Bence V. Igyekezvén igazolni a Novellárium első cikkében írtakat, miszerint számos író és költő életművében háttérbe szorulnak a novellák, egy olyan szerző művét választottam, akit főként versei miatt tartunk számon. Ezúttal Rainer Maria Rilke A tornaóra (Die Turnstunde) című novelláját mutatom be.
Rilke 1875-ben született Prágában, egy jómódú, német polgárcsaládban. Lírában és prózában is egyaránt alkotott németül, később pedig franciául is publikálták műveit. Rilke a 20-as évei elején érte el legelső sikereit, verseivel és epikus írásaival egyaránt. Személyesen találkozott az írófejedelemmel, Tolsztojjal, aki megismertette vele az akkori francia irodalom nagyjait, s oroszul tanította. Rilke később oroszul írt tanulmányt a Háború és béke szerzőjéről. Lelkesedett az ókori művészetekért, a múlt nagyjaiért, ennek köszönhető legsikeresebb műve, az Ének Rilke Kristóf kornét szerelméről és haláláról című költői elbeszélése is, amely egy ősének történetét dolgozza fel a törökök elleni csatában. Terjedelmes életműve, főként költészete, bővelkedik a romantikus áhítatban, szerelemben és imádságjellegű, vallásos könyörgésekben. Mindemellett pedig egy vaskos könyvre való prózai írásai is jelentős mértékben növelik Rilke világirodalmi örökségét.
A tornaóra története egy katonai iskolában játszódik. (A szerző maga is egy ilyen intézményben tanult gimnazista korában.) Tornaóra van, s a diákok fizikai képességeik szerint különböző csoportokban, különböző feladatokat végeznek. A leggyengébbek közül, akik általában a leghamarabb elfáradnak, s a legegyszerűbb dolgokat sem képesek elvégezni, Karl Gruber hirtelen megragadja az egyik mászórudat, s mászni kezd felfelé. Az osztály altisztje ráparancsolj, hogy vagy másszon végig, vagy ugorjon le azonnal. Gruber pedig, miközben egyre nagyobb figyelemnek örvend, és lassacskán az egész osztály őt nézi és szurkol, megérinti a plafont, majd megtántorodva lecsúszik a fémrúdon. Ezután ismét megfeledkeznek róla, s csak barátja, Jerome megy oda érdeklődni, nagyon fáj-e a tenyere. Gruber közben rosszul lesz, elájul, és fejét beveri a pad sarkába. Társai kicipelik az öltözőbe, ahová lassan megérkezik az orvos is, ám a csukott ajtón keresztül nem tudni, mi történik. A tisztek parancsa ellenére sem képesek a fiúk folytatni órai feladataikat, síri csendben várják a híreket. Végül az őrmester árulja el a kicsengetéskor: „Bajtársak, Gruber, meghalt az előbb! Szívroham. Elvonulni!” Az iskola pedig újra életre kap, a fiúk mennek dolgukra, Jerome hátára pedig felkapaszkodik egy osztálytársa, aki nevetve közli, hogy az imént látta Gruber meztelen és kifehéredett testét, s végül beleharap Jerome zubbonyába.
A történet narrátora teljesen tényszerűen számol be az eseményekről. Nem ábrázol belső folyamatokat, indíttatásokat, gondolatokat, csakis hasonlatok segítségével sejteti, mi állhat a dolgok hátterében. Ez több célt is szolgál egyszerre. Először is a katonai iskolák kemény, tekintélyelvű működését mutatja be. Szűkszavúan, lényegre törően fogalmaz, akárcsak a felettesek, ahogy parancsokat osztogatnak. Az egyéni véleményekre nincs kereslet – még a narrátoréra sem. A másik aspektus, ahonnan vizsgálhatjuk Rilke objektív elbeszélését, az a nem tudás kérdése. Nem derül ki, Gruber miféle indíttatásból mászik fel a rúdon. Alapjában véve nem sokat tudunk meg semmiről, egy csupasz történettel állunk szemben, és a háttértartalmakra csupán következtetni van lehetőségünk néhány elejtett szóból. A főszereplő a mű során egyszer szólal meg, és akkor is ennyit mond: „Micsoda?” A szűk információk alapján is feltételezhető, hogy Gruber elesett, nem túl népszerű fiú, aki ezt az egyetlen szót is „nyáltól szörcsögő hangon” képes csak elmondani. Egyetlen barátja Jerome, aki egyedüliként figyel rá azután is, hogy leereszkedett a rúdon. Gruber ájulása után szintén a bizonytalanság érzése lép előtérbe, amikor egy ajtó választja el a haldokló fiút osztálytársaitól. Mindenki visszafojtott lélegzettel várja a híreket, és az elbeszélő sem tud segíteni ezen, ő is kinn rekedt az ajtón kívül.
A történet véleményem szerint a bizonytalanság, a nem tudás nyomasztó érzésén túl egy még általánosabb, mondhatni szimbolikus jelentéstartalommal dolgozik. Nevezetesen az egyén és a társadalom viszonyáról, az egyén kettős helyzetéről szól, aki egyszerre tagja a társadalomnak, és egyszerre kívülálló. Gruber feltehetően megsejt valamit, ezért dönt úgy, hogy megteszi azt, amire soha sem volt képes, felmászik a rúdon, osztálytársai fölé emelkedik, és hacsak pillanatokra is, de elnyeri figyelmüket, tiszteletüket. A szívroham pedig azután történik, hogy újból leereszkedik, s elvegyül a többiek közt, eggyé válik a névtelen tömeggel. Újabb népszerűséghez pedig már csak akkor jut, amikor élet-halál közt elzárják őt társaitól, akik nem valódi aggodalmat mutatnak iránta, egyedül a kétes végkimenetel feszültsége szállja meg őket, s lábuk földbe gyökerezik mindaddig, amíg meg nem kapják a tragikus hírt. Ekkor szinte azonnal túllépnek Gruber, az egyén, a szürke kisember halálán, többé nem érdekes számukra. Rilke így világít rá az örökös problémára, hogy milyen hálátlan dolog a társadalom tagjaként élni. Hiába az erőfeszítés, hiába toljuk ki önmagunk határait, hiába emelkednénk ki, valódi elismerést sosem kaphatunk, a történelem túllép az egyéneken. Csak a rendkívüli személyek kerülhetik el a feledés homályát – Gruber azonban nem volt rendkívüli. Néhány barát és családtag persze ideig-óráig hiányol minket. A történetben Jerome az egyetlen, akit megvisel Gruber halála, ám vad, elállatiasodott osztálytársa, Krix, nevet a fiú holttestén, és emberietlen lényként Jerome zubbonyába harap, utalva ezzel a romlottságra, ami a világon eluralkodni látszott ez idő tájt, s talán látszik ma is.
A tornaóra összességében nem fog bekerülni kedvenc novelláim közé. Talán objektív, tárgyszerű nyelvezete miatt – ami egyébként remekül szolgálja a szöveg mondanivalóját –, de nem éreztem különlegesnek az alkotást, annak ellenére sem, hogy Rilke nagyon jól, sajátos módon mutatott be egy problémát, és késztetett gondolkodásra. Érdemes tőle olvasni prózai írásokat is, mert jó érzékkel ragadja meg a gondolatokat. Verseit pedig nemcsak érdemes, de kötelező is fellapozni.
