Eszter 
Ismét sokat gondolkoztam azon, mely film legyen a következő kötelező, aztán végül inkább elméletet választottam, s egy olyan remekművet, mely passzol hozzá. Épp ezért: most a kognitív filmelmélet világába kalauzollak benneteket – és természetesen filmet is ajánlok.
Vágjunk is bele! A kognitív filmelmélet „azt vizsgálja, miként működik az emberi elme, amikor a néző filmet néz.” A kérdést már a XX. század elejének néhány teoretikusa, például Hugo Münsterberg vagy Rudolf Arnheim is feltette, „ám a kognitív filmelmélet az elődöktől eltérően nem pszichológiai, hanem természettudományos válaszokat keres a kérdésre. A ’60-as években megjelenő kognitív tudományok nyomán a film percepciójának (észlelésének) természettudományos leírására tesz kísérletet, s a film korábbi megközelítéseitől eltérően kizárólag empirikusan – vagyis a gyakorlatban – tesztelhető hipotézisekből kíván építkezni. „A kognitív tudomány, melynek eredményeit ez a filmtudományos irány továbbgondolja, jellegzetesen interdiszciplináris típusú: a filozófia, a biológia, a mesterségesintelligencia-kutatás, a pszichológia, az etológia, a nyelvészet terminológiáit és kérdésfeltevéseit egyaránt használja.”
A kognitív filmelmélet fontos alakja James J. Gibson, „aki ökológiai elméletében a percepciót olyan folyamatnak tartja, melyben rendkívül lényegesek a korábbi tapasztalatok során megtanult (változatlan) tulajdonságok. Másik fontos megállapítása – amit a tárgy affordanciájának nevez –, hogy már a percepció legalacsonyabb fokán is észleljük nemcsak a tárgyat, de annak lehetséges funkcióit is.” Ez leegyszerűsítve úgy hangzik: ha már többször és többféle kontextusban találkoztunk egy adott tárggyal, akkor nemcsak felismerjük a kinézete alapján, hanem azt is meg tudjuk fogalmazni, mi mindenre használható. De a lényeg az, hogy a percepciókutatások segítségével megválaszolhatók a filmelmélet fontos kérdései. Az olyanok, mint: hogyan befolyásolják filmnézési szokásainkat a korábban látott filmek? „Hogyan teremt a néző a filmképek által széttagolt térrészletekből és időpillanatokból egybefüggő téridő élményt? Hogyan látja »bele« a tárgyakba a belőlük fakadó akciókat is?” És ha ez a néhány kérdés nem lenne elég, ott van az egyik legjellegzetesebb kutatási irány: az „elme teóriája” probléma, vagyis annak körüljárása, hogyan helyezkedik bele a néző a szereplők nézőpontjába, hogyan azonosul velük.
Ez az (egyébként roppant bonyolultnak tűnő, de annál sokkal izgalmasabb) elmélet tehát az embert vizsgálja, egész pontosan a nézőt: azt a személyt, aki befogadja az adott filmet. És ha mi, nézők is elmerengünk mindazon, amiken a kognitív filmelmélet nagy teoretikusai, akkor sokkal tudatosabban nézhetünk filmet. És hogy az miért jó? Nos, például azért, mert rádöbbenhetünk, miért olyan az ízlésünk, amilyen, és – akár többféleképpen is – megfogalmazhatjuk, miért szeretünk filmet nézni.
Sokféle filmet ajánlhatnék ehhez az elmélethez; én most egy olyan alkotást választottam, melynek a cselekménye is kapcsolódik mindahhoz, amit az imént leírtam. Ez az alkotás Stanley Kubrick Mechanikus narancsa (A Clockwork Orange, 1971), mely legalább olyan hátborzongató, mint Michael Haneke Funny Games (1997) című műve – és legalább olyan zseniális is. A történet főhőse, Alex és bandája éjszakánként a város utcáit járja és mindenkit, aki az útjába kerül, rettegésben tart. Az erőszakos fiatalok átlépik a határokat: rabolnak, bántalmazzák az embereket, sőt még gyilkolnak is. Ez az igencsak furcsa „játék” azonban csak addig tart, míg társai fel nem jelentik Alexet. A fiú börtönbe kerül, ahol önként vállalkozik egy új átnevelési gyógyításra, melynek célja, hogy kiölje az emberből az agresszivitást. Vajon sikerrel járnak az orvosok? Vajon az agy működése nemcsak vizsgálható, de meg is változtatható? És mi lesz azzal az emberrel, akiből azáltal, hogy „elveszik” tőle az agresszivitást, csupán üres váz marad? Ezekre a kérdésekre mind-mind választ kapunk, ha megnézzük a filmtörténet egyik legfontosabb darabját, a Mechanikus narancsot. Azt nem mondom, hogy kellemes kikapcsolódás lesz, de mindenképpen megéri!
Miért kötelező megnézni? Egyrészt azért, hogy rájöjjetek, miért passzol a cselekménye ahhoz az elmélethez, mely a film befogadóját és a benne végbemenő folyamatokat vizsgálja, másrészt pedig azért, mert úgy ragadja meg az emberi mivoltot, ahogy csak kevés film. És ezt látni kell!
Forrás: Film- és médiafogalmak kisszótára
