Eszter 
Mivel karácsony van, igyekeztem jól átgondolni, hogy milyen filmet válasszak, mi az, ami illik az ilyenkor megszokott hangulathoz. Épp ezért egy igazán üdítő színfoltot szemeltem ki a kötelező filmek végeláthatatlan sorából, egy olyan alkotást, amitől eláll az ember lélegzete. Ez film egy talán hétköznapinak mondható helyzetet egyáltalán nem a megszokott módon mutat be, pont emiatt állítom mindenféle túlzás nélkül, hogy meglepő és gyönyörű, hihetetlenül gyönyörű.
A hongkongi rendező, Wong Kar-wai Szerelemre hangolva (In the Mood for Love, 2000) című filmjére esett a választásom, mégpedig azért, mert mikor először láttam, annyira magával ragadott, hogy szinte azonnal megnéztem még egyszer. Elsőre nem is igazán figyeltem, milyen történet is játszódik, vagy éppen nem játszódik, csak engedtem, hogy megállíthatatlanul sodorjon a kínai filmtől szokatlan spanyolos színvilág és zene, a tökéletesen felépített enteriőr, a meleg színek uralta képek egymásutánja, s a tűsarkak érzékien kopogó zaja. Aztán, mikor újra elindult a kevés szereplőt felvonultató melodráma, már feltűnt, hogy valami olyasmit látok, amire nem is gondoltam.
Wong Kar-wai azt akarta megmutatni, amit nem lehet, s ennél nem is csinálhatta volna jobban. Miért nem lehet? Nos, a meg nem történt események köré épül a film, azok köré a vágyott cselekedetek köré, amiket főhőseink nem mernek, vagy nem akarnak megtenni. S hogy végül megteszik-e, az maradjon titok mindaddig, míg megnézitek a filmet.
A hatvanas években járunk, Hongkongban, ahol a fiatal, gyönyörű Mrs. Chan épp akkor költözik be egy bérházba, mikor az újságíró, Mr. Chow. A két újdonsült szomszéd élete önmagában semmi izgalomra nem adna okot, ám hamar kiderül, hogy kettejük között egy láthatatlan összekötő szál húzódik, mégpedig azért, mert Mrs. Chan férje Mr. Chow feleségével lép félre. A felfedezés sokkolja mindkettejüket, de különösnek nem nevezhető módon össze is kovácsolja őket. Találkozgatni kezdenek, elpróbálják egymáson, miként szembesítik a hűtlen férjet és feleséget immáron kitudódott tettükkel, s szép lassan egymásba szeretnek. Kettejük drámai története áll a Szerelemre hangolva középpontjában, ami egy roppant sejtelmes, fülledt erotikájú, lírai alkotás egy igazán furcsa szerelemről.
A valóban megtörténő események és a képzelet, a vágy világa közötti határ teljes mértékben elmosódik Wong Kar-wai filmjében, ezt azonban egyáltalán nem bánjuk, hiszen annyi érzelmet sűrít bele alkotásába, hogy képtelenek vagyunk igazán koncentrálni. Itt ki kell emelnem egy nagyon fontos dolgot, méghozzá azt, hogy a túlcsorduló érzelmek ellenére sem válik giccsessé a film, messzemenőkig érzékeny, mégsem érezzük túlzásnak. A rendező nem is a cselekményre helyezi a hangsúlyt. A cél, a beteljesülés helyett a pillanatok emelődnek ki, pontosan úgy mosva el minden mást, ahogy a történetben megállíthatatlanul szakadó eső, ami egyszerre zavaró és szükséges eleme ennek a megszokottól merőben eltérő romantikának.
A sajátos atmoszféra kétségkívül a film egyik legmeghatározóbb eleme, ahol szintén visszaköszön a túldíszítettség. A látványterv William Chang Suk-ping nevéhez kapcsolható, aki állandó munkatársa a hongkongi rendezőnek, s a Szerelemre hangolva esetén a történethez remekül passzoló, kizárólag meleg színekben pompázó enteriőröket hozott létre. Ezekben a terekben fel sem tűnik, hogy Mrs. Chan szinte jelenetenként más-más ruhában látható, mindig harmonizálva a környezettel. A lassan, alig-alig mozgó kamera inkább testének részleteire, lépteinek könnyedségére tereli a figyelmet, ami nem nehéz dolog, ha egy modellből lett színésznő szépségét kell kiemelni. Persze a színészi játék mellett sem lehet szó nélkül elmenni, hiszen a Mrs. Chan szerepében feltűnő Maggie Cheung és a Mr. Chowt alakító Tony Leung egyaránt kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Finom gesztusaikkal, olykor bábszerű, merev tekintetükkel, mégis érzéki pillantásaikkal hitelesen ábrázolják a vásznon megelevenedő történetet, ami tényleg magával ragadó.
A Szerelemre hangolva egy különös kamaradráma. A zsúfolt bérház lakóit épp úgy nem ismerjük meg, ahogy a tévúton járó férjet és feleséget, akiket csak takarásból vagy hátulról mutat a kamera. Senki más nem fontos ebben az alkotásban, csak Mrs. Chan és Mr. Chow. A film ideje majdhogynem átszeli a hatvanas éveket, ezt mégsem érzékeljük, hiszen a folyamatosan változó ritmus kiiktatja az időérzékelésünket, s némiképp ez az, ami a történet befogadásához kellőképpen tompává teszi a nézőt. Észrevétlenül szippant be minket a lassan folyó, mégis nehezen követhető történet, szinte érezzük a narancsos színben játszó fal tapintását, s a dohányfüstöt. Követjük a két szerelmest, s elidőzünk Mrs. Chan ágy mellett felejtett, rózsaszín papucsán, majd (persze, csak ha érzékenyebbek vagyunk) úgy sírunk, mintha kötelező lenne.
Miért kötelező megnézni? Wong Kar-wai igazi mesterműve a Szerelemre hangolva, egy olyan szerelmi dráma, amilyet nagyon ritkán látni. Egyedülálló alkotás, minden percét élmény nézni. Lassú kameramozgások, minimalista stílus és rendkívül túldíszített látvány jellemzi, s olyan érzelemgazdagság, amit művészet giccs nélkül bemutatni, a hongkongi rendezőnek mégis mesterien sikerült. Épp ezért kötelező megnézni, ha még nem láttátok, és persze akkor is, ha már sétáltatok vágytól fűtve a sötétben valakivel, akivel nem kellett volna.
