Ungarische wirtschaft – István, a király az Operettben

Székely Kriszta egyedi és ízléses István, a király rendezését hasonló rajongás kezdi övezni az Operett Színházban, mint azt a bizonyos 15 évvel ezelőtt bemutatott Rómeó és Júliát.

Kortalan István

A legendás városligeti bemutató óta számos színház, rendező nyúlt már az elmúlt 35 évben az István, a király rockoperához. A hasonlítgatást kerülni fogom, melyről a korábban megjelent interjúnkban az egyik címszereplőt, Sándor Pétert már kérdeztük. Székely Kriszta rendező az első jelenttel egyértelműsítette, hogy nem történelmi tablót kíván bemutatni, hanem korokon átívelő, általános emberi viszonyulásokat tár a nézők elé. Az indító képben a táncosok a népi motívumoktól kezdve a rock and roll-on át a break-ig számos stílust vegyítenek, jelezve ezzel számunkra, hogy elsősorban örök érvényű emberi, nem pedig pátoszos történelmi helyzeteket fogunk látni a színpadon. A nyitó jelenetben a krónikások sem lantos középkori figurák, hanem mai gitáros énekes-zenészek. A középkorra jelzésértékkel, szimbolikusan utaló, ugyanakkor látványos díszletek alátámasztják a rendezői megközelítést.

Székely Kriszta nem kerüli meg a rockopera jellegéből adódó kényes történelmi és politikai kérdésfelvetést, de nem aktualizál, nem üzen sem „jobbra”, sem „balra”. Üzen viszont „fentre” azzal, hogy a hatalom általános működésének a kritikáját mutatja be. Üzen „lentre” is, a társadalom egyedi tagjainak, akik részesei annak a tömegnek, amelyet az egyetemes történelem során a mindenkori politika évszázadok óta nagy hatásfokkal manipulál.

Székely Kriszta az egész színpadot belakja, mert míg a főjelent zajlik az előtérben, a szereplők mögött fontos és látványos események történnek. A vezetők, a hatalom birtokosai egymással vitatkoznak vagy vívódnak a színpad egy részén, miközben egyidejű jelenetben a politika erőszakos végrehajtó gépezete dolgozik a háttérben. A katonák a parancsot követve teszik a dolgukat, és elvégzik a piszkos munkát. A rendezői koncepció szerint minden kisebb-nagyobb színpadi mozzanatnak jelentősége van.

Színestől a feketéig

A legtöbb szereplő a fekete és a szürke – hanem is ötven – árnyalatának színeit viseli jelmezein. Ketten lógnak ki a sorból: István és Réka, akik színes öltözetet kaptak. Ők azok, akiknek a lelke, szíve tiltakozik az érdekközpontú, egoista, csak a hideg ráció által vezérelt környezetük viselkedése ellen. Az előadást követően a ruhatárban elcsíptem egy nézői megnyilvánulást: „Nekem ez az István kissé pszichotikus volt.” Vitatkoznom kell nézőtársammal. István az, aki normális, és egyáltalán nem lelki beteg, mert ő az, aki ember szeretne maradni az őt körülvevő pszichopata világban. István megéli a vívódásait, nem szégyelli, hogy elgyengül, és azt sem palástolja el, hogy vannak normális emberi érzelmei. Amikor István úgy dönt, hogy hatalmának erőszakos megszerzését választja, akkor már ő is fekete katonai ruhában jelenik meg a színpadon. Asztrik főpapnak kiemelt szerepe van a történetben, mivel az egyház képviseletében adja át Istvánnak a hatalmat. István kezébe teszi azt a keresztet formáló nagy kardot, mely az erőszak és az ideológia egybeforrását jelképezi.

A sokrétegű darabban Székely Kriszta bemutatja a tőlünk nyugatabbra lévő országok lakói részéről gyakran tapasztalt lenéző hozzáállást is. Vencel lovag kézlegyintése és leszóló, gúnyos szavai ezt a viselkedést érzékeltetik: „Ungarische wirtschaft”.

Mégis közel

Számomra az előadás egyik legfelemelőbb és katartikus jelenete az, amikor István magányos vívódása közepette a földre omlik a döntési helyzet súlya alatt, és ekkor mellélép az addig hátérben maradt Gizella, a felesége. Megérkezik a legnehezebb pillanatban a nő, a feleség, aki megértéssel, empátiájával fordul István felé. Felemeli a földről a lelkileg elgyengült férfit, és azzal önt belé erőt, hogy tudtára adja azt, hogy nincs egyedül, mert van társa és támasza. Ez a jelenet egy azok sorából, amelyekkel Székely Kriszta hatásos módon üzen a ma emberének.

Nem hősök, emberek

A címszereplő Sándor Péter alakítása híven adja vissza István király lelki és szellemi küzdelmét. Tehetséges színészt látunk a színpadon, aki nem csak elénekli tökéletesen a dalbetéteket, hanem minden finom rezdülést és lelki megélést nagy átéléssel és hitelességgel közvetít. Feke Pál bátor és erőteljes Koppánya uralja jeleneteiben a színpadot. Feke Pál maga mögött hagyja a hősies, rocker Koppány figuráját, mert nemcsak az ösztönös őserőt, hanem a lekezelő gúnyosság és a nagyképűség is megjelenik az alakításban. Homonnay Zsolt teret kitöltő hangjával, rideg megjelenésével az egyház megfélemlítő és hatalmaskodó képviselőjét, Asztrik főpapot nagy hatással alakítja.

Polyák Lilla Sarolt szerepében fejedelmi nagyasszonyként igyekszik kezében tartani a gyeplőt, hisz özvegyként erősnek kell lennie. Sarolt pontosan tudja azt, hogy nincs más választás, mint legyőzni Koppányt, és szövetséget kötni a Nyugattal. Ezt fogalmazta meg Sándor Péter az interjúnkban: „Ha nem teszi meg István, akkor nagy valószínűséggel nekünk, magyaroknak annyi, mert a nyugati hatalmak ránk küldték volna a nehézlovasságot.” Kálmán Petra hol lágyan, hol szenvedéllyel, magányában is kitartva az elvei mellett képviseli Réka szerepében a tisztaságot, a feltétel nélküli szeretetet. Sándor Péter és Kálmán Petra, azaz István és Réka duettjei a legszebb pillanatok közé tartoznak az előadásban.

Bodor Johanna és Lénárt Gábor látványos és érzelmekkel teli koreográfiája önmagában élmény. A táncstílusokat arányosan és ízlésesen vegyítik, a mozgások a jelentekhez, hangulatokhoz tökéletesen illeszkednek.

Székely Kriszta új szint és értelmezést hozott a legendás rockopera megrendezésével. Nem hősöket látunk, hallunk a színpadon, hanem tökéletlen, gyarló és vívódó embereket, akik küzdenek saját gyengeségeikkel, vagy sodródnak a feszült történelmi helyzetben.

Értékelés: 9/10

Kapcsolódó interjúnk:

http://cornandsoda.com/interju-a-200-elso-randi-sorozat-es-az-istvan-a-kiraly-sztarjaval/