava
A Csudapest világvége egy különleges kötet, ugyanis feltárja nekünk Budapest eddig nem ismert oldalát. A metróvonalon utazva új, eddig nem látott helyeket fedezhetünk fel. Ha felpattanunk a villamosra és a vonatra szintén olyan helyszínekre lelhetünk, amire nem is gondoltunk volna. Vége az unalmas utazásnak, Csudapesten egy pillanatra sem fogunk unatkozni. Fanni ezekkel a novellákkal és versekkel egyedülállót alkotott, ugyanis Magyarországon nincs erősen meghonosodva az urban fantasy zsánere. A kötet fejezeteit a szerző saját szavaival mutatja be:
Csudapest
Trollbuszok, metrólidércek, magashegyi istenek. – Ebben a fejezetben találtok három budapesti urban fantasy-t és egy verset. Innen talán a kedvencem a Golyó a szívbe, amiben a görög-római mitológia alakjai randalíroznak Budapesten.
Felhővonatok
Másvilági állomások, szoborlányok, reményablakok. – A második részben két novella, egy vers, és egy mininovella vár rátok. A mininovella (angolul flash fiction) az egyik kedvenc műfajom. A definíciók szerint ez egy legfeljebb ezer szót számláló rövid műfaj, én azonban leginkább a 200-500 szavas korlátok közt szeretek mozogni. Azért kedvelem ezt a formátumot, mert írós erősségeim közé tartozik a hangulatteremtés és az érdekesek ötleteket kibontása, míg sajnos a kitartással / hosszú távú történetszövéssel beismerten hadilábon állok. Az ebben a fejezetben szereplő novelláknak is van budapesti vonatkozása: az egyik a rejtélyes Északi Pályaudvart fedezi fel, míg a másik a Duna korzó egyik ismert elemének keletkezéséről mesél.
Világvége Diszkó
Apokalipszis, posztapokalipszis, űr-zűrök. – A harmadik és egyben utolsó részben a világvége dallamaira táncolunk. Olvashattok három novellát, köztük A nagy csend címűt, ami megnyerte a Kistarcsai Irodalmi Díjat, két mininovellát, melyből az egyik a Rend a lelke, ami valamiért nagyon rezonálni szokott az olvasókkal, illetve egy maréknyi ökoszorongás által szült verset.
Tartalom
• Szaszkó Gabriella előszava
• Gyere fel a dombra
Csudapest – Trollbuszok, metrólidércek, magashegyi istenek
• Golyó a szívbe
• Városálom
• Árnyékjáték
• Sorsvonalak
Felhővonatok – Másvilági állomások, szoborlányok, reményablakok
• Állomás
• Északi pályaudvar
• Máli születésnapja
• Esőnapok
Világvége Diszkó – Apokalipszis, posztapokalipszis, űr-zűrök
• Száműzetés
• Éden Zoo, az utolsó menedék
• Az utolsó fesztivál
• Levélszőnyeg, szobadísz
• A nagy csend
• Posztapokaliptikus tangó
• A puszta tündére
• Rend a lelke
• Várakozás
• Főnixpor